Pesti Srácok

Orbánozással nyertek Soma-díjat Soros "oknyomozó" propagandablogjának munkatársai

null

Szinte érthetetlen, de idén sem a PestiSrácok.hu kapta a Transparency – SOMA díjat. A liberális újságírók egymás között osztogatott elismerése ezúttal a Soros pénzén is - persze szerintük "függetlenül" - működő Átlátszó munkatársaihoz került azért, mert tavaly kiderítették, hogy Orbán Viktor magánrepülővel érkezett haza Bulgáriából a Videoton BL-selejtező meccséről, valamint figyelemmel kísérték egy bizonyos jachtnak az útját, amelynek fedélzetén kormányközeli emberek is megfordultak. Skandallum. A Trasparency International magyarországi vezetője szerint hihetetlenül fontos az oknyomozó újságírás egy olyan korszakban, amikor a kizárólag általuk képviselt, “szakmának” nevezett frusztrált fröcsögés szerintük a legsötétebb korszakait éli a diktatúra árnyékában. A rendezvény végére egyébként mind jobb emberek lettünk...

Idén sem kellett meglepődnünk, mert most sem jobboldali, keresztény, konzervatív, nemzeti újságíró kapta meg a haladó oldal által legrangosabb “szakmai” díjnak önkényesen kikiáltott Transparency SOMA-díjat, amelyet minden évben rászorulóhaladó újságíróknak a “legjobb” oknyomozó cikk szerzőjének ítél oda egy, a szakmát a legmagasabb szinten átérző, űző és képviselő “szakmai” zsűri. Bár a díjnak hivatalosan nincs köze az Orbán Viktorral szembeni kritikák megfogalmazásához, mégis, a 2018-as évben Erdélyi Katalinnak, Németh Dánielnek és Bátorfy Attilának jutott a megtiszteltetés, hogy átvehették a díjat és egy egymillió forintról szóló csekket, amit azért érdemeltek ki, mert az Átlátszón szeptemberben megjelent “Orbán Viktor, a magánrepülőgép, a luxusjacht, és a Mészáros-klán – tudjuk, hol nyaraltak idén nyáron” című cikkük.

Portálunk akkor megírta, a Soros György fizetési listáján lévő sajtó drónokat és susnyásba rejtett lesifotósokat vetett be, hogy lencsevégre kapja a repülőről leszálló Orbán Viktort, valamint az Adriai-tengeren hajózó Mészáros Lőrincet. A képek köré aztán színes-szagos mesét habosítottak, amelynek egyetlen eleme tűnik kétséget kizáróan valóságosnak: Orbán Viktor jóban van a barátjával, Mészáros Lőrinccel.

Itt még nem lehetett tudni, Soros melyik propagandistája nyer... Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
PestiSracok facebook image

Függetlenség, szakmaiság, de “nem Soros György pénzéből”

A szóban forgó cikk egyébként nem kevesebbet állít, mint hogy egy 17 milliárd forintot érő „titokzatos” magánrepülőgépen külföldi Videoton-meccsekre jár Orbán Viktor a szabadidejében. Ráadásul a magyar miniszterelnök, aki szereti a focit, a Mol Vidi tulajdonosa, Garancsi István nagyvállalkozó vendégeként repült egy-egy külföldi meccsre. Portálunk már akkor sejtette, hogy ebből bizony díjeső lesz, és be is jött a jóslat. De miért is ne jött volna be, hiszen minimum egy tünde szeme kell ahhoz is, hogy valaki kiszúrja, egy gazdag ember néha olykor az Adriai-tengeren is szokott hajókázni. Itt pedig becsúszhatott egy kis mészároslőrincezés is.

Az Átlátszó.hu nem mellékesen, saját bevallása szerint költségvetése harmadát amerikai jótevőjétől, Soros Györgytől kapja. Aki ugye független...

Az eset kapcsán akkor Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője is nyilatkozott, mégpedig a következőket:

Az orbánozók és főnökük, a jobbra álló Bodoky Tamás főszerkesztő. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Arról egyébként nem írtak, hogy Gyurcsány miniszterelnökségének első másfél évében (2004–2006) összesen tizenhétszer vett igénybe ilyen magángépet, mintegy 117 millió forint értékben. De ez biztosan nem része a “szakmának”.

