ukrajnai menekültek
Orbán Viktor: Zelenszkij és Putyin nagy fiúk, nálam jobban tudják, mit kellene tenni – Amit a magyarok kívánnak, az a béke
Orbán Viktor ismét Beregsurányból jelentkezett be közösségi oldalán. A miniszterelnök videobejegyzésében értékelte a menekülteknek nyújtott segítséget és a határőrség munkáját a menedékkérők támogatásában.Veszélybe sodorná a magyarokat az orosz–ukrán háború idején a baloldal
A baloldal prominensei azt szeretnék, ha hazánk is belekeveredne a háborúba. Bár a hangzatos kijelentésekkel, miszerint katonákat és fegyvereket kellene küldenünk a konfliktusba, már nem dobálóznak annyit, még mindig azt akarják kierőszakolni, hogy honvédeink egy másik országban kockáztassák az életüket. Ezekre az uszításokra is reagált a Kormányinfón Gulyás Gergely.Igazi képmutatás: a Gyurcsány-házaspár kárpátaljaiakkal pózol a Facebookon
Úgy fest, Gyurcsány Ferenc buzgón böngészi a PS-t, hiszen pont a napokban róttuk fel a bukott miniszterelnöknek, hogy 2015-ben, a messziről jött migránsokat babusgatták, otthonukba fogadták, ám a kárpátaljai magyarokért nem aggódnak. A kampány hevében azonban sikerült leküzdeni magyargyűlöletüket és figyelmet szenteltek a kárpátaljai menekülteknek is, legalább egy PR-fotó erejéig.Politikai Hobbista – Nem avatkozunk be egy olyan háborúba, amihez nekünk semmi közünk sincsen (Videó!)
Mi a semlegesség lényege? Hogy sem fegyvert, sem katonát nem adunk. De lehet ettől függetlenül véleményünk az orosz–ukrán konfliktusról. Drukkolhatunk akár Dávidnak, akár Góliátnak. Megérthetjük a felek álláspontját is. Sőt, fontos tudni, hogy miért jutottak el a háborúig; nem elég, ha egyiket vagy másikat hülyének, őrültnek nevezzük. Legfrissebb hírek szerint már 900 ezer (az ENSZ friss közlése szerint már egymillió – PS) ember menekült el Ukrajnából. Magyarországra is több mint százezren érkeztek. Mindenhol szeretettel és tárt karokkal fogadják őket, a liberálisok pedig nem győznek csodálkozni ezen. A Hobbista elmagyarázta a titkot: ők tényleg menekültek és tényleg olyanok, mint mi. És végül igaza lett Bede Mártonnak: az a baj, hogy továbbmennek.Magyarország az igazi menekülteken mindig segített és segíteni is fog
Fel tudnának sorolni állandó, mindent meghatározó mantrát az ellenzéktől az elmúlt 6–7 évet nézve? Minden bizonnyal. De mindegyik közül talán a legmeghatározóbb az volt, amikor a magyar kormány – és úgyszólván az egész magyar társadalom – xenofóbiával, idegengyűlölettel, rasszizmussal való gyanúsításába kezdtek, úgy 2015 nyara tájékától kezdve. Tudják, olyan volt ez, mint a '90-es évek elejétől kezdve az antiszemita-vád: semmivel sem kell alátámasztani, elég, ha elég hangosan és elég sokat, lehetőleg elég sokan mondják el.Lévai Anikó Kárpátaljára utazott
A háborúból menekültek segítségére ment az ukrán határhoz Lévai Anikó – olvasható az Index cikkében. Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagyköveteként Kárpátaljára látogatott, hogy a határszemlén megtekintse a háború elől menekültek helyzetét.Még nem sikerült eldöntenie a baloldali jelöltnek, hogy politikus-e, vagy sem (Videó!)
Vajda Zoltán, a baloldal egyik legharciasabb fenegyereke mindig végtelen ciklusba kerül, ha általa ellenségnek tekintett sajtótermék újságíróját észleli a közelben. Emiatt csak töredezett beszélgetések készülhetnek vele, hiszen időről-időre megszakítja a csírázó társalgást, hogy sokadszorra is közölje a saját rögeszméjét, miszerint propagandistának tartja az őt kérdező újságírót. Ezt a rögeszmét súlyosbítja, hogy Vajda sokakra kivetíti a magánvéleményét, és azt a társadalom többségével azonosítja. A baloldali képviselőjelöltet most annak kapcsán próbáltuk faggatni, hogy a választási kampány hevében megtalálta magában a segítőkész embert, és adományokat gyűjtött az ukrajnai menekültek számára. Sajnos nem derült ki ennek kapcsán, hogy támogatja-e Márki-Zay Péter Ukrajna-politikáját, és ha igen, melyiket, azt viszont megtudtuk Vajda Zoltánról, hogy nem politikus, ugyanakkor politikus.A messziről jött migránsokat babusgatták, ám a kárpátaljai magyarokért nem aggódnak Gyurcsányék
A 2015-ös migrációs válság idején, amikor a Közel-Keletről, Afrikából és Közép-Ázsiából tömegek érkeztek Európába, Gyurcsány és neje irgalmas szamaritánus módjára babusgatták a menekülteket. Most a szomszédunkban háború dúl és határon túli magyarok szorulnak segítségre, ám ez a DK-t működtető házaspárt egyáltalán nem hatja meg. Az orosz–ukrán konfliktusból igyekeznek politikai hasznot húzni és magasról tesznek rá, mi lesz a beregszászi magyarokkal – derül ki a Magyar Nemzet cikkéből.Az ukrán–magyar határnál járt a Pesti Riporter: elképesztő mennyiségű adományt küldenek a magyarok a háború elől menekülőknek (Videó!)
Példátlan összefogással segítik a magyarok az ukrán–orosz konfliktus elől menekülőket. A Pesti Riporter stábja Tiszabecsen járt, ahova buszokkal hozzák az embereket a határról és meleg étellel, italokkal, egészségügyi felszereléssel, tisztálkodószerekkel segítik őket. Sok családdal találkoztunk; vannak, aki egészen kicsi gyerekkel menekülnek. Az egyik fiatal édesanya arról számolt be nekünk, hogy kisfiát elviszi a Szlovákiában élő családhoz, majd visszamegy Kárpátaljára, mert ő harcolni akar, nem akarja, hogy az oroszok elvegyék az otthonát – bár a háború egyelőre a magyarok lakta településeket nem érinti. Egy idős hölgy pedig elmondta, hogy most sokan menekülnek, de a legtöbben nem tervezik, hogy más országban települjenek le; ha a háború véget ér, vissza akarnak menni. Tiszabecsen az egyik iskolában gyűjtik az adományokat, ahova a Fidesz–KDNP debreceni szervezete is elhozta felajánlását. Kósa Lajos, kormánypárti országgyűlési képviselő elmondta: fontos, hogy az adakozás szervezett keretek között történjen, ne csak úgy meginduljanak a határ felé az adományokkal az emberek, mert az káoszt teremthet. Tilki Attila, a körzet kormánypárti országgyűlési képviselője arról számolt be, hogy hatalmas összefogás volt az egész környéken; már az első menekültek érkezése óta szinte megállás nélkül szervezkednek. A nem sokkal távolabb lévő Beregsurányban pedig a Magyar Máltai Szeretetszolgálat várja az érkezőket, melegedőt, ételt-italt biztosítva nekik.Ajánljuk még

















