újságírás
Nemzeti ikon volt
Az volt az ő terepe. Az óriási, leküzdhetetlennek látszó túlerő. Mikor tízen jöttek egyre, és remény sem volt a győzelemre. Az a tizenkét év, mikor a nemzeti oldalt ellenzékbe szorították, jobboldali sajtó csak mutatóba maradt, az is kivéreztetve, a mindennapi túléléséért küzdve. Akkor volt a leginkább elemében. Nemcsak állta az ütéseket, de úgy tűnt, még élvezi is, ahogy próbálják elhallgattatni, tönkretenni, övön aluli ütésekkel térdre kényszeríteni. Hiszen azt próbálhatták! A cédrust nem rendíthetik meg a vaddisznók.Amerikai támogatással képzi újságíróit Soros szervezete
Balliberális lapok munkatársai segítik a jövő oknyomozó újságíróinak első szárnypróbálgatásait a Transparency International mentorprogramjában. A Soros-hálózat által támogatott szervezet képzésére az amerikai nagykövetség adott pénzt, és most először vidéki szerkesztőségek is csatlakoztak a kezdeményezéshez. Éppen akkor, amikor a washingtoni külügy az „objektív újságírás” támogatásának címén csaknem kétszázmillió forinttal akar beszállni ez utóbbiak finanszírozásába.Ajánljuk még