tv2
Andy Vajna: nehéz olyan dolgokat ünnepelni, amiket elvesztettünk
Interjút adott Andy Vajna a 888.hu-nak. A filmipar megújításáért felelős kormánybiztos és TV2 tulajdonos a kérdésekre válaszolva 1956-tal kapcsolatban elmondta, hogy szerinte nagyon nehéz olyan dolgokat ünnepelni, amiket elvesztettünk, és hogy bár sok kritika éri nem foglalkozik vele, hogy mi a véleménye róla olyan embereknek, akikkel még soha nem találkozott. Vajna egyébként 12 évesen ment Amerikába, ami pont 60 évvel ezelőtt, 1956-ban történt. Összefoglaló.Hajós: "Nem vagyok Fideszes!"
Cicaharc robbant ki a hazai celebek közt, miután Friderikusz Sándor többeket kritikával illetett az Indexnek adott interjúban. A műsorvezető a TV2-nél lezajlott tulajdonosváltás kapcsán "nekiment" Hajdú Péternek, Till Attillának, és Hajós Andrásnak. Hajdú Péter válaszul perrel fenyegette meg Friderikuszt, míg Hajós András saját Facebook oldalán közölt nyílt levélben reagált a személyét illető kijelentésekre.Egymást faragják a tévélegendák, Friderikuszhoz visszaértek az általa felvert hullámok
Friderikusz Sándor tavasszal azután hagyta ott a TV2-t, hogy a Blikk alaptalanul őt nevezte meg a Napló új riportereként. A szivárogtatással most Hajdú Pétert, a csatorna akkori producerét gyanúsította meg Friderikusz, amiért Hajdú most ismét megszellőztette, sőt pert is ígért amiatt, hogy az újságíró 3,8 milliós kárt hagyott maga után.Ajánljuk még
















