v. naszályi márta
A HVG legújabb propagandacikke szerint a fideszes megszállók elvennék a budapestiek lakásait
A kormány elveszi a budapestiektől a lakást – ezzel a kétbites kampányüzenettel szállt be ismét az önkormányzati választásokba a hvg.hu elnevezésű balliberális propagandaportál. Egy állítólagos tervezetre hivatkozva ugyanis egy keddi fogalmazványukban azt állítják: a Miniszterelnökség konkrétan azt tervezi az I. kerületben, hogy egy törvénymódosítás révén kilakoltatja a bérlakások lakóit, és a helyükre költözik. A hvg.hu számára fontos, hogy az állítólagosan billegőnek számító I. kerületben minden eszközzel, akár álhírgyártással is megtámogassa a Jobbikkal és a DK-val is összebútorozó V. Naszályi Márta párbeszédes képviselőt. Mint ismert, Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt abban reménykedik, hogy a budai kerületeket visszafoglalhatják a megszálló fideszesektől, akik úgy szivárogtak be a budai várba, mint annak 1541-es elfoglalásakor a törökök. Értjük, ugye?V. Naszályi Márta zseniális terve: le kell zárni a Lánchidat a forgalom elől
A szélkakas is csak kapkodná a fejét V. Naszályi Márta, az I. kerület ellenzéki csodafegyverét követve, aki volt már LMP-s, majd Párbeszédes is, és annak ellenére, hogy 2017-ben még kizártnak tartotta, hogy közös listán szerepeljen a szocialistákkal, az országgyűlési választásokon az MSZP–Párbeszéd közös jelöltjeként indult. Az idei októberi önkormányzati voksoláson pedig a Demokratikus Koalíció, a Momentum, valamint az MSZP támogatásával próbál beülni a kerület polgármesteri székébe az egyébként pszicho- és bibliodráma-vezető, okleveles kertészmérnök asszony, akinek egyik kedvenc témája természetesen a klímavédelem és a korrupció.Karácsony megtiltaná a helyi vezetőknek, hogy önkormányzati lakásokban éljenek
Törvénnyel kell megakadályozni, hogy az önkormányzati vezetők a kerület által birtokolt bérlakásokban lakjanak – mondta Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt pénteken, Budapesten.Karácsony Gergely: Nem érzem halálos ölelésnek Gyurcsány Ferenc szövetségét (videó!)
Sajtótájékoztatót tartott a Várban Karácsony Gergely zuglói polgármester, az egyre gyérülő hátterű ellenzéki főpolgármester-jelölt, és V. Naszályi Márta, a Párbeszéd politikusa, akik úgynevezett Tiborcz-adót akarnak kivetni, mellyel a leggazdagabb társadalmi réteget sarcolnák meg. Karácsony beszélt a nehéz körülmények között élő budapestiekről, akik változást akarnak. Az újságírói kérdésekre már nem válaszolt ugyanolyan vehemenciával, azonban néha a kevés beszéd is pont elegendő. Több sajtóorgánum volt kíváncsi arra, hogy mit gondol a zuglói polgármester arról, hogy Gyurcsány Ferenc kihátrált mögüle az utolsó percben, miközben Karácsony nem buzdított szavazásra a saját pártja érdekében az EP-kampány idején Gyurcsány támogatásáért cserébe. Mint tudjuk, a DK elnöke ezzel szemben tulajdonképpen átverte a zuglói polgármestert, és végül elindította Kálmán Olgát főpolgármester-jelöltként. A PestiSrácok.hu stábja is megkérdezte Karácsony Gergelyt, hogy mit gondol erről az árulásról és nem fél-e Gyurcsány Ferenc halálos ölelésétől, de megpróbáltuk szóra bírni a korábbi zuglói jegyzőről keringő hírekkel kapcsolatban is, akit állítólag 7 millió forinttal kenyerezett le, hogy ne teregesse ki a botrányos parkolási szerződéseket. Karácsony válaszaiért nézzék meg videónkat!Patkányszakértőként is bemutatkozott Karácsony Gergely
A patkányok számának növekedése a fővárosban szorosan összefügg az elégtelen szemétszállítással és a csatornahálózat megfelelő karbantartásának hiányával – jelentette ki Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd közös főpolgármester-jelöltje pénteken budapesti sajtótájékoztatóján. Az ellenzék érezhetően a kártevők kissé túltolt ügyére alapozza az őszi önkormányzati választásokat: Őrsi Gergely, az MSZP budapesti alelnöke például már annyira retteg a patkányoktól, hogy félelmében visszahelyezte a fővárost a középkorba.A Párbeszéd nyolc aktivistájának demonstrációját is átvészelte a kormány (VIDEÓ)
A Világ Gondjait Megváltó Tömegben terjedő hírek szerint kétezer embert vártak a szervezők kedd reggelre a budai Várba, ahol a Párbeszéd lánglelkű önkormányzati képviselője, V. Naszályi Márta vont párhuzamot a Horthy-rendszer és Orbán Viktor rémuralma között a nyolc, azaz nyolc demonstráló és az ötven megjelent újságíró előtt, akikre egy század rendőr vigyázott a legújabb magyar permanens forradalom újabb állomásán. A tiltakozók szerint a miniszterelnök rezidenciájának semmi keresnivalója nincs a Várban; az igaz ugyan, hogy a hatalmi ágakat szét kell választani, de azt csak úgy szabad megtenni, ahogy azt a Párbeszéd szakértői jónak látnák – tudta meg a PestiSrácok.hu stábja a helyszínen V. Naszályi Mártától.Ajánljuk még