tüttő kata
A halott felült, enni kér, méghozzá nokiás dobozokba csomagolt parizert – Karácsony az MSZP-re bízza a BKV-t
A városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes posztját kaphatja meg Tüttő Kata, MSZP-s politikus – tudta meg a hvg.hu. A városüzemeltetés legfontosabb területe pedig a tömegközlekedés, vagyis a BKK (leánykori nevén: BKV) irányítása, amihez a szocialista párt a Demszky-korszakban is mindig ragaszkodott.Karácsony öt helyettest akar kinevezni maga mellé
Gy. Németh Erzsébet, Tüttő Kata, valamint Kerpel-Fronius Gábor lesz várhatóan Karácsony Gergely helyettese, és még tovább bővülhet a stáb – értesült a Népszava. A balliberális lap jól értesült forrásokra hivatkozva azt írja: Karácsony öt helyettessel számol majd, míg a kabinetfőnök Balogh Samu várostervező lesz.Karácsony milliárdos tao-csalóra bízná az ország becsületét
"Három évi pereskedés után, felszámolási eljárás után sem láttunk egyetlenegy forintot sem, mert nem volt miből. Minden pénz eltűnt, miközben Bródy Gábor utolsó cége, a Jégszínház Kft. több, mint 1 milliárd forint tartozást halmozott fel. És most ez az ember várja azt, hogy képviselőnek megszavazzák és közpénz közelébe engedjék" – így elevenítette fel a belváros-lipótvárosi ellenzéki képviselőjelölt és támogatói által a jelek szerint már feledésbe merült jégrevü-tao botrányt az egyik károsult. Ráadásul a Jégszínház Kft. nem az első cége volt Bródynak, az MSZP kultúrpolitikusának, a belvárosi ellenzéki polgármester-jelölt, Tüttő Kata melletti képviselőjelöltnek, amit bedöntött. Még NAV-vizsgálat is folyt ellene; egykori üzlettársa – nem véletlenül – még az országból is elmenekült. Majoros Gábor fénytechnikusnak 1,5 millió forintja bánja, hogy összeakadt Bródyval; ahogy több kollégája, ő is hónapokon át dolgozott ingyen, miközben az igazgató úr új Audival járt és luxuséletet élt. A belvárost Bródy képével kitapétázott ellenzéki pártok persze úgy tesznek, mintha mindez meg sem történt volna. Bródynak még az MSZP honlapján elérhető életrajzában sem szerepel egyetlen szó sem az éveken át országszerte turnéztatott jégshow-król. Nem véletlenül. Majoros Gábor fénytechnikus és károsult társai drámáját hallgatva mosolyogtató csak igazán Karácsony Gergely V. kerületi jelöltbemutatása, aki úgy fogalmazott: "Ők az ország becsületéért is indulnak ebben a választási küzdelemben".Igazat beszélhetett Karácsony: két szoci és egy DK-s a fővárosi ingatlancsászárok (és -nők) dobogóján
Van mit a tejbe aprítania azoknak a fővárosi önkormányzati képviselőknek, akik párttársaikhoz és egyéb szövetségeseikhez hasonlóan – ellenzékben – folyamatosan vizionálják a nemzet éhhalálát, miközben maguk a permanens rettegés közben csinos kis ingatlanportfóliókat nyomorognak össze maguknak. A PestiSrácok.hu összeállítást készített az ellenzéki ingatlanmágnásokról, akiknek sorrendjét felmérésünk szerint Pestszentlőrinc–Pestszentimre jelenlegi szivárvány-koalíciós polgármester-jelöltje, Szaniszló Sándor vezeti, aki hat ingatlannal rendelkezik, és bizonyára a bőség zavarának tudható be, hogy ezek közül néhányról időnként megfeledkezik, ha számot kell adni a vagyoni helyzetéről. Az V. kerület polgármesteri székére pályázó Tüttő Kata sem panaszkodhatna, igaz, neki kevesebb lakása van Budapesten, mint Szaniszlónak, Zalában ugyanakkor több, mint háromszázmillió forint értékű mezőgazdasági földterülettel rendelkezik. Ugyancsak nem kell szégyenkezni befektetései miatt Élő Norbertnek, aki Tüttőhöz hasonlóan lakásokban és földekben is utazik, és aki arról is ismert, hogy rendkívüli tehetségének köszönhetően valamiért mindig képes a piaci ár tizedéért megszerezni ingatlanokat. Ismerősen csenghetnek a főpolgármesterségre áhítozó Karácsony Gergely minap kiszivárgott önmegsemmisítő beszélgetéséből azok a mondatok: hát kérem, ezek a szocialisták lopnak. Nem kicsit, hanem nagyon. Az amészárosmegvetteabalatont és az orbányszőlőbányák folklorisztikus elemei után akkor most nézzük a tényeket!Láp uctai fijuk (láynok) – Tüttő Kata szerint Orbán Viktor Európa Geréb Ernője
Tüttő Kata szerint Orbán Viktor az európai gondolat Geréb Ernője; az MSZP-Párbeszéd EP-képviselőjelöltje erről Kunhalmi Ágnessel tájékoztatta a sajtót pénteken Szombathelyen, miközben ismerkedtek a város ókori múltjával – rá is csodálkoztak, hogy a megyeszékhely immár kétezer éves település –, illetve a jelek szerint alapszinten a magyar irodalommal is; kérdés, hogy mit szól ehhez Nemecsek Dezső, aki lehet, hogy már csak nemecsek dezső.Molnár Zsolt: Ősztől, amikor változás lesz a fővárosi vezetésben...
Az MSZP a nők esélyegyenlőségét sürgette és a nőket segítő fővárosi intézkedéseket ígért pénteken, a nemzetközi nőnap alkalmából. A sajtótájékoztató előtt Molnár Zsolt és MSZP-s aktivisták vörös szegfűt osztogattak a Nyugati téren járó nőknek.Ajánljuk még














