ungár péter
Jakab Péter kisajátította magának az ellenzéki politizálás alját
Nehéz az ellenzéki összefogás, és még nehezebb, ha egyes politikusok szándékosan járatják le magukat. Így jár most Jakab Péter, a Jobbik ügyeletes "megmondóembere" is, aki annyira be akarta bizonyítani, hogy Orbán Viktor skizofrén, hogy végül saját magát sikerült csak még az eddiginél is vállalhatatlanabbá tennie. Ezt pedig még a nagy ellenzéki összefogásbeli szövetségese, Ungár Péter is megüzente neki a Facebookon.Képviselője nincs, de elvárásai vannak az LMP-nek az Európai Bizottsággal szemben
Az LMP örömmel fogadta, hogy egy nő vezeti a továbbiakban az Európai Bizottságot, azonban azt nem tudják összeegyeztetni a saját demokráciafelfogásukkal, ahogy Ursula von der Leyen ebbe a tisztségbe került – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Kendernay János, a párt jelenlegi egyetlen társelnöke. Az LMP-nek a következő öt évben nem lesz képviselete az Európai Parlamentben, így csak annyi ráhatása lehet a politikai folyamatokra, amekkora az elsősorban a német és francia zöld pártok erősödése révén megerősödött Európai Zöld Pártra lesz. A véleményüket azonban így is fontosnak érezték elmondani az Európai Bizottság új elnökének megválasztása után, még az új Bizottság felállása előtt.Halász János a PS-nek: Kampánycélra áldozná fel az ellenzék a nemzet biztonságát
Ma délelőtt tíz órára hívta össze a jobbikos Mirkóczki Ádám, a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke a testület ülését. A három megjelent tag, az elnök Mirkóczki, a szocialista Molnár Zsolt, valamint az LMP-s Ungár Péter egymásra licitálva mondták el, hogy a banánköztársaságnál is rosszabb helyzetben van az ország, hiszen állampárti-pártállami rendszer alakult ki, és már látszatdemokrácia sincsen az országban. Mindez azért hangzott el a három ellenzéki politikus szájából, mert az ausztriai Strache-botrány magyar szálait kívánták vizsgáltatni a bizottsággal, azonban a Fidesz kampánylufinak minősítette a bizottság összehívását, ezért a tagok nem mentek el. A Fidesz közleményt is kiadott, melyben kijelentették, hogy a szocialisták üzleteltek Pecinával, amikor eladták neki saját lapjukban, a Népszabadságban lévő üzletrészüket 1,5 milliárd forintért, a kormánypárti képviselők ezért nem asszisztálnak az ellenzék mai kampányeseményéhez. Ha az ellenzék vizsgálgatni akar valamit, akkor ez az ügy legyen az - jelentette ki a Fidesz.Ki kapcsolja le?
