vallásszabadság
Biden szerint egy muszlim tudja legjobban képviselni a vallásszabadságot
Biden válságos mentális állapotának egyik kirívó bizonyítéka, hogy bejelentette: a muszlim Rashad Hussaint jelöli nemzetközi vallásszabadság-nagykövetnek, leváltva Sam Brownbacket, aki 2018 és 2021 között töltötte be ezt a posztot. „Már a kezdetektől fogva mondom (...), hogy itt valami nem stimmel. Már akkor is mondtam, amikor Joe Biden még csak jelölt volt, és tudtam, hogy ez csak rosszabb lesz” – fogalmazott Ronny Jackson, Barack Obama egykori orvosa Biden kognitív egészségügyi állapotával kapcsolatban. Sokan láttuk már a kezdetektől fogva, hogy a demokrata elnökjelölt egy esetleges győzelem esetén megközelítőleg olyan alkalmas vezető lenne Amerika élén, mint Karácsony Gergely a Főpolgármesteri Hivatalban, a méhlegelők koronázatlan királyaként.Biden egy leszbikus rabbit ültetett a vallásszabadsági bizottságba
A progresszivitás megállíthatatlan – ennek jegyében szervezik át az Egyesült Államok nemzetközi vallásszabadságért felelős bizottságát, amelynek új tagját, a leszbikus Sharon Kleinbaum rabbit egyenesen Joe Biden nevezte ki.Semjén: az európai zsidó közösség vallásszabadságát korlátozza az Európai Bíróság
Az európai zsidó közösség vallásszabadságának korlátozásaként értékelte Semjén Zsolt egyházügyekért is felelős miniszterelnök-helyettes az Európai Bíróság csütörtöki döntését, amely fenntartotta a kóser rituális vágás betiltását Belgiumban.Az iszlámmal kapcsolatos vallási türelemről
Az iszlám – ugyanúgy, mint minden más történelmi vallás – nem kompatibilis a liberális demokráciával. De míg a keresztény egyházak építőkövei voltak a nyugati-típusú demokratikus nemzetállamoknak, majd megtalálták hasznos szerepüket, addig az iszlám továbbra is rendszeridegen maradt. Ez igaz a „békés” és a „szélsőséges” iszlámra is, azzal a különbséggel, hogy az utóbbi – a migrációt kihasználva – területet akar foglalni Európában. Ebben eszköze a terror. Így – bármennyire is ellentmond a politikailag korrekt közbeszédnek és a felvilágosodás eszméjének – a vallási toleranciát Európában nem lehet ugyanolyan formában az iszlámra alkalmazni, míg a szélsőséges, erőszakos csoportok ellen erősebb államhatalmi eszközökkel kell fellépni, ellenben néhány évtizeden belül polgárháborús állapotok fognak kialakulni."Ezt nem lehet elmondani szavakkal" - PS-videóriport a székelyek ötszáz kilométeres lovas zarándoklatáról!
"Nem volt könnyű az út, de zarándokaink és lovaink teljesítették feladatukat" – így köszöntötte a végcélként a székelyföldi Oklándra megérkező huszárokat, illetve túralovasokat a helyi unitárius egyházközösség vezetője, Kelemen Levente tiszteletes. A zarándokok a négyszázötven esztendeje a tordai országgyűlésen a vallásszabadságról meghozott döntés előtt tisztelegve indultak küldetésükre, amelyen két hét alatt több, mint ötszáz kilométert tettek meg, útjukon számos magyar település mellett románok lakta falvakat is felkerestek, a tizenöt lovasból álló csoportot mindenütt szívesen vendégül látták.Tőkés László: Az EP nyilvánítsa a tordai vallásbékét kiemelt jelentőségű európai értéknek
Mivel a történelemben ritkán fordul elő, hogy egy esemény olyan egyetemes rangra emelkedjék, mint a vallásszabadságról szóló tordai vallásbéke, az Európai Parlament nyilvánítsa a törvényt kiemelt jelentőségű európai értéknek, továbbá január 13-át a vallásszabadság európai emléknapjának - jelentette ki Tőkés László fideszes európai parlamenti képviselő Brüsszelben kedden.Ajánljuk még