Pesti Srácok

Késhet a Holdra szállás a koronavírus miatt, a NASA bezárta két üzemét

null

A koronavírus-járvány veszélye miatt az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA ideiglenesen bezárta két űrhajófejlesztő és összeszerelő üzemét, ami miatt késedelmet szenvedhet az amerikai űrhajósok tervbe vett visszatérése a Holdra négy év múlva.

Jim Bridenstine NASA-igazgató csütörtöki közleményében arról tájékoztatott, hogy bezárt a New Orleans-i Michoud szerelőcsarnok és a közeli Mississippi állambeli Stennis űrkozpont, tekintettel arra, hogy terjed a térségben a koronavírus-járvány, ráadásul az utóbbi üzem egyik alkalmazottja is megfertőződött. Bridenstine közleménye szerint a járványhelyzetben a NASA vezetői az alkalmazottak egészségét és biztonságát tartják a legfontosabbnak, ezért függesztik fel a munkát mindkét üzemben, ahol az amerikai Hold- és Mars-programhoz fejlesztik az SLS hordozórakétát és az Orion személyszállító űrhajót.

A NASA tavaly tavasszal ismertette a három szakaszban megvalósítandó Hold-program részleteit. Eszerint 2024-re tervezik űrhajósok küldését a Holdra, majd a harmincas évek közepén a Marsra. Hírügynökségek szerint az üzembezárások fékezhetik a Holdra szállási programot, amely fontos lépcsőfoka a későbbi Mars-programnak.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.