Újpest
Újpest momentumos polgármesterét vagy kitették, vagy megvették Gyurcsányék a helyi Fidelitas szerint
A kerület fidelitasos önkormányzati képviselője szerint Újpest momentumos polgármesterét leváltották vagy kivásárolták Gyurcsányék. Ozsváth Kálmán ezzel magyarázta Déri Tibor bejelentését, hogy nem indul a következő önkormányzati választáson a polgármesteri székért. A Momentum rögvest fel is függesztette Déri párttagságát bizalmi válságra hivatkozva. A Fidelitas önkormányzati képviselője szerint eddig is a Demokratikus Koalíció irányította Újpestet, hiszen Trippon Norbert alpolgármester, aki a párt budapesti szervezetének elnöke, kezében vannak a városrész stratégiai – gazdasági, költségvetési, városüzemeltési és fejlesztési – területei. A választókerület országgyűlési képviselője az a Varju László, aki a DK alelnökeként Gyurcsány Ferenc helyettese. Ozsváth Kálmán szerint az sem kizárható, hogy Déri a DK-ban folytatja.Nem indul újra az újpesti polgármesteri posztért Déri Tibor és kilép a Momentumból is
A Momentum Mozgalom Elnöksége a mai napon úgy döntött, felfüggeszti Déri Tibor, Újpest polgármesterének párttagságát – írja közleményében a párt.A Demokratikus Koalíció politikusa elszólta magát: a baloldal már 2015 óta Amerikában tarhál a kampányaira
Ki nem kényszerített hiba. Bősz Anett felfedte, hogy a baloldalt évek óta a globalista hálózatok finanszírozzák Amerikából. Kész Zoltán 2015-ös kampánya volt az első fecske, ma meg már boldog-boldogtalan Amerikában turnézik azzal az ígérettel, hogy csak egy kis apró kell, és Orbán megbukik. A Soros/CIA pedig fizet, mint a katonatiszt.Újabb lila-fehér tragédia – Elhunyt az első magyar univerzális balhátvéd, Tóth „Jokka”
Életének 71. évében elhunyt Tóth József, az Újpest korábbi 56-szoros válogatott labdarúgója. A futballistaberkekben csak „Jokka” névre hallgató egykori kiváló balbekk két világbajnokságon is tagja volt a magyar válogatottnak, és éveken keresztül együtt futballozott a közelmúltban elhunyt két újpesti klasszissal, Törőcsik Andrással és Kardos Józseffel. Tóth József temetéséről később intézkednek.Brutális facsonkítás Újpesten, a legnagyobb kánikulában
Brutális facsonkítás a József Attila utcában, Újpesten – adta hírül Facebook-bejegyzésében az Újpesti Hírek. Mint hozzáteszik, „a környékbeliek felháborodása és tiltakozása ellenére a legnagyobb kánikulában pusztította el az összes árnyékot adó lombsátrat a Déri Tibor momentumos polgármester által vezetett újpesti önkormányzat”.Lila Csillag, Zöld Csillag – Hatalmas tömeg búcsúzott Törőcsik Andrástól (galériával)
Utolsó útjára kísérték Törőcsik Andrást, a magyar futball egyik utolsó világklasszisát. Az újpesti temetőben lezajlott szertartásra hatalmas tömeg gyűlt össze, közte a magyar labdarúgás és a művészvilág kimagasló személyiségei. Törőcsik András július 9-én, 67 éves korában hunyt el.Az utolsó vb-résztvevő magyar válogatott nagyszerű játékosát gyászoljuk – Elhunyt Kardos József (1960–2022)
Életének 63. évében elhunyt Kardos József. Az Újpesti Dózsa egykori 33-szoros válogatott, vb-résztvevő labdarúgója az 1980-as évek egyik legnagyobb védőegyénisége volt. Az elmúlt tíz évben több ízben is módom nyílt interjút készíteni az egykori kiváló futballistával, ezért emlékező írásunkban az interjúkban elmondott gondolatai felidézésével rójuk le kegyeletünket Kardos József előtt, akinek temetéséről később intézkednek.A Mennyországban folytatódik a tánc – Törőcsik András emlékére (1955–2022)
Hatvanhét éves korában elhunyt az Újpest egykori 45-szörös válogatott labdarúgója, Törőcsik András. A korábbi zseniális futballista a Honvédkórházban veszítette életét, információink szerint tüdőgyulladás következtében. Emlékező írásunkban nemcsak Törő pályafutását, de emberi arcélét is igyekszünk felvillantani.Ajánljuk még

















