Pesti Srácok

A Demokratikus Koalíció politikusa elszólta magát: a baloldal már 2015 óta Amerikában tarhál a kampányaira

Ki nem kényszerített hiba. Bősz Anett felfedte, hogy a baloldalt évek óta a globalista hálózatok finanszírozzák Amerikából. Kész Zoltán 2015-ös kampánya volt az első fecske, ma meg már boldog-boldogtalan Amerikában turnézik azzal az ígérettel, hogy csak egy kis apró kell, és Orbán megbukik. A Soros/CIA pedig fizet, mint a katonatiszt.

A Demokratikus Koalíció szombaton az újpesti Városháza mellett tartott gyereknapot. Gyereket ugyan csak Bősz Anett hozott, de ez semmit nem rontott az esemény színvonalán, aminek fényét Budapest főpolgármester-helyettese mellett Trippon Norbert alpolgármester és Varju László országgyűlési képviselő biztosította. Az események a megszokott mederben zajlottak: másfél tucat idősebb aktivista kérdezett a kerület állapotáról és a nemsokára meginduló rengeteg fejlesztésről, a politikusok pedig biztató szavakat mondtak az egyre szépülő kilátásokról. Ez egészen addig így ment, amíg Szabó Balázs, ex-jobbikos önkormányzati képviselő szót nem kapott, aki nem volt rest és rákérdezett Korányi Dávid szerepére a Mindenki Magyarországa Mozgalom beszámolójában feltűnt amerikai eredetű támogatásokkal kapcsolatban. Bősz Anett válaszában elmesélte, hogy ez 2015 óta így megy.

Korányi Dávid nem csupán hétköznapi kijáróember és lobbista, hanem Budapest főpolgármesterének, Karácsony Gergelynek a városdiplomáciai tanácsadója, így jogosan merül fel a kérdés, hogy mely szerepében gyűjtött Márki-Zay Péter mozgalmának kampánytámogatásokat Amerikában: Soros/CIA összekötőként vagy fővárosi alkalmazottként? A munkáját ránézésre jól végezte, 1,8 milliárd forintnyi dollárt kéregetett össze a 2022-es országgyűlési választásokra Márki-Zay Péternek, amiből 40 milliós tollak és 100 milliós interaktív hívások képződtek a kampány során. Ugyan Márki-Zay állítja, ezek az összegekből nem kampányoltak, hanem csak tájékoztattak, mint azt a CÖF is teszi néha, azért elég bohókás dolog így megpróbálni tisztára mosni a vélhetően illegális kampányfinanszírozást. Pártokat ugyanis a hatályos törvények szerint tilos külföldről finanszírozni, és ha egy mozgalom vagy civil szervezet közbeiktatásával teszik ezt, az szintén törvénytelen.

Korányi Dávid hozta létre februárban a Szabó által is emlegetett Action for Democracy névre hallgató szervezetet, ami többször utalt komolyabb összegeket a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt mozgalmának számlájára. A Kontra összegzése szerint a mikroadományoknak keresztelt dollármilliók mindössze 8 darab, néha a 300 millió forintnyi dollárt is meghaladó tételekből állnak, így nyugodtan kijelenthetjük, hogy az ellenzéki politikusok nem bontják ki az igazság minden részletét, amikor lelkes amerikai kisemberek önfeledt adományozásairól beszélnek. Bősz Anett ugyan a válaszát egy Kész Zoltántól hallott tanmesével kezdte, miszerint mikor egy amerikai illetőségű gázszerelő tudomást szerzett a rettenetes magyar közállapotokról, első felháborodásában rögtön 4 millió forintnak megfelelő dollárra támogatta a veszprémi politikus 2015-ös kampányát, hogy legalább kétharmad ne legyen. A történetből fájóan hiányzik a beszélő kutya és a repülő majom, akik házról házra gyűjtenek a magyar demokrácia érdekében.

PestiSracok facebook image

Ami újdonság, hogy Bősz Anett a válaszában tulajdonképpen indirekt módon elismerte, hogy a magyar baloldalt 2015 óta a globális hálózatok finanszírozzák.

Persze a Demokratikus Koalíció politikusa amerikai kisemberek adományairól beszélt és az amerikai adományozási szokásokkal magyarázta az MMM milliárdjait, de ezt tudjuk be annak, hogy esetleg még nem látta a Márki-Zay Péter által közzétett beszámolót.

– így magyarázta el Bősz Anett, hogy a 8 tételben elutalt 1,8 milliárd forintnyi dollár tulajdonképpen az amerikai civil társadalom lenyomata.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.