vakcina
Szánalmas álszentség – Így vakcináztatja magát az ellenzék, miközben szidják az oltási programot
Az utóbbi hónapokban szinte nem telt el úgy nap, hogy az ellenzéki összefogás valamelyik nagyágyúja ne mondta volna el, hogyan ne oltassák be magukat az emberek. Emberkísérletnek, és nem biztonságosnak is nevezték már a keleti vakcinákat, miután titokban – vagy mert már egyre agresszívebb a kórokozó – beoltatják magukat olyan vakcinával is, ami „jut nekik”. Karácsony, Jakab, Hadházy, Szabó Tímea és Gyurcsány is megkapta már első oltását. A páli fordulat oka valószínűleg az, hogy maguk is rájöttek: más módon is lehet kritizálni a kormány járványkezelését. Ha Gyurcsányék lennének hatalmon, bizonyos, hogy feleennyi embert sem oltottak volna még be, hiszen hónapok óta a keleti vakcina ellen uszítanak. Csaknem háromszázezer embert sikerült beoltani a húsvéti hétvége alatt
Rendkívül intenzíven terjed a járvány, a brit vírusmutáns több embert képes fertőzni, sokan szorulnak kórházi ellátásra. A koronavirus.gov.hu oldalon közölt friss adatok szerint 1890 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 691 743 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 170 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 22 098 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 418 568 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 251 077 főre emelkedett. 12 007 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1440-en vannak lélegeztetőgépen. A szakemberek szerint a vírust leginkább a védőoltással lehet megfékezni, ezért folyamatosan zajlik hazánkban az oltás, a beoltottak száma 2 432 313 fő, közülük 922 886 fő már a második oltását is megkapta. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.