uniós csatlakozás
Az ukrán parlament megszavazta, hogy az EU-hoz és a NATO-hoz akarnak tartozni
Első olvasatban megszavazta csütörtökön az ukrán parlament azt az alkotmánymódosító törvényjavaslatot, amellyel bekerül Ukrajna alaptörvényébe az ország törekvése az európai uniós és a NATO-tagság elnyerésére. Elemzők szerint a jelenlegi vezetés az alkotmánymódosítással akarja kizárni annak lehetőségét, hogy a jövőben egy új kurzus ismét letéríthesse Ukrajnát az euroatlanti integrációs irányról, miként azt Viktor Janukovics korábbi oroszbarát elnök és kormánya tette hivatali idejében.Szijjártó: Magyarország minél több uniós csatlakozási fejezet megnyitását szorgalmazza Szerbiával
Magyarország azt szorgalmazza, hogy decemberben minden olyan uniós csatlakozási fejezet nyíljon meg Szerbiával, amelyre Belgrád technikailag készen áll - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a szerb fővárosban, miután megbeszélést folytatott Jadranka Jokszimovics európai integrációért felelős szerb miniszterrel.Budapestről üzent Brüsszelnek Erdogan (videóval!)
Türelmünk végéhez értünk az Európai Unióval, a török uniós csatlakozás tekintetében ne fárasszanak minket fölöslegesen, legyenek őszinték, mondják meg, hogy fel akarnak minket venni, vagy sem. Törökországot hitegetik, 1963 óta így megy ez, pedig most 2018-at írunk – fogalmazott Recep Tayyip Erdogan török elnök. Orbán Viktor magyar miniszterelnök kiállt Erdogan és a törökök mellett, nyomatékosította, Európa hitegeti Törökországot, de közben nem tárgyal vele, hitegeti, hogy felveszik az unióba, de közben más tagállamok zárják ki Törökországot.Egy öreg vitorlás akadályozza Montenegró uniós csatlakozását
Feszültség támadt Horvátország és Montenegró kapcsolatában a Jadran katonai oktatóhajó sorsa miatt, Zágráb szerint a vitorlás a horvát haditengerészet tulajdona, Podgorica azonban ezt határozottan elutasítja. A nézeteltérés a hajó miatt a két ország között annyira elfajult, hogy Horvátország Montenegró európai uniós csatlakozásának megakadályozásával fenyegette meg Podgoricát.Magyarország az Európai Unió további bővítését szorgalmazza
Stratégiai és biztonságpolitikai megfontolásokból az Európai Unió további bővítését szorgalmazza Magyarország a nyugat-balkáni államokkal - mondta a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára szerdán. Takács Szabolcs a dél-lengyelországi Krynicában rendezett gazdasági fórumon tartott előadása után telefonon közölte, Magyarország szorgalmazza, hogy Macedóniával és Albániával mielőbb kezdődjenek meg, illetve Szerbiával és Montenegróval fejeződjenek be a csatlakozási tárgyalások.Szerbia lakosságának több, mint fele csatlakozna az EU-hoz
A legfrissebb közvélemény-kutatási eredmények szerint a szerbiai lakosság 55 százaléka támogatja az ország uniós csatlakozását, ami három százalékkal több, mint egy évvel korábban volt - közölte hétfőn Jadranka Jokszimovics szerb európai integrációs miniszter. A lakosság 21 százaléka elutasítja az EU-tagságot.Erdogánisztán külügyminisztere előrelépést szeretne az uniós csatlakozási folyamatban
Törökország minden nehézség ellenére előrelépést szándékozik elérni az európai uniós csatlakozási folyamatban - jelentette ki Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter kedden Ankarában, a tárca dolgozói előtt tartott beszédében. Ugyanakkor, mivel júliustól decemberig Ausztria tölti be az EU soros elnökségét, Ankara nem számít pozitív fejleményekre ebben az időszakban a török-uniós kapcsolatokban, különösen a csatlakozási folyamat újabb fejezeteinek esetleges megnyitását illetően.Egy év múlva kezdődhetnek Albánia és Macedónia uniós csatlakozási tárgyalásai
Jövő júniusban megkezdődhetnek Albánia és Macedónia európai uniós csatlakozási tárgyalásai, amennyiben a két ország megfelelő előrelépést ér el a szükséges reformfolyamatban - hagyták jóvá keddi luxembourgi ülésükön a tagállamok általános uniós ügyekben illetékes miniszterei.Szerbián múlik, mikor áll készen az uniós csatlakozásra
Szerbián múlik, hogy mikor sikerül felkészülnie az európai uniós csatlakozásra – jelentette ki Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján David McAllister német néppárti EP-képviselő, az Európai Parlament külügyi bizottságának elnöke, a szerbiai csatlakozási folyamat jelentéstevője.Ajánljuk még

















