tüttő kata
Nem kell már a klíma, mert kopogtat a klímakatasztrófa, Karácsony pedig mindent leteker
Nagyot ment a héten, s végül csak beállt a főpolgármester is a hibbant eurofil politikusok hosszan kígyózó sorába. Hétfőn jelezte, hogy hajlandó végrehajtani a brüsszeli direktívákat, azaz a fűtés–hűtés letekerését. Kedden jó magyar ballib szokás szerint megszorításokról beszélt, szerdán letagadta, majd a közösségi oldalán hadat üzent az orosz gáznak és majdnem Putyinnak is. Csütörtökön ismét elmondta, hogy minden a kormány hibája, végül péntekre az is kiderült, hogy a klímakatasztrófáról Orbán tehet, illetve mindenki agyalágyult, aki azt hiszi, hogy ő tényleg letekeri majd a fűtést Budapesten. De hol van már a nyelvvizsgabotrány, a Városháza eladásának kísérlete, vagy a zuglói parkolási mutyi; ki foglalkozik már a metróklímával, mikor Budapesten is kopogtat a klímakatasztrófa? Mert mindig van ok a pótcselekvésre.Fővárosi Fidesz: Tüttő Kata autóval jár, de spórolásra kéri a budapestieket
A Fidesz budapesti szervezete szerint Tüttő Kata főpolgármester-helyettes úgy kéri spórolásra a budapestieket, hogy közben ő maga minden nap autóval jár.Újabb csapás az autósokra – Dugódíjat vezetne be Karácsony helyettese
Továbbra sem áll le az autósok elleni harcával a Karácsony-féle városvezetés. Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes a dugódíj bevezetésének lehetőségéről beszélt az ATV-ben, megjegyezve, hogy ennek jelenleg törvényi akadálya van, mivel nem a baloldal kormányoz. A napokban két kollégája, Tüttő Kata és Bősz Anett is arról beszélt, hogy vissza kellene szorítani az autóforgalmat, illetve mindenki használjon kevesebb energiát otthon. Mindez összhangban áll azzal a brüsszeli kezdeményezéssel, amihez Karácsonyék bejelentetése szerint csatlakozik Budapest.Bősz Anett: a magyarok hagyják maguk mögött az autót és üljenek át tömegközlekedésre
Portálunk már beszámolt róla, hogy több pontja is az autósok ellen irányul annak a brüsszeli kezdeményezésű energiatakarékossági programnak, amelyhez a főváros baloldali vezetése is csatlakozott. Az Origo felidézte, hogy Bősz Anett főpolgármester-helyettes kívánatosnak nevezte a személygépkocsival történő közlekedés háttérbe szorítását, Tüttő Kata pedig a Városok Energiatakarékossági Sprintje jegyében a fűtéssel való spórolásra is felszólította a budapestieket.A szocialista Tüttő Kata spórolásra szólítja fel a budapestieket a háború miatt
A luxusnyaralásáról és a BKV-buszmutyiról elhíresült Tüttő Kata főpolgármester-helyettes spórolásra szólítja fel a budapestieket – olvasható a Fidesz budapesti szervezetének közösségi oldalán.Tüttő Kata kilovagolt a tengerből, majd spórolásra szólította a budapestieket
Tüttő Kata arra kérte a fővárosiakat, hogy gondolják át, hogyan tudnának kevesebb energiát fogyasztani. A főpolgármester-helyettes korábban példát mutatott spórolásból, hiszen környezetbarát módon, lóháton vágtatott ki a görög tengerpartra, holott ezt akár egy benzintemető kétéltű járműben is megtehette volna.Míg Budapest szenved, Karácsonyék ülnek a babérjaikon
Budapest egyre rosszabb állapotba kerül, a beruházások nem haladnak, de ennek ellenére a fővárosi vezetők rengeteg pénzt szakítanak. A Kontra utánanézett, hogyan is állnak a baloldali városvezetők vagyonnyilatkozatai, amelyekből rögtön látszik: nem magukon spórolnak.Vallomást tett az egyes számú, védett tanú a Városháza-ügyben
Részletes tanúvallomást tett az első számú tanú arról, a Karácsony Gergely vezette főváros Berki Zsolt közreműködésével miként próbált vevőt találni a Városházára. Az ingatlant kezdetben negyvenmilliárd forintért plusz tíz százalék „jutalékért” kínálták amerikai és izraeli befektetőknek.Ráéghet Karácsonyra a villamos-gate – Frankfurtból kiszuperált „grillsütőket” venne Budapestnek a főpolgármester
Karácsony Gergely majdhogynem Frankfurt roncstemetőjévé züllesztette Magyarország fővárosát, legalábbis, ha a Közbeszerzési Hatóság egy kiadós, százötvenmillió forintos bírsággal nem akasztja meg a főpolgármester által gründolt villamosbeszerzést. Mint ismert, Karácsony a járványt kihasználva olyan lestrapált német villamosok beszerzésére kötött szerződést, amelyeket a derék frankfurtiak csak grillsütőnek csúfolnak, mivel klíma hiányában még a tüzes germán nyárban is annyira felforrósodnak, hogy az utasok sült csirkeként szállnak le róluk. A villamosbeszerzés visszásságai miatt azonban Volner János, a Volner Párt elnöke feljelentést is tett, mivel szerinte büntetőjogi aggályokat is felvet a gyanús „közbeszerzés”. A témában tartott sajtótájékoztatón a pártelnök portálunknak elmondta: a 3-as metrón még törülközőbe bugyoláltan tiltakozó főpolgármester olyan villamosokat járatott volna Magyarország fővárosában, amelyekbe nemhogy klímát nem lehet szerelni, de még a villamos áramot sem tudják visszatermelni fékezéskor a rendszerbe, ami manapság már alapkövetelmény. Érdeklődésünkre Volner arról is beszélt: az általa kigyűjtött adatok arra is utalnak, hogy Tüttő Kata, a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes előterjesztése javasolja konkrétan és egyértelműen a frankfurti villamosok beszerzését.Ajánljuk még

















