Szabadlára helyezték az olasz maffiának dolgozó budapesti ügyvédnőtPPestiSrácok.hu Forró drót 2024 február 18. Szabadlábra helyezték az olasz maffiával kapcsolatba hozott budapesti ügyvédnőt – tudta meg a Magyar Nemzet. Sz. Edina az eljárás kezdete óta tagadja, hogy bármilyen bűncselekményben részt vett. Szerinte ő inkább áldozata, mint sem elkövetője az olasz szervezett bűnözést érintő bűnügyeknek.
Amikor az olasz maffia betette a lábát Budapestre, avagy egy magyar ügyvédnő tündöklése és bukása (videó!)SLJSzemán László János Az alvilág titkai 2023 december 30. Úgy adjuk ki dr. Sz. Edina budapesti ügyvédet az olasz hatóságoknak, hogy egyelőre nem adjuk ki. A jogászt január 25-én vették őrizetbe, január 26-a óta pedig ideiglenes átadási letartóztatásban tartották augusztus 10-ig, azóta kiadatási letartóztatásban van. Ugyanakkor a Fővárosi Törvényszék az átadás végrehajtását legfeljebb 2024. augusztus 10-ig elhalasztotta. Az eddigi adatok szerint Sz. Edina a legnagyobb olasz maffia, a calabriai ’Ndrangheta budapesti pénzmosodájának adott helyett. Formálisan vezette a maffia budapesti cégeit, akár húsz évet is kaphat.
Elrendelték egy magyar ügyvédnő átadási letartóztatását az olasz maffia támogatása miattPPestiSrácok.hu Forró drót 2023 január 27. Az olasz maffia támogatása miatt elrendelte egy magyar ügyvédnő ideiglenes átadási letartóztatását a Fővárosi Törvényszék – tájékoztatta a bíróság az MTI-t. Az adatok szerint a nő és társai Olaszországban és más külföldi országban is tevékenykedő bűnszervezetet alkottak.
Meghalt egy bebörtönzött, éhségsztrájkoló emberi jogi ügyvédnő TörökországbanPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 augusztus 28. Meghalt egy Törökországban bebörtönzött, éhségsztrájkoló emberi jogi ügyvédnő, aki drámai tiltakozásával azt akarta elérni, hogy tisztességes bírósági tárgyalást tartsanak mind az ő, mind 17 kollégája ügyében – adta hírül pénteken a Haladó Ügyvédek Szövetsége nevű török szervezet.
Bérgyilkossal akarta kivégeztetni rokona férjét egy budapesti ügyvédnő, de csúnyán átvertékPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 május 10. A budapesti rendőrök befejezték annak a 47 éves ügyvédnőnek az ügyét, aki a gyanú szerint megbízást adott egy budapesti férfi megölésére – olvasható a police.hu-n.