újszülött
Kis gyerek, kis gond, nagyobb gyerek, nagyobb gond? – Babanapló (4. rész)
A PS olvasóinak feltűnhetett, hogy pár hete elmaradtam a Babanapló részeivel. Nem terveztem és nem is tervezem ugyan még abbahagyni ezt a sorozatot, azonban Csongor babánk életében felgyorsultak az események, egyre többet hallani a hangját és a maga kis világát is egyre jobban próbálja felfedezni.Bízzunk az apai gondoskodásban és ne féltsük a gyermeket a családjától! – Babanapló (3. rész)
Egy hónapja lettünk szülők, egy hónapja töltjük be életünk legszebb, legizgalmasabb és egyben legnehezebb feladatát. A Babanapló harmadik részében azokról szeretnék írni, akik nélkül az első időszak sokkal nehezebb lett volna. Elsősorban a férjemről, és persze a családunkról.Megmentettek egy újszülöttet a zalaegerszegi kórházban
December 29-én a délelőtti órákban helyeztek el egy kisfiút a zalaegerszegi babamentő inkubátorban. A csecsemő azóta is teljesen egészséges, és a kórház már megkezdte a hivatalos gyámügyi eljárását, írta meg az Index.2024-ben Zalaegerszegen született az év első babája az országban
A Zalaegerszegen éjfél után 1 perccel született kislány, Blanka lett az első újszülött 2024-ben az országban, az állami intézményekben. Érdekesség, hogy 2023-ban is a zalaegerszegi kórházban jött világra az év első babája. Budapesten pedig egy kisfiú, Donát az ÉPC–Honvédkórházban született elsőként.Mit érez egy újdonsült apa karácsonykor, egy egyhetes gyermekkel a kezében?
Az élet egy kicsit mindig megváltozik minden év végén, amit amúgy mindig nagyon várunk. Hiszen az év vége a várakozásról szól, várakozni meg szeretünk. Valaki az ajándékokra vár, valaki a céges bulikra, valaki Jézusra és a megváltásra, valaki az új évre és az azzal járó változásokra, rosszabb esetben az ember a régi év hibáit akarja maga mögött hagyni és új lapot kezdeni, vagy csak le akar szokni a cigiről. De bármelyikről is van szó, a karácsonyi időszak, kiegészülve a naptári év végével, az új életről szól, ami néha például egy gyermek formájában érkezik meg – esetenként nem váratlanul, de hirtelen.Ukrajnai újszülöttekkel kereskedik egy bűnszervezet
Döbbenetes eredményei vannak a háborúnak: ki tudja, milyen pokoli történetek fognak még előkerülni, de a csecsemőkereskedelem úgy tűnik, elindult. Borzasztó hírek érkeznek ebben a témában is Ukrajnából. Kijev emberi jogi biztosa szerint a csecsemőket külföldi állampolgároknak adják el.Csodaszép baba az év első fővárosi újszülöttje – Íme, néhány fotó Zentéről!
Az év első fővárosi újszülöttje, Szendrő Zente a Péterfy Sándor Utcai Kórház-rendelőintézet szülészetén 2023. január 1-jén. Zente nulla óra 8 perckor született 3440 grammal és 55 centivel, természetes úton. A kisfiú a család első gyermeke, édesanyja 21 évesen szülte.Kisfiú az ország első és a főváros idei első babája is
Zalaegerszegen éjfél után 35 másodperccel született kisfiú lett az első újszülött 2023-ban az országban, az állami intézményekben. A gyermek a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban jött a világra és a Záven nevet kapta. 7 és fél perccel később született a főváros első babája, aki szintén kisfiú.Ajánljuk még