usa
A Demokrata Párt épp kinyírja magát, káosz a demokraták iowai előválasztásának szavazatszámlálásán
Az amerikai baloldal, a liberálisok, akik manapság a Demokrata Párt körül tömörülnek, egyre jobban hasonlítanak a mi helyi liberális ámokfutóinkra. Amerikában persze a baloldali, szocialista, liberális teljesen mást jelent, mint Európában, de a pszichiátriai okok és legyünk jóindulatúak, a gazdaságiak és az ideológiaiak azért hasonlóak, mint nálunk. Amerika most találkozik az ultrabalos ideológiákkal először a mainstreamben és nem viseli jól. A hagyományos demokraták és az összes „rendszerkritikus” irányvonal összemixelése már Clintonnál sem sikerült, pedig ő tényleg integratív jelölt volt, mert el lehet adni centrum politikusnak, miközben a feminizmus, a genderőrület és a szocialisztikus elvek képviseletét is bele lehetett látni a személyébe. Aztán most nem tudnak eredményt hirdetni Iowában, az első nagy figyelmet kapó előválasztáson, mert valami nem stimmel. És persze senki nem tudja, hogy mi.Értetlenkedés fogadta, hogy a Demokrata Párt késlekedik az eredmények közzétételével
Az amerikai sajtó értetlenkedve fogadta hétfő este, hogy a Demokrata Párt késlekedik a jelölőgyűlések eredményeinek közzétételével.A republikánusok iowai jelölőgyűlésein Donald Trump lett a győztes 96,6 százalékkal
Az Egyesült Államokban a Republikánus párt iowai hétfői jelölőgyűlésein (caucus) Donald Trump elnök lett a győztes a szavazatok 96,6 százalékával.Érdekes hely lesz a világ, ha véletlenül valamelyik demokrata elnökjelölt nyer novemberben
Ki kicsoda az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltségéért versenyző politikusai közül? – ezt a kérdést még sok amerikai is felteszi, hiszen a jelöltaspiránsok között vannak viszonylag ismeretlen személyiségek is. Az egyre jobban balra tolódó demokratapárt régi elitje elkeseredetten küzd azért, hogy olyan elnökjelöltet "castingoljanak" a demokrata szavazók, akinek van esélye nyerni Trump ellen. A jelöltek ugyanis az előválasztáson kénytelenek balra és liberális irányba húzni, hogy a leghangosabb és legaktívabb támogató csoportokat is elérjék. Ez azonban elidegenít tőlük sok centrista, független szavazót. A legesélyesebb jelöltek ráadásul 70 év felettiek, akik nem könnyen szólítják meg a demokraták újabban fiatal aktivisták által dominált kampányainak radikálisabb célcsoportjait.Újabb vereséget szenvedtek a demokraták a Trump elleni eljárás során
Az amerikai szenátusban péntek este leszavazták a demokratákat; nem lesznek tanúk a Donald Trump elnök ellen folyó alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) felsőházi tárgyalásán. A szenátus 51:49 arányban szavazta le a demokrata szenátorok azon javaslatát, hogy tanúkat hívjanak és újabb 28 ezer dokumentumot kérjenek be a tárgyalásra. Két republikánus szenátor – Susan Collins, Maine és Mitt Romney, Utah állam politikusa – a demokratákkal együtt szavazott.Az amerikai külügyminiszter durván kiosztott egy riportert
Megszakította az interjút és durván kiosztott egy rádióriportert Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, miután az rákérdezett a visszahívott ukrajnai nagykövet ügyére.A demokraták szerint Trump "közvetlen veszély" a demokráciára
Donald Trump amerikai elnök a demokrata párti törvényhozók álláspontja szerint "közvetlen veszélyt" jelent a demokráciára – jelentette ki Adam Schiff, a képviselőház hírszerzési bizottságának demokrata párti elnöke a szenátusi tárgyalás harmadik napján. Trump szerint a demokraták hazudnak.Trump megszüntette az amerikai vízvédelmi rendelkezést az ingatlanosok kedvéért
Az amerikai kormányzat visszavonta a vizek tisztaságának védelméről szóló, csaknem fél évszázados szövetségi rendelkezést – jelentette be az amerikai környezetvédelmi hivatal (EPA) csütörtökön. A döntés több, mint másfél millió kilométer területen lévő folyó, kisebb csatorna, patak, ér és mocsárvidék természetvédelmi megóvásának a végét jelenti. A védett területeken eddig nem lehetett mezőgazdasági termelést folytatni és ingatlanfejlesztést végrehajtani.Szakértő: Már republikánus szenátorokról is szól az eljárás
Az amerikai elnök alkotmányos felelősségre vonási eljárása (impeachment) már nemcsak Donald Trump "célkeresztben tartásáról" szól, hanem arról is, hogy republikánus szenátorok nehéz helyzetbe kerüljenek a közelgő választásokon – mondta Magyarics Tamás Amerika-szakértő kedd reggel, az M1 aktuális csatornán.Ajánljuk még
















