ursula von der leyen
XXI. Század Intézet: Brüsszel bemondásra elfogadta az új lengyel kormány vállalásait
Az Európai Unió jelenlegi vezetése hiába igyekszik másként beállítani a helyzetet, a nemzeti alkotmányok a szuverenitás védőbástyájaként mindig az EU jogrendszere felett állnak, ugyanakkor Ursula von der Leyen, aki a lengyeleknek járó uniós forrásokkal lényegében lefizette Donald Tuskot, Lengyelországgal szemben elérte, hogy meghajoljon az uniós jog alatt.GEOrgPOLITIKA – Az Európai Ügyészség vizsgálja Von der Leyen SMS-bizniszét
Német és svájci lapok kedd este arról számoltak be, hogy az Európai Ügyészség vizsgálatot indított Ursula von der Leyen Covid-vakcina beszerzése ügyében. A politikus több milliárd eurós megrendelést küldött a Pfizer cégnek SMS-üzenetben, közbeszerzési eljárás nélkül. Amikor az első vizsgálat elindult, az ügyben Von der Leyen azt mondta, hogy a szöveges üzeneteket már törölte. Ez nem új Von der Leyentől; hasonló gyanús megrendeléseket kötött német védelmi miniszterként is. Saját döntéssel, nem követve a közbeszerzési eljárás rendjét, férje vagy fia cégeit előnyben részesítve kötött milliárdos üzleteket. A német ügyészség akkor kezdett vizsgálódni, amikor már a Bundeswehrben rendszeresített Heckler & Koch G36 típusú gépkarabélyokat más típusra akarta lecserélni, szintén egyéni döntéssel. Az ügy végül elsikkadt, miután az Európai Bizottság élére került. Rossz nyelvek szerint a német kormány is meg akart szabadulni tőle.Uniós vezetők és a NATO főtitkára is elítélte a Robert Fico szlovák kormányfő elleni lőfegyveres támadást
Az európai uniós intézmények vezetői és a NATO főtitkára is elítélte a Robert Fico szlovák kormányfő ellen szerdán, lőfegyverrel elkövetett merényletet. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kijelentette: az ilyen erőszakos cselekmények aláássák a demokráciát.Pert indíthat Von der Leyenék ellen az Európai Ügyészség
Különös helyzetbe keveredtek az Európai Unió szervei: az Európai Ügyészség perre mehet az őt finanszírozó Európai Bizottság ellen, mivel az a költségvetésüket szeretné csökkenteni – számolt be a Mandiner. Az Európai Ügyészség vezetője a romániai származású Laura Codruţa Kövesi; a szervezet célja az európai uniós érdekeket fenyegető, súlyos pénzügyi bűncselekmények utáni nyomozás.Magyarország lehet a nyertese Von der Leyen kolosszális hibájának
Európa diplomáciai tengelye egyértelműen eltolódott Brüsszelből Budapestre – jelentette ki a Brussels Signalnak Philip Pilkington közgazdász, aki szerint ennek oka Brüsszel súlyos kompetenciaválsága.Ursula von der Leyen: Ha Putyinnak sikerül bekebeleznie Ukrajnát, semmi nem állítja meg többé
Az európai parlamenti választásokat követően olyan képviselőkkel szeretnék együtt dolgozni, akik Európa, Ukrajna és a jogállam oldalán állnak: nekik ajánlom fel az együttműködésemet a jelenlegi nehéz időkben – nyilatkozta Ursula von der Leyen vasárnap este. Az Európai Bizottság elnöke a Nove olasz kereskedelmi csatorna Che tempo che fa (Milyen idő van) című közéleti, politikai talk-show műsorának vendége volt.Katonai segély formájában Ukrajnának adná Brüsszel az elkobzott orosz vagyont
Az európai uniós tagállamok nagyköveti szinten elvben megállapodtak „az Oroszország lekötött vagyonából származó rendkívüli bevételekkel kapcsolatos intézkedésekről”; a pénz Ukrajna helyreállítását és katonai védelmét fogja támogatni – közölte az EU Tanácsának soros belga elnöksége az X közösségi oldalon közzétett szerdai bejegyzésében.Ursula von der Leyen bevallotta, hogy ők buktatták meg a lengyel kormányt? – EUnuch
Ursula von der Leyen és társai elismerték, hogy ők buktatták meg a lengyel konzervatív kormányt – ezt állítja legalábbis egy magas rangú lengyel EP-képviselő. A kijelentés alapja az, hogy az Európai Bizottság hétfőn bejelentette, hogy megszünteti a hetes cikkely szerinti, Lengyelországgal szembeni szankciós eljárást, ami véget vet a Varsóval a jogállamiság miatti hosszan tartó vitának. Talán köze lehet ehhez annak, hogy a baloldal került hatalomra Lengyelországban? Erre a kérdésre próbáltunk meg kielégítő válaszokat találni, illetve arra, hogy igaza van-e a Transparency International-nek, akik szerint nincsen rendben, hogy EP-képviselők multinacionális vállalatokkal állnak fizetett jogviszonyban, és ezt meg kellene szüntetni. Talán először egyetértünk velük valamiben.Juhász Hajnalka a PS-nek: Macron baljós kijelentésével az EU-n belül akarja magát pozicionálni (Videó)
Hszi Csin-ping kínai elnök vasárnap megkezdte európai körútját, első állomása pedig hétfőn Párizs volt, ahol Franciaország és az Európai Unió vezetőivel tárgyalt az államfő. Gazdasági kérdések mellett az ukrajnai háború és a globális biztonság is szóba került. Ursula von der Leyen a tárgyaláson aláhúzta: az EU számít Kínára abban a tekintetben is, hogy nyomást gyakorol Moszkvára az Ukrajna elleni háború befejezése érdekében. Korábban Emmanuel Macron korábban kijelentette: a gyengeség jele lenne, ha korlátozná magát néhány vörös vonal felállításával. Mint ismert, a jövő hónapban Svájc ad otthont annak a magas szintű nemzetközi békekonferenciának, amire megközelítőleg 160 nemzet kap meghívót. Azonban sem Oroszország, sem Kína nem tervez részt venni a tárgyalásokon. Vasárnap debreceni tüntetésén Magyar Péter is szót ejtett az ukrán-orosz háborúról. „Orbán és a Fidesz azt hazudja, hogy ők a béke pártja(...) minden magyar ember békepárti, pártállástól függetlenül." Juhász Hajnalka Macron kijelentésével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a francia államfő Orbán Viktor békepárti álláspontjának egyfajta ellenpólusaként próbál így nyilatkozni. A KDNP alelnöke lapunknak azt is elmondta, hogy miért nem tartja irányadónak Magyar Péter politikai véleményét. Részletek a videóban.Ajánljuk még

















