vallásszabadság
Európai értékek: egyházat tiltatott be Zelenszkij
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök aláírta a Moszkva által kánoniként elismert Ukrán Ortodox Egyház (UPC) betiltását lehetővé tevő törvényt, amelyet kedden fogadott el az ország parlamentje. Az elnöki döntést az ukrán parlament honlapján tették közzé szombaton.Magyarország Európa Pakisztánja - Felháborító, de inkább szánalmas a Biden-adminisztráció jelentése a magyar vallásszabadság helyzetéről
Szerdán tette közzé az amerikai kormány szokásos éves jelentését a vallásszabadság kérdésében, amelyet Anthony Blinken, a Biden-adminisztráció külügyminisztere szokás szerint politikai bunkósbotként használt fel, ráadásul úgy, hogy annak megállapításai – legalábbis hazánk tekintetében – erősen megkérdőjelezhetőek. A jelentés alapján lesújtó szembesülni azzal, milyen tragikus állapotban van az amerikai külügy és különösen is azzal, hogy eszerint az Egyesült Államok jelentései megbízhatatlanok. A Biden-adminisztráció ugyanis komolyan gondolja, és a világ felé is azt harsogja, hogy hazánk vallásszabadságának helyzete Pakisztán szintjén mozog.Folytatódik a finn politikus pere, akit azért hurcoltak meg, mert a Bibliából idézett
Bár korábban kétszer is felmentették, a finn legfelsőbb bíróság fellebbezése miatt folytatódik Päivi Räsänen pere, akit egy bibliai idézet miatt hurcoltak meg a hatóságok. A finn képviselőnő azonban nem adja fel, és kész a szólás és vallás szabadságát akár az Emberi Jogok Európai Bíróságán is megvédeni.Nagy János: az 1568-as tordai országgyűlés mai szemmel nézve is időszerű
Az 1568. január 13-i tordai országgyűlés nemcsak saját korában számított kiemelkedő mérföldkőnek, igencsak időszerű mai szemmel nézve is, hiszen Erdély ezen a napon példát mutatott a világnak vallási türelemből és lelkiismereti szabadságból – hangsúlyozta Nagy János államtitkár szombaton, Kolozsváron.Lábbal tiporja a vallásszabadságot Zelenszkij
Ukrajna elnöke, Volodimir Zelenszkij az Európai Unióba való belépés közepette nagy kockázatot vállalt, amikor bejelentette, hogy betiltja az ukrán ortodox egyházat (UOC) azzal az indokkal, hogy kapcsolatban áll az orosz ortodox egyházzal.Az EU elítéli, ha egy vallás nevében fellépnek az LMBTQ-közösségekhez tartozókkal szemben
Az Európai Unió elítéli az erőszakot, akkor is, ha egy vallás nevében követik el, ahogy azt is elítéli, ha egy vallás nevében lépnek fel az LMBTQ-közösségekhez tartozókkal szemben – jelentette ki Věra Jourová, az Európai Bizottság átláthatóságért és értékekért felelős tagja Strasbourgban, csütörtökön.Hölvényi György: fokozódik a vallásüldözés Nigériában
„A vallásszabadság joga egyetemes emberi jog. Ennek védelme felekezettől függetlenül mindenkit meg kell, hogy illessen Nigériában is!” – hangsúlyozta az országban zajló események kapcsán tartott európai parlamenti vitához benyújtott írásbeli hozzászólásában Hölvényi György kereszténydemokrata képviselő.Orbán Viktor a luxemburgi miniszterelnöknek: Magyarország nem támogatja egyházi vezetők szankcionálását
Levelet írt Orbán Viktor miniszterelnök Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnöknek, amelyben válaszolt kollégája őt bíráló kijelentéseire Kirill orosz pátriárka tervezett, de végül elvetett uniós szankcionálása ügyében – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője kedden.Márki-Zay szerint mindenki eldöntheti, hogy egyháznak érzi-e magát
Márki-Zay Péter közösségi oldalán írt bejegyzésében jelentette ki, hogy Magyarországon nincs vallásszabadság, szerinte ugyanis, ez csak akkor következne be, ha mindenki eldönthetné magáról, hogy ő egyház-e. Nem, nem félreértelmezés, az ellenzéki miniszterelnök-jelöltet idéztük, aki szerint "az állam nem szólhat bele, kik tekintik magukat egyháznak".Ajánljuk még