Pesti Srácok

"Ezt nem lehet elmondani szavakkal" - PS-videóriport a székelyek ötszáz kilométeres lovas zarándoklatáról!

"Nem volt könnyű az út, de zarándokaink és lovaink teljesítették feladatukat" – így köszöntötte a végcélként a székelyföldi Oklándra megérkező huszárokat, illetve túralovasokat a helyi unitárius egyházközösség vezetője, Kelemen Levente tiszteletes. A zarándokok a négyszázötven esztendeje a tordai országgyűlésen a vallásszabadságról meghozott döntés előtt tisztelegve indultak küldetésükre, amelyen két hét alatt több, mint ötszáz kilométert tettek meg, útjukon számos magyar település mellett románok lakta falvakat is felkerestek, a tizenöt lovasból álló csoportot mindenütt szívesen vendégül látták.

Kelemen Levente a PestiSrácok.hu a helyszínen tartózkodó stábjának elmondta, hogy a megtett távot és annak időhosszúságát tekintve is rendhagyónak számító zarándoklat nemcsak az unitárius közösségnek fontos, hanem a nemzeti összetartozás üzenetét hordozza az erdélyi és az anyaországi magyarok számára egyaránt. Az útrakelők közül a legfiatalabb lovas kilenc, a legidősebb pedig ötvenhét esztendős, a túrán részt vett két huszárcsoport is. A zarándoklaton az unitáriusok mellett a katolikus, a református és az evangélikus egyházközösség, illetve azok vezetői is képviseltették magukat. Kelemen tiszteletes szerint a zarándoklat a fiatalok számára különleges jelentősségű, mert a természet és a lovak közelsége, a lelki elmélyülés megerősíti bennük a nemzettudatot és a szülőföldjükhöz való kötődést.

Fotó: PS

A videót készítette: Csibra Tibor és László Petra

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.