ukrajna
A fehérorosz KGB ügynökei is az eltérített járaton utazhattak
A fehérorosz Állambiztonsági Szolgálat (KGB) ügynökei is a Minszkben földre kényszerített, Ryanair-járaton utazhattak - közölte hétfőn Michael O'Leary, a diszkont légitársaság vezérigazgatója. Közben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök utasította hétfőn a kormányt, hogy dolgozzon ki határozatot az Ukrajna és Fehéroroszország közötti közvetlen járatok megszüntetéséről, valamint Fehéroroszország légterének bezárásáról a két ország közt közlekedő járatok előtt.Orbán Viktor júniusban Kárpátaljára látogathat, ahol az ukrán államfővel tárgyal majd
Orbán Viktor magyar kormányfő júniusban Kárpátaljára látogat, a miniszterelnök a tervek szerint kárpátaljai útja során találkozik Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel – írja az Index.Ukrajnában is tovább mérséklődött a járvány terjedése
Ukrajnában szombatra tovább lassult a koronavírus-járvány terjedése: mintegy négyezer-hatszáz, az előző napinál csaknem háromszáznyolcvannal kevesebb új beteget jegyeztek fel, és a halálos áldozatok száma sem érte el a száznyolcvanat, ami öt nap óta a legkedvezőbb halálozási adat. A legtöbb új beteget, négyszázharmincnyolcat ezúttal az ország keleti részében lévő Dnyipropetrovszk megyében jegyezték fel.Az ukrán államfő szerint meg kell védeni a nemzeti kisebbségeket, beleértve a magyarokat is
Meg kell védeni az Ukrajnában élő nemzeti kisebbségeket saját régióikban, beleértve a magyar kisebbséget, annak érdekében, hogy ne ismétlődjenek meg a Krím-félszigeten és a Donyec-medencében történtek – szögezte le Volodimir Zelenszkij ukrán államfő csütörtökön, Kijevben, a két éve tartó elnökségét értékelő sajtóértekezletén.Potápi: a magyar program nélkül tömeges elvándorlás kezdődhetett volna Kárpátalján
Miközben Kárpátalja történelmünk szempontjából az egyik legfontosabb elcsatolt terület, ott boldogul legnehezebben a kisebbségi létbe szorult magyarság, olyannyira, hogy ha a 2014-es ukrán gazdasági válságra válaszul nem indul el egy támogatási rendszer Magyarországról, az tömeges elvándorláshoz is vezethetett volna – tudta meg portálunk Potápi Árpád Jánostól, a hetedik éve, idén május 18-ától induló pályázati program kapcsán. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerint kézzel fogható a programcsomag helyben maradást segítő hatása, ugyanakkor megjegyezte: a külhoni magyarok támogatása miatt folyamatosan támadások érik a kormányt baloldali, liberális irányból, és azon sem lepődne meg, ha az emberi irigységet felkorbácsoló hangok hamarosan a határon túliak oltási lehetőségét is kritizálni kezdenék.Államformája: Korrupció
Magyarország maffiaállam, mindent ellopnak, minden Orbáné és Mészárosé, mindent megvettek. Ismerős a narratíva? Persze, ahogyan az is, hogy diktatúrában élünk, nincs szabad sajtó, véleményterror van, csak az történhet, amit Orbán mond. Valahányszor ezeket a szavakat hallom, két dolog vetődik fel bennem: milyen diktatúrázást merne felvállalni az ezerszer megszűnt „szabad sajtó” például Észak-Koreában, és mit szólnának egy olyan helyhez, ahol valóban intézményesített a korrupció – igen, ismét kedvenc példánkat veszem elő, Ukrajnát.Áder János szerint a NATO-nak nagyobb figyelmet kell fordítania az illegális migrációra
Áder János államfő is felszólalt a NATO keleti tagállamait tömörítő Bukaresti Kilencek hétfői, virtuális találkozóján, amelybe Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke, valamint Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is bekapcsolódott - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal az MTI-vel. A négy visegrádi országot, a három balti államot, valamint Romániát és Bulgáriát tömörítő, 2014-ben alakult formáció hétfő délutáni online találkozóján a NATO 2030-ig tervezett reformjáról és Ukrajna helyzetéről volt szó.Az Egyesült Államok támogatásáról biztosította Ukrajnát az amerikai külügyminiszter
Washington változatlanul, továbbra is támogatja Ukrajnát, az ország szuverenitását és területi épségét – jelentette ki Antony Blinken amerikai külügyminiszter csütörtökön, Kijevben, miután megbeszélést folytatott ukrán hivatali partnerével, Dmitro Kulebával.Ajánljuk még

















