ukrajnai menekültek
Kilakoltatják az afgán migránsokat Berlinben, ukrán menekültek költözhetnek a helyükre
Kilakoltatják Berlinben a tálibok elől, Afganisztánból Németországba menekült afgánokat, hogy helyet biztosítsanak a háború miatt Ukrajnából menekülőknek. A szociális munkások már több családnál megjelentek és közölték velük, hogy 24 órán belül el kell hagyniuk otthonukat. Eddig legalább tíz családot lakoltattak ki. A berlini vezetés arról számolt be, hogy az intézkedés csak azokat az afgánokat érinti, akik az érkezési központokban élnek még mindig, noha csak rövid ideig tartózkodhattak volna ott. A közlemény szerint néhány család már évekkel ezelőtt érkezett az ilyen létesítményekbe, ahol csak rövid ideig maradhattak volna – számolt be róla a Magyar Nemzet.Egy nap alatt több mint tízezer menekült érkezett Magyarországra
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb tájékoztatása szerint pénteken az ukrán–magyar határszakaszon Ukrajnából 4644-en, míg a román–magyar határszakaszon 5736-an léptek be Magyarország területére. A beléptetettek közül a rendőrség 756 embernek állított ki ideiglenes, harminc napig érvényes tartózkodásra jogosító igazolást, a végleges okmányok beszerzéséért viszont fel kell keresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát.Cseh lap: a pápa Orbán Viktort dicsérte a menekültek befogadásáért
A Lidové noviny nyomtatott kiadásában megjelent cikk beszámolt arról, hogy Ferenc pápa tegnap fogadta Orbán Viktor magyar miniszterelnököt. A vatikáni sajtószolgálat szerint a találkozóra nagyon szívélyes légkörben került sor.Közösen kér Brüsszeltől segítséget kilenc uniós ország
Ivan Bartoš cseh kormányfőhelyettes, regionális fejlesztési miniszter jelentette be prágai sajtótájékoztatóján, hogy közösen kér Brüsszeltől pénzügyi segítséget az a kilenc európai uniós tagállam, amelyet legnagyobb mértékben érintett az Ukrajna elleni orosz támadás következtében kialakult menekülthullám.Százhetvennégy gyerek - Húsvét vasárnap is érkeztek a menekültek Ukrajnából
Az ukrajnai háború elől húsvét vasárnap 419 ember, köztük 174 gyermek érkezett Budapestre vonattal - írja összesítésében a police.hu.Cseh belügyminiszter: Magyar útlevéllel ukrán állampolgárok nem számíthatnak segítségre Csehországban
Ukrán-magyar kettős állampolgársággal rendelkező, de magukat magyar útlevéllel igazoló ukrán menekültek nem számíthatnak semmiféle hatósági segítségre Csehországban – hívta fel a figyelmet Vít Rakusan cseh belügyminiszter.Újabb mélypont: a német sajtó szerint Orbán kitakarítja a romákat az országból
A német nyelvű Focus hírportál szerint nagy gondok vannak egy ukrán háború miatt menekültek részére fenntartott müncheni táborban. Állításuk szerint az ukránoknak fenntartott helyeket többségében romák vette igénybe, akik nehezen működnek együtt a hatóságokkal és az önkéntesekkel, továbbállni azonban nem szeretnének.Orbán Viktor üzent az ukránoknak: Magyarországon továbbra is biztonságos menedékre talál mindenki (Videó!)
Orbán Viktor miniszterelnök a Stand Up for Ukraine elnevezésű varsói jótékonysági eseményre küldött videóüzenetében jelentette ki, hogy Magyarország továbbra is biztonságos menedéket nyújt a háború elől menekülőknek - írja a magyarnemzet.hu.Novák Katalin: a menekültek érzik, hogy Magyarország szíve most a magyar-ukrán határon dobog
Az orosz-ukrán háború elől menekülők éppen azt kérik tőlünk, amit adni tudunk: biztonságot, jól szervezett ellátást, békességet. A menekültek érzik, hogy Magyarország szíve most a magyar-ukrán határon dobog –mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Novák Katalin megválasztott köztársasági elnök, aki többször is részt vett a határ magyar és az ukrán oldalán is humanitárius segélyakciókban.Ajánljuk még

