Már az elején szögezzük le, hogy természetesen csak az irigység beszél belőlünk, hiszen olyan kiemelt, bár nem díjazott, valójában liberális és balos propagandamunkákat is említettek, mint Szabó András cikksorozata az orosz-magyar kapcsolatokról, vagy Brückner Gergely MVM-ről szóló cikke, de megemlítették még "Az államot százmilliókkal megkárosító cégháló működött az új miniszter lakásán” című írást is, amelyben a kormány egyik tárca nélküli miniszterét veszik elő. Természetesen minden írás a függetlenség, az objektív jóakarat és a szakmaiság zászlaja alatt, az egyetemes igazság megtalálásának a céljából született, semmi köze nincs semminek Soros György pénzéhez, a kormány lejáratására tett kísérletekhez, a migrációhoz, az ideológiai, liberális propagandához, a sugalmazáshoz és a közelgő EP-választásokhoz.

Martin József Péter, a TI magyarországi vezetője. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Az alkotásokat egyébként egy ”szakmai” zsűri vizsgálta, melynek tagjai: Lőke András, az ittlakunk.hu tulajdonosa, Martin József Péter, a TI ügyvezetője, Stumpf András újságíró és Urbán Ágnes, a Corvinus Egyetem oktatója.

Kiderült az igazság: veszélyben az újságírás, tombol a diktatúra

A díjazott cikk szerzőivel a tavalyi győztes, a 444.hu munkatársa, Ács Dániel készített egy rövid interjút a helyszínen. A szerzők elmondták: hatalmas titok vette körül a cikk megszületését, nem akarták, hogy a kormány fel tudjon készülni az atombombára...

Stumpf András (balra). A döntnök, aki rajong a mesékért... Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Az est folyamán természetesen felszólalt Martin József, a TI magyarországi igazgatója is, aki szerint egyre rosszabbul áll a sajtószabadság helyzete Magyarországon. Szerinte "az utóbbi 3 évben felgyorsult az a folyamat, hogy a kormánnyal szemben kritikus médiumok vagy megszűnnek, vagy kormányközeli oligarchák kezébe kerülnek".

– mondta.

Hozzátette, a lojalitás és a szervilizmus felülírja a teljesítményt. Arra nem tért ki, hogy a haladó médiumok, például a 444.hu miként lojális Soros Györgyhöz és pénzéhez, hiszen Soros György, mint tudjuk és korábban említettük, független, és csak baráti jóérzésből tárgyal hazánkról Brüsszelben rendszeresen az EU vezetőivel. Tudjuk, ez rendben van. Ha ez még nem lenne elég információ, azt is megtudtuk, hogy “az állami hirdetések valójában adófizetői támogatást nyújtanak egy adott orgánumnak”, és hogy az álhírek kizárólag a kormánypropagandában vannak jelen.

Olav Berstad, Norvégia nagykövete a rendezvényen egy nagyon találó példával ecsetelte az oknyomozó újságírás fontosságát: elmondta, hogy az 1970-es években egy helyi politikus magáncélra használta a skandináv légitársaság gépeit, mivel az állam résztulajdonosa volt a légitársaságnak. Ennek leleplezése állítólag a független, haladó oknyomozó újságírók érdeme, ahogyan az is a haladó oldal áldozatos tényfeltáró munkájának köszönhető, hogy az ország nem fulladt még bele a totális diktatúrába. Ja, nem.

A díj céljáról és a szakmai zsűriről csak annyit, hogy tavaly helyreigazításra kötelezett lejárató cikkért kapta az év oknyomozó újságírójának járó díjat a 444-es Ács Dániel... Akkor megírtuk, a hazai álhírgyártás tartóoszlopának számító Soros-blog, a 444.hu újságírója, Ács Dániel nyerte az év legjobb oknyomozó újságírójának járó Göbölyös Soma-díjat és az azzal járó egymillió forintos pénzjutalmat. A korábban a Városligetben herbálozó Ács ráadásul azért a IX. kerületi önkormányzat munkájáról és parkolási rendszeréről szóló cikksorozatáért részesült elismerésben, amelynek egyik dolgozatáról azóta kiderült, hogy gyakorlatilag az utolsó betűig hazugság... A tavalyi, és az idei nyerteseknek is gratulálunk. A zsűrinek nemkülönben...

SOMA díj 1-HPGy
SOMA díj 2-HPGy
SOMA díj 3-HPGy
SOMA díj 4-HPGy
SOMA díj 6-HPGy
SOMA díj 7-HPGy
SOMA díj 8-HPGy
SOMA díj 9-HPGy
SOMA díj 10-HPGy
SOMA díj 11-HPGy
SOMA díj 12-HPGy
SOMA díj 13-HPGy
SOMA díj 14-HPGy
SOMA díj 15-HPGy
SOMA díj 16-HPGy
SOMA díj 17-HPGy
SOMA díj 18-HPGy
SOMA díj 19-HPGy
SOMA díj 20-HPGy
SOMA díj 21-HPGy
SOMA díj 22-HPGy

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.