ügyészség
Az Alstom-ügy egyik vádlottja is előhúzta a Borkai-kártyát
Tagadták bűnösségüket az Alstom-botrány előkészítő ülésén kedden a Fővárosi Törvényszéken az ügy vádlottjai, noha az ügyészség rendkívül enyhe, felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott volna, ha elismerik a bűncselekmény elkövetését. A terheltek ugyanakkor mindannyian ártatlannak vallották magukat, sőt, egyikük vad politizálásba kezdett a bíróságon, majd az ügyészséget azzal vádolta meg, hogy politikai megrendelésre dolgoznak és csupán az ország elitjét, a „Borkai Zsoltokat védik”.Holttest nélkül is gyilkosság miatt emeltek vádat VV Fanni ügyében
Nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt emelt vádat az ügyészség VV Fanni ügyében – írta portálunknak küldött közleményében Ibolya Tibor fővárosi főügyész.Bukhat az MSZP zuglói vezetője? - Kényszerítés miatt nyomoz az ügyészség a Karácsony-féle hangfelvétel ügyében
Kényszerítés bűntette miatt elrendelte a nyomozást a Karácsony Gergely-féle hangfelvétel ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) alárendeltségében működő Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség - közölte megkeresésünkre a főügyészség helyettes szóvivője, Kovács Katalin.Hatszázmilliós csalással vádolnak egy ügyvédet
Vádat emeltek egy ügyvéd és társa ellen, mert egy örökségből több mint 640 millió forintnak megfelelő összeget elcsaltak - közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn a PestiSrácok.hu-val.Ciprusra toloncolják ki Ahmed H.-t
A Ciprusi Köztársaságba toloncolják ki a 2015. szeptemberi röszkei tömegzavargás résztvevőjeként terrorcselekmény miatt elítélt Ahmed H.-t – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője csütörtökön az MTI-vel.Szorulhat a hurok Gémesi körül – Az ügyészség előtt a Zöld Híd ügye
Ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Pest Megyei Főügyészségen az Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnöke augusztus 30-án – értesült a godolloihirek.hu. Az esetleges bűncselekmények és az azokért felelős személyek kilétének megállapítást célzó beadvány a hónapok óta zajló, alapos, mindenre kiterjedő, számos szakértő bevonásával lefolytatott vizsgálatnak az eredménye.Jogerősen pénzbüntetésre ítélték a gépkocsirongáló bulituristákat
A két ittas fiatal mentősök járműveit rongálta meg a belvárosban; a kerületi ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állította, a bíróság 450000 forint pénzbüntetésre ítélte őket – írja az Ügyészség honlapja.Csúsztat a Népszava: Igenis az országos rendőrfőkapitány bejelentésére indult nyomozás az ORFK egyik "csúcsvezetője" ellen
Már a sértett feljelentése előtt, az országos rendőrfőkapitány bejelentésére eljárást indított a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) az ORFK egyik ezredesének bántalmazása ügyében - tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t a főügyészség helyettes szóvivője, Kovács Katalin. Megkerestük a rendőrséget is, ők szintén megerősítették: még aznap, amikor az ORFK vezetője tudomást szerzett az esetről, a kolléganője hozzá intézett bejelentését a kizárólagos illetékességgel rendelkező KNYF-nek továbbította. Azaz, a hatóságok cáfolták a Népszava cikkének azt az állítását, miszerint a rendőrfőkapitány nem lépett időben, amikor tudomására jutott, hogy a nyomozó hatóság egyik "csúcsvezetője" bántalmazhatta a beosztottját.Ügyészség: Átadták a román hatóságok az emberölés gyanúsítottját
Átadták a román hatóságok a magyar rendőrségnek azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy három évvel ezelőtt megölt egy nőt engedély nélkül tartott pisztolyával, a férjet pedig életveszélyesen megsebesítette Nyíregyháza-Oroson – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.Ajánljuk még

















