turul-emlékmű
Újrakezdik a turulszobrok ledöntését
Amikor egy Turulmadár emlékművet lerombolnak, megrongálnak a Kárpát-medencében az olyan, mintha a magyarokat bántanák. Tudni illik, hogy a magyar ősvallás egyik legszebb és legmisztikusabb jelképe a Turulmadár. A Turul legendárium „születése”, eredete messze visszanyúlik a történelem előtti magyar múltba. A magyarok ősi hitvilágának emléke, az égi hatalom és az uralkodói fensőbbség megtestesítője, az isteni gondviselés és iránymutatás nemzeti jelképe.Szilágyi Ákos: Elraboltak egy részt az országunkból, és úgy tűnik, semmivel nem tudjuk őket emiatt kiengesztelni
Az elmúlt napokban erős érzelmeket és általános felháborodást váltott ki, hogy Munkács városi tanácsa egyik napról a másikra elbontatta a munkácsi várban álló Turul-szobrot, hogy a helyére az ukrán címert tegye. „Visszaszáll a turulmadár a munkácsi várra” – üzenik a kárpátaljai magyarok a közösségi oldalakon a provokációra reagálva, és arra buzdítanak, minél többen osszák meg az üzenetüket. És ne feledjük, optimizmusra van okunk, hiszen egyszer már eltávolították a Turult, de az akkor visszakerült. Az esetről Szilágyi Ákossal, a magyar zászló és címer napjának a megálmodójával váltottunk pár szót, aki szerint szomorú, hogy még mindig itt tartunk és hogy az ukránok még mindig nem vették észre magukat.Pákh Imre: mindent megteszek, hogy a turulszobrot minél hamarabb visszaállítsák Munkácson
Interjút adott a munkácsi turulszobor 2008-es felállíttatását finanszírozó üzletember az emlékmű elbontása kapcsán a Magyar Nemzetnek. Pákh Imre egyértelmű provokációnak nevezte a barbár lépést, és kilátásba helyezte a jogi lépéseket is. Pákh szerint a szobor eltávolítása a munkácsi polgármester személyes felelőssége, a helyi vezetés pedig a megmaradt magyarok kitelepítését tervezi.Lebontották a munkácsi turulszobrot – Potápi: elítéljük a munkácsi vár magyar turulszobrának eltávolítását (Frissítve!)
Hiába a segítségnyújtás, hiába a menekültek befogadása, egyes ukrán vezetők továbbra is azon vannak, hogy eltöröljék a magyarság történelmének nyomait Kárpátaljáról. Most a munkácsi váron álló Turul-emlékmű került a támadások célkeresztjébe.Megrongálták a hegyvidéki Turul-szobrot
Szerdára virradó éjjel ismeretlen tettesek megrongálták a hegyvidéki Turul-szobrot. Az emlékműre a "bűn" és "bűnös" szavakat fújták fel festékszóróval.A jövő nélküli szobor, avagy mi lesz a Turul-emlékmű sorsa a Hegyvidéken?
A volt nyilasház mellett álló XII. kerületi turulszobor második világháborús emlékműként kegyeletsértő, szimbolikája az elkövetett tömeggyilkosságok semmibe vételét jelenti, ezért azt mostani formájában el kellene távolítani – ezt a döntést hozta az a történészekből álló bizottság, amelyet az önkormányzat bízott meg azzal, hogy az emlékmű körüli vitákat, félreértéseket tisztázzák, a viszonyokat feltárják. Egészen különös víziókkal és gondolatokkal fűszerezett vitaestet tartottak a témában a haladó liberálisok, a Momentum persze most is tudná a megoldást, csak még nem mondják el.Átminősítené a turulszobrot a XII. kerület, és új második világháborús emlékművet állítana
Első világháborús emlékművé nyilvánítaná a budapesti XII. kerületi önkormányzat az Istenhegyi és a Böszörményi út sarkán lévő turulszobrot, amelyet a második világháború polgári és katonai áldozatainak emlékére állítottak 2005 októberében – írja szombati számában a Magyar Nemzet.Orbán Viktor: Mi, magyarok nagy kultúraépítő és államszervező nemzet vagyunk (Képgaléria)
A trianoni centenárium alkalmából Orbán Viktor kormányfő a sátoraljaújhelyi kálvárián mondott beszédet a Turul-szobor leleplezését követően. A miniszterelnök beszédében elmondta, hogy az egyetlen sztyeppei nép vagyunk, amely meg tudott maradni és ma is önálló állama van. Kijelentette továbbá, hogy a negyedik trianoni nemzedékként nekünk lehetőségünk van felépíteni azt az országot, amelyről őseink csupán álmodhattak.Ajánljuk még