Pesti Srácok

uniós pénzek

A DK zsebsztálinja mindannyiunkat megfenyegetett: csak remélni tudja, hogy békésen zajlik majd a gyurcsányista hatalomátvétel (Karanténvlog)

Ps TV 2023 június 24.
Ismét nagy hetet futottunk, hiszen Karácsony Gergely szokás szerint hülyét csinált magából, de erre még büszke is, hiszen a budapestiek 7 százaléka támogatja dedós felvetéseit, amibe beletartoznak a 14–18 évesek is, ugyanis ők is szavazhattak a lakógyűlésnek csúfolt bohózat keretein belül. A bolsevik taktika miatt már szégyenpír sincsen az arcán a főpolgármesternek, aki még levelet is írt Orbán Viktornak a budapestiek nevében, hiszen az 1,7 milliós fővárosban 136 ezren szavaztak, ebből pedig 79 százalék értett egyet Karigeri ostobaságaival. A Karantén hosszú pályafutása alatt igen sok értelmetlen baloldali hőzöngésbe és hangulatkeltésbe futott bele, így Vajda Zoltán, XVI. kerületi hivatásos provokátorral is találkoztunk már, de legutóbbi teljesítménye még nekünk is sok volt. Vajda ugyanis – nem először – azt rikácsolta, hogy az uniós pénzeket maga a kormány blokkolja, saját magát fosztva meg a hazánknak jogosan járó milliárdoktól. A DK sosem maradhat ki a Karanténvlogból: a heti söpredék legfajsúlyosabb figurája most Molnár Csaba, aki fenyegetően üzent a jobboldalnak, hiszen reméli, hogy békés lesz az átmenet, amikor a gyurcsányisták átveszik a hatalmat. A tipikus kommunista lózung, amikor a békéről beszél, de a szavai erőszakot sugallnak. A Karantén foglalkozik a Sas-kabaré szintjét még alulról sem súroló Tompos–Hajnal momentumos duó vicceskedésével is, akik a fröcsögésen kívül láthatóan semmihez sem értenek; miközben izzadságszagú poénkodásaikat próbálják spontánnak beállítani, mindenki számára világossá válik, hogy miért áll 5 százalékon a pártjuk.

A Soros-klán új főnökkel támadja hazánkat, vegyük komolyan a fenyegetést (Karanténvlog)

Ps TV 2023 június 17.
Sokaknak egyszerűen unalmas meghallgatni az igazságot, így volt ez mindig, a Karantén azonban pont emiatt sem marad csendben. A történelem során rengeteg példa bizonyítja, hogy a nagy veszedelmet egy kézlegyintéssel elintézték, aztán jött a feketeleves: a mongolokkal és a törökökkel is ez volt a helyzet, hiába a pontos helyzetjelentések, hiába kondult a vészharang, egyesek csupán nagyokat nevettek, álproblémának nevezték, aztán jött a tatárjárás és a mohácsi csata, de a patópálok és nemzetárulók sosem nyugodtak az évszázadok során. Ma is sokan gúnyosan nevetnek, amikor Soros György neve elhangzik, pedig az orruk előtt vannak a bizonyítékok, sőt, néha nyilatkozatokban mutatja ki a foga fehérjét a klán, de ez sem elég. Nem elég a megannyi ernyőszervezet, akik a magyar társadalmat és berendezkedést támadják, akik lépten-nyomon hazánk ellen lépnek fel és igyekeznek belénk fojtani a szuszt. A Karantén nem mehetett el szó nélkül Rónai Sándor, DK-s EP-képviselő szánalmas bohózata mellett sem, aki egyetlen kellemetlen kérdésre se válaszolt az ATV műsorában, inkább látványosan mellébeszélt és Orbán Viktort szidta egyenes reakció helyett. Bemutatjuk, hogy milyen az, amikor Karácsony Gergely már ki se mer állni, hanem maga helyett egy fiatal lánnyal mondatja el a kormányszidó hazugságait, és Jámbor elvtárs remek menekülése is szóba kerül, aki csak akkor szeret általánosítani, ha nem a saját politikai közösségéről van szó, a szadista gyermekpornó ügyében csak nyammog és mutogat, felelősséget nem vállal. Nézzétek most is a Karantént és iratkozzatok föl a csatornára.

A cinikus baloldali bohóc az arcunkba mondja, hogy nem ők, hanem a kormány gátolja az uniós pénzek érkezését (Karanténvlog)

Ps TV 2023 május 20.
Amikor a Karanténvlog elkezdte az ellenzéki nímandok kifigurázását, felkészült arra, hogy undorító mocsárba tapos bele. De még minket is meg tud lepni néha a baloldal különleges arcátlansága és hazaárulási potenciálja. Egyik mai főszereplőnk Vajda Zoltán, aki volt már az azóta megszűnt Együtt formáció szekértolója, majd a baloldali összeborulás XVI. kerületi kispajtása, a CEU büszke oktatója. Vajda folyamatos trollkodással idegesíti a normális embereket, parlamenti képviselő is lett, halandzsáival most már ott is fellép, de legutóbbi tevékenysége méltó volt arra, hogy a Karantén legnagyobb furkóságai közé kerüljön, ugyanis fapofával képes volt azt mondani az ATV-ben, hogy az uniós pénzek megérkezését a kormány gátolja, nem a baloldal. Sőt, Vajda elárulta, hogy a külföldről érkezett biztosok fejét is ezzel tömte, miközben gúnyosan és cinikusan kijelentette egy félmosoly keretében, hogy ő hazaszerető ember, aki csak jót akar. Vajda gusztustalanságára a Gyurcsány-szekta is rá tudott tenni egy lapáttal, amit egy öblös Varju-károgással bizonyítunk nektek, az ukránokat elvtelenül védő momentumosok pedig csak a hab mai tortán. Végül Gyöngyösi "Antiszemita" Mártont is elhoztuk nektek, aki folyamatosan hülyét csinál magából, de olyan vastag az arcbőre, hogy már meg sem karcolja a sok ostoba hazugság. Nézzétek most is a Karantént és iratkozzatok föl a csatornánkra ITT!
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.