Bízzunk az apai gondoskodásban és ne féltsük a gyermeket a családjától! – Babanapló (3. rész)
Egy hónapja lettünk szülők, egy hónapja töltjük be életünk legszebb, legizgalmasabb és egyben legnehezebb feladatát. A Babanapló harmadik részében azokról szeretnék írni, akik nélkül az első időszak sokkal nehezebb lett volna. Elsősorban a férjemről, és persze a családunkról.
Természetesen a politika és az azzal járó rosszindulat a gyermekvállalásból sem maradhatott ki. A sok-sok gratuláció mellett néhány gúnyolódó komment is bekerült azért a babás posztok alá, amelyek egy része azt fejtegette, hogy az apuka biztosan nem veszi ki a részét a gyermekágyas időszakból és az azzal járó feladatokból.
Akkor elég csak apának lenni, a gyerek nevelésében már nem is kell részt venni?
– teszi fel a kérdést egy kedves kommentelő az egyik poszt alatt. Ez ihletett meg engem, hogy ebben a részben kifejtsem, mennyire fontos már szinte az első pillanattól kezdve az apa szerepe is a gyermeknevelésben.
A gyermekágyas időszakban ugyanúgy szükség van apára is!
Ahogyan arról már az előző részekben, ITT és ITT is beszámoltam, Csongor fiunk életének első egy hete speciális volt a mi – anya/gyermek – kapcsolatának kialakításában és az apa/gyermek kapcsolatának szempontjából is. A kórházban ugyanis apa csak naponta egy-másfél órát tudott látogatási időben Csongival tölteni; azt is nagyjából azzal töltöttük, hogy a kis kórházi hordozóban csodáltuk együtt a babát, míg ő aludt. Az igazi kaland csak egy hét után kezdődhetett el, amikor apa elkezdte megtanulni a babázást az etetéssel, a pelenkázással, altatással együtt.
Más párokról nem tudok nyilatkozni, de az biztos, hogy nálunk nem is volt kérdés az, hogy apa száz százalékban kiveszi a részét a baba életében már a gyermekágyas időszakban is. Az anya szerepét persze nem lehet betölteni, de így is rengeteg feladat van, amit, ha apa részvétele nélkül kellene csinálni, akkor biztosan sokkal nehezebben éltük volna meg az első heteket is. Mert apa nem arra való, hogy eltartsa a családot, amíg anya otthon van a gyerekkel! Apa arra való, hogy apa legyen már az első pillanattól kezdve és részt vegyen a gyermek életében annak első perceitől.
Csongival mi szerencsések vagyunk, mert egy olyan apa/férj van mellettünk, aki ki is akarta venni a részét a pici életében, ahogy csak tudta. A munka mellett ugyanúgy vállal késő esti és hajnali etetést, pelenkázást és altatást, ahogyan én is, ezzel pedig sok "terhet" vesz le az anyai vállamról, miközben már most fontos része Csongi életének is. Persze ettől még anyás a kisfiú, ez így is van rendjén, viszont biztosak vagyunk benne, hogy apa jelenléte, gondoskodása és részvétele az első időszakos feladatokban kiemelten fontos része a gyermeknevelésnek.
A legférfiasabb dolog az apaság
– hirdeti egy új plakát. Ennél szebben nem is lehetett volna megfogalmazni azt, hogy mennyire fontos, hogy az apai szerepet már a lehető legkorábban elkezdjük kialakítani a gyermekünk életében. Mert bár még beszélni nem tud, biztosak vagyunk benne, hogy Csongor pontosan tudja, ki az apukája és hogy az mennyire szereti őt.
Egy nagy család nemcsak teher, hanem óriási segítség is lehet
Nemcsak az apa szerepe, hanem a tágabb család (nagyszülők, nagybácsi, nagynéni) segítségét is fontos, hogy elfogadjuk, egészséges mennyiségben ugyanis ez is szintén elengedhetetlen az anya mentális és fizikai egészségének megőrzése érdekében már az első hetekben is. Az első időszakban nem kérdés, hogy a babának első sorban az édesanyjára van szüksége. Azonban én már kismamaként leszögeztem, hogy "nem fogom félteni" az újszülött babámat sem a nagyszüleitől, sem a dédszüleitől, sem pedig a nagybácsitól, nagynéniktől. Ez gyakorlatban nálunk azt is jelentette, hogy bizony már az első hetekben előfordult, hogy 1–2 órára kértem a segítségüket, amíg nekem dolgom volt, és nem, nem éreztem magam rossz anyának amiatt, mert heti egyszer 1 órára a nagyszüleire bíztam a kisfiam, aki egyébként ezen órákat általában átaludta. Szerencsések vagyunk, mert nemcsak szerető, de megbízható családunk is van, akikre mindig lehet számítani és akik a lehető legnagyobb szeretetet adják a család legújabb tagjának. Ez pedig olyan kincs, amiért örökké hálás leszek a Jóistennek. Az ő támogatásuk és sokszor segítségük nélkül ugyanis minden nap sokkal nehezebb lenne ez az új kaland, amit szülőként, édesanyaként élek át.
Az egy hónap alatt szerzett tapasztalatom tehát az, hogy édesanyaként tisztában kell lennem vele, hogy a kisbabának első sorban rám van szüksége, de emellett muszáj teret adnom az apai gondoskodásnak és a tágabb család szerető támogatásának is. Nélkülük ugyanis nem menne; ők azok, akik szintén a MINDENT fogják jelenteni ennek az apró babának élete során.
