ukrajna
Ukrajnában felmentették a csempészcigit szállító Legény Zsoltot
Felmentették a csempészcigit szállító Legény Zsoltot – írta meg a Magyar Hírlap csütörtökön. A lap megkereste a politikust, aki azonban nem árulta el, hogy bizonyítottság vagy bűncselekmény hiányában szüntették-e meg vele szemben az eljárást Ukrajnában.Benyújtotta lemondását az ukrán belügyminiszter
Benyújtotta kedden lemondását tisztségéről Arszen Avakov ukrán belügyminiszter – adták hírül ukrán hírportálok a tárca sajtószolgálatára hivatkozva. Avakov köszönetet mondott a belügyminisztérium csapatának az évekig tartó közös munkáért, lemondását ugyanakkor nem indokolta meg.Az ukrán elnök szerint lesz törvény a nemzeti kisebbségekről, de nem tetszik neki a kifejezés
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden leszögezte, hogy az őshonos népek után az országában élő nemzeti kisebbségekről is lesz törvény, de mivel nem tetszik neki ez a kifejezés, várhatóan az előterjesztésben nemzeti közösségeknek fogják őket nevezni. Erről az államfő újságíróknak beszélt egy humanitárius kérdésekkel foglalkozó fórumon – számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.Potápi: felháborító, hogy a harmincéves Ukrajna nem tekinti őshonosnak az ezeréves magyarságot
Elfogadhatatlan, hogy egy állam harminc éves múlttal a háta mögött nem ismer el őshonosként egy olyan közösséget, amely nemcsak, hogy itt él, de már ezeregyszáz évvel ezelőtt államot alapított a Kárpát-medencében – kommentálta a PestiSrácok.hu kérdésére Potápi Árpád János a hírt, hogy az Ukrajnában nemrégiben elfogadott törvény szerint a kárpátaljai magyarság nem számít őshonos kisebbségnek. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár kiemelte: véleménye szerint ez a döntés is illeszkedik az utóbbi évek azon lépéseinek sorozatába, amelyek drasztikusan csorbították a nemzeti kisebbségek, így a magyarság jogait.Az angolok egyre jobban rákapcsolnak, ahogy közeleg az Eb vége
Egyetlen meccsen annyi gólt lőtt Anglia, mint az eddigi négy Eb-meccsén. A nagyon takarékosan, de egyúttal magabiztosan menetelő csapat a csoportban 2:0-s gólaránnyal hét pontot szerzett, majd ugyanezt már egy meccsen megcsinálta a németek elleni nyolcaddöntőn, a sérülésekkel sújtott, elfáradt Ukrajnát pedig most egy lehengerlő 4:0-val küldte haza. És Pickford hálója még mindig érintetlen!Putyin: az ukrán kulcskérdések nem Kijevben, hanem Berlinben és Washingtonban dőlnek el
Aggasztó, hogy a nyugati országok megkezdték Ukrajna területének katonai birtokbavételét – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy szerdai tévéadásban, a lakosság által feltett kérdésekre válaszolva. Putyin nehezményezte, hogy a nyugati országok ahelyett, hogy méltányolták volna, hogy aggályaikra reagálva leállíttatta az orosz hadgyakorlatot az ukrán határ közelében, maguk nyomultak oda az orosz határhoz.Ami játékosként nem sikerült Sevcsenkónak, az kapitányként igen: bejutott a legjobb nyolc közé – Svédország–Ukrajna 1–2 (hosszabbítás után!)
A labdarúgó Európa-bajnokság utolsó nyolcaddöntőjére került sor ma este, Glasgow-ban. Fordulatos, izgalmakban bővelkedő mérkőzésen Ukrajna hosszabbítás után legyőzte Svédországot, így története során először bejutott a negyeddöntőbe, ahol szombaton, Rómában Angliával találkozik majd.Zsigmond Barna Pál: tűrhetetlen, hogy a kárpátaljai magyar közösségek nem kapnak megfelelő védelmet
Ukrajnának az Európa Tanács tagországaként kötelező lenne betartani azokat a kisebbségvédelmi egyezményeket, amelyek a szervezet égisze alatt születtek, ennek ellenére az elmúlt időszakban sorozatos üldöztetések érték a kárpátaljai magyar kisebbséget a helyi hatóságok részéről – jelentette ki Zsigmond Barna Pál, a Fidesz képviselője hétfőn, az MTI-nek adott nyilatkozatában, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének ülése keretében.Ausztria kitaktikázta az ukránokat, és továbbjutott
Az osztrákok megtalálták az ellenszert Ukrajna egyetlen játékára, és megfojtották az ukránok gyorsaságra alapuló stílusát. Mindkét csapatban sok hibával tarkított meccsen olyannyira tehetetlennek bizonyult Andrij Sevcsenko csapata, hogy azonos labdabirtoklás és passzmennyiség mellett Ausztria sokkal többször tudott támadásban próbálkozni. A próbálkozások közül mindössze egy járt sikerrel, de ez is elég volt nyugati szomszédunknak a boldogsághoz.Ajánljuk még

















