ukrajnai menekültek
Szijjártó: nem engedjük beleprovokálni Magyarországot ebbe a háborúba
Szijjártó Péter a nemzetbiztonsági operatív zörzs, majd a kormány ülését követően közreadott videonyilatkozatában szögezte le, hogy a kormánynak minden áron meg kell akadályoznia Magyarország belesodródását az ukrajnai háborúba, akármilyen nyomás is nehezedik rá kívülről vagy belülről. A külgazdasági és külügyminiszter szerint az elsődleges feladat most a magyar emberek biztonságának garantálása.Orbán: már négyszázhuszonkilencezer háborús menekültnek segített Magyarország (Videó!)
Orbán Viktor a debreceni laktanyába indulva jelentkezett be szerdán közösségi oldalán. A hajdúsági megyeszékhelyen az Ukrajnából érkező menekülthullám kezelésének következő fázisát tekintetik át a következő napokban. A miniszterelnök szerint a jövő héten tovább súlyosbodhat a válság, ezért a következő három napon ennek az időszaknak a védekezést kell megszervezni, hogy továbbra is képesek legyünk minden bajbajutottnak segítséget nyújtani. A kormányfő kiemelte: a szerda hajnali jelentések szerint mára már négyszázhuszonkilencezer háborús menekült érkezett Magyarországra.A háború tűzfészkeiből menekülő ukránok és reményt vesztett magyarok szólalnak meg a Pesti TV kárpátaljai riportjában (videó)
Miközben Ukrajnában nem enyhülnek a harcok, az országot elhagyó emberek száma folyamatosan emelkedik. Március 14-ig az ENSZ jelentése szerint már több mint 2,8 millió ember hagyta el Ukrajnát. A Pesti TV stábja Kárpátalján járt a Katolikus Karitásszal, akik élelmiszert és ruházatot szállítanak az ország belső területeiről a nyugati részébe menekülő családok és az egyre nehezebb helyzetben élő, alig ellátott magyarok számára. Az otthonukat elhagyók többsége nő és gyerek, akik közül többen elmondták tragédiájukat a Pesti TV stábjának.Fegyveres harcok ugyan nem dúlnak Kárpátalján, de Ukrajna belső részeiről tömegével menekülnek az emberek – A teljes helyszíni riportunk ma este tizenegykor a Pesti TV műsorán (Videó!)
Kárpátalja egyelőre a béke szigete. Habár ottjártunkkor – március 8–10. – nem érintették a fegyveres konfliktusok, az Ukrajna belső területeiről menekülő emberek megtöltötték az alkalmi tömegszállásokat. Sok menekült abban reménykedik, hogy a háború véget ér és visszamehetnek az otthonaikba, március 14-ig azonban már több mint kétmillió-nyolcszázezer ember hagyta el az országot és jelentős számban kerestek menedéket Ukrajna nyugati szélén, Kárpátalján. A Pesti TV és a Mandiner stábja a Katolikus Karitász orvosmissziójának konvojával, Kecskés László vezetésével járhatta végig Kárpátalja számos települését, adományokat szállítva a magyar közösségnek és a háború elől menekülőknek. A szálláshelyeken több, az otthonát elhagyó emberrel is interjút készítettünk, amelyeket március 14-én, héftőn este tizenegy órakor tekinthetnek meg a nézők a Pesti TV műsorán.Harkivi és kijevi diákokat fogadott be az SZFE kollégiuma (Fotógalériával!)
A harkivi és a kijevi egyetemeken tanuló harmadik országbeli diákokat fogadott be a Színház- és Filmművészeti Egyetem kollégiuma. Az egyetemi modellváltás ellen tiltakozó tüntetők korábban teljesen lepusztították az intézményt, azonban az SZFE vezetősége azóta helyreállította a diákszállót, ami most a rászorulók rendelkezésére áll.Marco Rubio, Florida republikánus szenátora is felszólalt a hazánkat és Lengyelországot sújtó jogállamisági intézkedés ellen
Miközben a szomszédunkban háború zajlik, az EU döntéshozói továbbra is a gyermekvédelmi törvény miatti, Magyarország elleni támadással vannak elfoglalva. Az illetékesek "kissé" felemás értékrendje még az amerikai politikusok számára is visszatetsző.Kovács Zoltán: egy emberként segít Magyarország a menekülteken
Egy emberként segít Magyarország, a magyar civilek és a megfelelő szervezetek abban, hogy az ukrán–orosz háborúból érkező menekülteket el tudják látni és gondjukat tudják viselni – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton, a barabási segítségponton.Gulyás Gergely fogadta George Patakit, New York állam korábbi kormányzóját
A Miniszterelnökség közleménye szerint Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapesten fogadta George Patakit. New York állam korábbi kormányzója elismerését fejezte ki a magyar kormány és a karitatív szervezetek rendkívüli erőfeszítéseiért, amelyekkel az orosz–ukrán háború következtében előállt menekülthelyzetet kezelik és amelyről egy nappal korábban maga is személyesen meggyőződhetett.Ajánljuk még

















