ukrán menekültek
A román határon fogták el a biztos halál elől menekülő kárpátaljai férfiakat
A nemzetközi jog szerint a háborúk elől az első biztonságos országba menekülhetnek azok, akik al akarják kerülni a kényszersorozást, a harcokat, a szenvedést. Míg Afganisztán esetében ez például Pakisztán lenne, úgy Ukrajna esetében Magyarország, Románia, Szlováki, vagy Lengyelország. A nemzetközi jog azonban nagyon képlékeny dolog, így történt, hogy újabb öt kárpátaljai férfit tartóztattak le, akik Romániába próbáltak menekülni a sorozás elől. A férfiak nagy valószínűséggel a frontra kerülnek. Ó, ió, ció, eszkaláció – Lengyelországban éppen kiképeznek egy hadosztályt, hogy Ukrajnában harcoljon
Lengyelországban éppen kiképeznek egy hadosztályt, hogy Ukrajnába küldjék őket harcolni. Ez a hír önmagában sokkal kevésbé feltűnő, mint gondolnánk, hiszen képeztek már ki ukrán katonákat több európai országban is, de ahogyan a mondás tartja, soha ne kérdezz nőt a koráról, férfit a fizetéséről és lengyel kormányt arról, hogy kikből fog állni ez a sebtében összedobott "idegenlégió". A háború elől menekülő katonaköteles ukránokat visszaküldheti a hazájukba Brüsszel, az ellenőrizetlenül özönlő migránsok meg maradhatnak Európában?
Időről időre felröppen a hír, hogy ukránok arról tárgyalnak Brüsszellel, hogy a háború elől menekülő, katonaköteles férfiakat küldjék vissza Nyugat-Európából Ukrajnába. Bár erről még nem született döntés, a rendkívül érzékeny, elfogadó és megértő liberális elit már megingott. Saját elveiket adják fel és köpik ismét szembe magukat, amikor egyáltalán elgondolkodnak ezen, miközben minden afgán, szír, fekete-afrikai érkezőt tárt karokkal fogadnak, pedig általában azt sem tudják, hogy honnan jönnek, van-e valóban háború ott, ahonnan elindultak, vagy csak a jobb élet reményében kívánnak hazát foglalni. Kettős mérce? Hát persze! Ki a hibás? Azok, akik következetesek és a saját nemzetük érdekeit tartják szem előtt, nekik manapság nincs kegyelem.