ukrajna
Az ukrán elnök találkozni akar Putyinnal
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte hétfőn, hogy utasította Andrij Jermakot, elnöki irodájának vezetőjét, hogy szervezzen meg neki egy találkozót Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Kiemelte: számára nem az a lényeg, hogy hol, hanem az, miről fognak tárgyalni. Azt azonban kategorikusan elutasította, hogy a Donyec-medencei szakadárok vezetőivel folytasson tárgyalást. Az UNIAN ukrán hírügynökség szerint ezt Zelenszkij csernobili látogatásakor jelentette ki, ahová a nukleáris katasztrófa 35-ik évfordulója alkalmából utazott.Kisebbségvédelmi egyezmény kidolgozásáról állapodott meg a román és az ukrán külügyminiszter
A Romániában élő ukrán, illetve az Ukrajnában élő román kisebbség jogaira vonatkozó átfogó egyezmény kidolgozásáról állapodott meg pénteken Bogdan Aurescu román és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter Bukarestben – közölte a román külügyminisztérium.Az ukrán külügyminiszter szerint hamarosan százhúszezer orosz katona lesz a határ mentén
Oroszország egy hét alatt százhúszezer fölé növeli az ukrán határ mentén és az általa önkényesen megszállt Krím félszigeten összevont katonáinak a létszámát – jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter kedden, külföldi újságíróknak tartott online sajtótájékoztatóján. Az UNIAN ukrán hírügynökség beszámolója szerint a tárcavezető hangsúlyozta, hogy az elmúlt hetekben folyamatosan érkeznek az orosz csapatok közvetlenül Ukrajna északkeleti, keleti és déli határához.Szijjártó Péter: Magyarország elvárja, hogy Ukrajna tiszteletben tartsa a magyar közösség jogait (Videó!)
Magyarország abban érdekelt, hogy Ukrajna erős, stabil és demokratikus ország legyen, kiáll területi egysége és önállósága mellett, ugyanakkor elvárja, hogy tartsa tiszteletben a nemzeti közösségek, köztük a magyar közösség jogait – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, az uniós tagországok külügyminisztereinek egynapos, informális, videókapcsolaton keresztül tartott ülését követően.Az ukrajnai válság gyökerei – miért most lángolt fel újra? (második rész)
Az első részben arról írtam, hogy Amerika és a NATO hogyan szegte meg Oroszországnak adott szavát és terjesztette ki a szervezetet egészen Oroszország határáig. Emiatt Oroszország meghatározott egy vörös vonalat, amelynek átlépésekor katonai eszközökkel is igyekszik megakadályozni a NATO további bővítését. Ez történt 2008-ban, amikor Grúziában „színes forradalommal” elkergették az oroszbarát vezetést, és közeledtek a NATO-hoz.Ukrajna kiutasítja a kijevi orosz nagykövetség vezető diplomatáját
Ukrajna kiutasítja a kijevi orosz nagykövetség vezető diplomatáját – közölte szombaton az ukrán külügyminisztérium sajtószolgálata.Az ukrán nagykövetet fogadta Benkő Tibor
Hivatalában fogadta Ljubov Vaszilivna Nepop nagykövet asszonyt Benkő Tibor honvédelmi miniszter április 16-án, pénteken – olvasható a Honvédelmi Minisztérium közleményében, amely a Honvédelem.hu oldalon jelent meg.Zelenszkij: Ukrajna kész négyoldalú béketárgyalásokra Oroszországgal
Ukrajna kész a négyoldalú – ukrán, orosz, francia, német – béketárgyalásokra Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a növekvő feszültségről, amelyet az ukrán határon tapasztalt orosz katonai erősítés okozott – jelentette ki pénteken a Párizsba látogató Volodimir Zelenszkij ukrán államfő, miután találkozott Emmanuel Macron francia elnökkel, és később videón keresztül tárgyalt Angela Merkel német kancellárral is.Ajánljuk még

















