ulf kristersson
Bekeményítenek a svédek
A svéd kormány fel akarja gyorsítani a szervezett bűnözéssel szembeni intézkedései bevezetését – közölte csütörtökön Ulf Kristersson svéd miniszterelnök. Ez azt jelenti,hogy a rendőrök megalapozott gyanú hiányában is igazoltathatnak.A hadsereget is be kell vonni, olyan méreteket öltött a bűnözés Svédországban
A svéd hadsereg hamarosan segíteni fogja a rendőrség munkáját a skandináv országot sújtó példátlan bűnözési hullám felszámolásában – jelentette be pénteken Ulf Kristersson svéd miniszterelnök.Zelenszkij Gripeneket követel a svédektől – a miniszterelnök nemet mondott
Ulf Kristersson svéd miniszterelnök hétfőn kijelentette, hogy Svédországnak szüksége van a Gripen repülőgépekre a saját védelme érdekében, megjegyezve, hogy az ország NATO-csatlakozási pályázata még nem zárult le.Magasra emelték a terrorfenyegetettség szintjét Svédországban
Magasra emelték a terrorfenyegetettség szintjét Svédországban, miután az al-Káida terrortámadásra szólította fel híveit a svéd király ellen – írja a Magyar Nemzet. A biztonsági helyzet romlásának részben az az oka, hogy a muszlim világban romlott Svédország megítélése, többek között a rendszeres stockholmi Korán-égetések következtében.A svéd kormány fokozza a biztonsági ellenőrzéseket a Korán-égetéseket követő fenyegetések miatt
A biztonsági és határellenőrzések fokozásáról döntött kedden a svéd kormány, miután a Korán-égetések miatt több fenyegetés érte az országot – jelentette be Ulf Kristersson svéd miniszterelnök.Fordulat Törökországban – Erdoğan beleegyezik a svédek NATO-tagságába
Recep Tayyip Erdoğan török elnök beleegyezett, hogy haladéktalanul továbbítja a Svédország csatlakozásáról szóló jegyzőkönyvet a török parlamentnek – jelentette be Jens Stoltenberg NATO-főtitkár hétfőn esti sajtótájékoztatóján.Joe Biden megerősítette a svéd NATO-tagság melletti erős amerikai támogatást
Joe Biden amerikai elnök megerősítette az Egyesült Államok erős támogatását Svédország NATO-tagsága mellett, amikor a Fehér Házban fogadta Ulf Kristersson svéd miniszterelnököt szerdán.Orbánnal szeretne tárgyalni a svéd miniszterelnök
Közeledne hazánkhoz a svéd kormányfő. Ulf Kristersson svéd miniszterelnök tárgyalni szeretne Orbán Viktorral Svédország NATO-csatlakozásával kapcsolatban, hogy megbizonyosodhasson, hogy Magyarország továbbra se látja akadályát a skandináv ország NATO-csatlakozásának.Orbán Balázs segített megérteni a svéd miniszterelnöknek, hogy mi a kormánypártok problémája velük
Ulf Kristersson svéd miniszterelnök válaszokat követel Magyarországtól, miután Magyarország úgy döntött, hogy különválasztja Svédország és Finnország NATO-csatlakozási kérelmét. Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója segített megérteni neki, hogy mi a bajunk.Ajánljuk még