űrhajózás
Négy asztronauta indult az űrállomásra a SpaceX első, teljes értékű missziójában
Elindította az első teljes értékű űrmisszióját vasárnap Elon Musk amerikai high-tech vállalkozó SpaceX magán űrhajózási társasága, négy asztronautát küldve a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) fél éve kipróbált Crew Dragon űrhajójában. A NASA Cape Canaveral-i űrközpontjából indított űrhajó startját élő közvetítésben mutatta az amerikai űrkutatási hivatal. A Crew Dragont magasba emelő Falcon 9-es rakéta első fokozata egy perc repülés után a terveknek megfelelően, a már megszokott módon levált és visszatért egy úszó platformra.Példátlan román siker: ők lehetnek az elsők, akiket kizárnak az Európai Űrügynökségből
Korábban már elvették Bukarest szavazati jogát, amiért 115 millió (!) euróval tartoznak a szervezetnek, azonban a kutatási pénzeket rendre felveszik.Szijjártó: Továbbra is célunk, hogy magyar űrhajóst küldjünk a Nemzetközi Űrállomásra
Továbbra is célunk, hogy magyar űrhajóst küldjünk a Nemzetközi Űrállomásra az évtized közepéig – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, az Európai Unió űrtevékenységért felelős minisztereinek pénteki videokonferenciáján.Élőben kapcsolták Putyint a Nemzetközi Űrállomáson
Élőben kapcsolták Vlagyimir Putyin orosz elnököt a Nemzetközi Űrállomáson – derült ki abból a videóból, amelyet pénteken hozott nyilvánosságra a Kreml.Késhet a Holdra szállás a koronavírus miatt, a NASA bezárta két üzemét
A koronavírus-járvány veszélye miatt az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA ideiglenesen bezárta két űrhajófejlesztő és összeszerelő üzemét, ami miatt késedelmet szenvedhet az amerikai űrhajósok tervbe vett visszatérése a Holdra négy év múlva.Magyar-orosz űrkutatási projektek indulnak, megkezdődik a magyar űrhajós kiválasztása
Magyar-orosz űrkutatási projektek elindításáról, valamint a Nemzetközi Űrállomásra 2024-2025-ben felküldendő magyar űrhajós kiválasztásának megkezdéséről állapodott meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Moszkvában Dmitrij Rogozinnal, a Roszkoszmosz orosz állami űrkutatási vállalat igazgatójával.Elindította első amerikai nemzetbiztonsági űrmisszióját a SpaceX
Elindította első nemzetbiztonsági űrmisszióját az Egyesült Államok számára a SpaceX amerikai magán űrkutatási vállalat, amely vasárnap egy katonai navigációs műholdat bocsátott fel egy Falcon-9 hordozórakétával a floridai Cape Canaveralból.Szabotázs - Szándékosan rongálhatták meg a Szojuz MSZ-09 űrhajót
Szándékosan okozhatták a légszivárgást a Szojuz MSZ-09 űrhajóban, az Energia űrkutatási vállalat belső vizsgálóbizottsága szerint, amely a rosszhiszeműség lehetőségét is mérlegeli - közölte csütörtökön a TASZSZ orosz állami hírügynökség jól értesült forrásokra hivatkozva.Ajánljuk még