Hány ellenzéki politikus kell egy történelem érettségi megírásához? Ne válaszoljanak, még a végén beleakadunk a számolásba, mint Fletó a prímszámokba. Igaz, a kérdés éppen róla jutott eszembe.Az ellenzék lassan már csak a melegek és a transzneműek szavazatában bízik
A társadalom legfontosabb és legégetőbb problémáira rávilágító beszélgetést tartottak az Anker'tben, az ellenzék pedig újabb csatateret talált, ahol megharcolhat a fasiszta kormánnyal és álságosan küzdhet most éppen az eltiport meleg- és transznemű jogokért. Tudjuk, hogy minden egyes szavazat számít, és ha már a társadalom gerince undorodva fordul el az ellenzék aktuális önlejárató kampányától, akkor érdemes lenne egy-két fél százalékot besöpörni a melegektől, transzneműektől és a többi, meghatározhatatlan identitású potenciális szavazótól. Ez csinálja a baloldal Nyugaton is: a hatalomból erőszakolva le a többség torkán a sokszor degenerált tanokat, példaként állítva a devianciát a normalitással szemben. Kicsit későn jött ugyan az ötlet itthon, de még él a remény, hogy az talán hozhatna 1-2 százalékot, ha a melegek is olyan hülyék lennének, mint azt a levitézlett baloldal és a méltán észkombájnnak tartott Cseh Katalin által képviselt Momentum képzeli. Természetesen ott vannak még a zavart identitásúak is: őket talán meg is lehetne szólítani, és ha így folytatják, akkor a törpe kisebbséget a politikai törpe kisebbség fogja képviselni, természetesen az egész társadalomra hivatkozva. Kórkép egy semmitmondó beszélgetésről, melyen a PestiSrácok.hu stábja jogos önvédelemből nem vett részt.Ungár Péter bejelentette, hogy meleg
Érintett vagyok a homoszexualitás terén – fogalmazott a Magyar Hangnak Ungár Péter, az LMP társelnöke. Mint hangsúlyozta, nem ez a tény határozza meg politikai identitását.Tabudöntögető vita a Plusz-mínuszban: Ungár Péter és Dúró Dóra beszélgetett a homoszexuális propagandáról
Tabudöntögető beszélgetés zajlott a Hír TV tegnap esti, Plusz-mínusz című műsorában, ahol a családok és a homoszexuális propaganda került terítékre. Szarvas Szilveszter vendégei, Ungár Péter, az LMP, és Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője ütköztették véleményüket a témában, és időnként heves vitába bonyolódtak egymással. A két politikus egyetértett abban, hogy a gyerek a család legfontosabb része, azonban több kérdésben homlokegyenest más véleményt fogalmaztak meg; a beszélgetés nagy részében a homoszexuális propaganda kérdéskörét járták körbe a politikusok.Ungár Péter a PS-nek: A szocialisták azt gondolják, hogy még mindig abban az erőpozícióban vannak, mint 2010 előtt
Ha valóban fontos lenne a szocialistáknak a zöld fordulat, akkor Jávor Benedek (Párbeszéd) nem a negyedik helyet kapta volna meg a közös EP-listán - nyilatkozta csütörtökön portálunknak Ungár Péter, az LMP társelnöke, hozzátéve: lehet azon vitatkozni a közvélemény-kutatások fényében, hogy az LMP-nek nincs esélye mandátumot szerezni, de szerinte Jávor Benedeknek aztán végképp nincs. Az EP-választásra készülő LMP vezetője arról is beszélt: nem tudja elképzelni, hogy a Zöldek – Szabad Szövetség frakciója megszavazná Manfred Webert az Európai Bizottság elnökének. Portálunk kérdésére arra is kitért, a baloldali ellenzék által az LMP és a Jobbik kihagyásával létrehozott budapesti közös lista nem szolgálja, hogy a Fideszt legyőzzék ősszel a fővárosban.A liberálisok szerint a migráció állandó, természetes jelenség Európában, csak az integrációhoz kell kellő türelem
A migrációval kapcsolatban minden kicsit nehézkes és bonyolult, de kellő önbizalommal minden megoldható - hangzott el a Republikon Intézet és az Európai Liberális Fórum közös, "A liberális migrációs politika alapjai" című szerdai konferenciáján. A progresszív liberális rendezvényen azonban máris többen kibeszéltek a kánonból, hiszen a DK-s Arató Gergely például arról beszélt: zsákutcába vezetne, ha mint egy burokban, egymást dicsérnék a liberálisan gondolkodó politikusok, hogy milyen elképesztően jó emberek, miközben a moralizáláson kívül nincs válaszuk a migráció problémájára. Abban azonban, úgy tűnik, konszenzus alakult ki, hogy közös migrációs politika kell, és aki nem elég szolidáris, azt ki kell zárni a schengeni övezetből. Meg sem lepődnénk, ha hamarosan visszaköszönne ez a gondolat az Európai Parlamentben, és éppen Magyarországgal összefüggésben.Ajánljuk még
















