vagyonnyilatkozatok
Fekete-Győr: több pénzem van, mint Orbán Viktornak
Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, miután feltöltötték a képviselői vagyonnyilatkozatokat az Országgyűlés honlapjára, azt írta közösségi oldalán gazdagabb, mint a miniszterelnök.Százmilliós megtakarítások, ingatlanok, gyarapodó vagyon – nem is olyan rossz ellenzéki képviselőnek lenni Magyarországon
A társadalmi egyenlőség nagy baloldali bajnokai és vitéz szószólói szorgos hangyaként gyűjtögetnek egy-egy hordószónoki fellépés és aggódás közepette – ez derül ki a nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozatokból is. A nép egyszerű gyermekei olyan hatásosan küzdenek a szegénység ellen, hogy erdők, telkek, hihetetlen mennyiségű ingatlan, több tízmillió forintos, olykor százmilliós határt is átlépő megtakarítások vannak a nevükön. A zuglói szocialista Tóth Csabának számos ingatlanja mellett 220 millió forintos vagyona van, de az MSZP elnöke sem panaszkodhat, ahogy a DK-s Vadai Ágnes sem rágja a körmét a hónap végén, hogy vajon miből veszi meg a kenyeret a következő fizetés megérkezéséig. Ne feledkezzünk meg a társadalmi igazságosság megkerülhetetlen élharcosáról, a diktatúrával bátran dacoló szemkilövetőről sem, hiszen Gyurcsány Ferenc már közel egymilliárd forintnyi vagyonnal harcol az orbáni elnyomás ellen. Az Origo gyűjtötte ki a fontosabb vagyonnyilatkozatokat, mert az ellenzéki sajtóból még úgy tűnhetne, hogy az ellenzéki képviselők mikroadományokból tartják el magukat.Nyilvánosak a vagyonnyilatkozatok - Gyurcsány megfeledkezett az osztrák bankszámlájáról
Az előző évhez hasonlóan, 2017-ben ismételten Gyurcsány Ferenc kereste a legtöbbet a parlamenti képviselettel rendelkező pártok vezetői közül. A DK elnöke csak az Altus Portfolióból 228 millió forint tulajdonosi osztalékot vett ki. Mivel veszteségei is voltak, így összesen "csak" 200 millió forinttal gazdagodott. A vagyonnyilatkozatok csütörtöktől nyilvánosak és elérhetőek a parlament honlapján. A Magyar Idők már ki is szúrta, hogy Gyurcsány egyébként nem is valós nyilatkozatot adott le, abból simán kifelejtette ausztriai bankszámláját.Ádernek nőtt, Orbánnak stagnált a vagyona
Orbán Viktor miniszterelnök törvényes határidőben, szerdán leadta vagyonnyilatkozatát, anyagi helyzetében nem történt érdemi változás -közölte a kormányfő sajtófőnöke. Áder János köztársasági elnöknek 2017-ben az előző évhez képest több mint 6 millió forinttal nőttek a megtakarításai, amelyek összértéke szerdán nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozata alapján mintegy 65 millió forint.Szívesen támogatja a Fidesz a vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatos népszavazási kérdést
Az ellenzék gyengesége miatt szokássá vált, hogy a parlamentben is megfogalmazható, és a kormánypártok által el nem utasított kérdéseket magánszemélyek népszavazási kérdésként fogalmaznak meg - mondta Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője annak kapcsán, hogy a Kúria hitelesítette azt a népszavazási kérdést, amely azt célozta, hogy rendszeresen vessék össze a vagyonnyilatkozatokban szereplő adatok helytállóságát a hatósági nyilvántartásokkal.Ajánljuk még