vámos györgy
A járvány előtti időszakét is meghaladta a tavalyi kereskedelmi forgalom
Az elmúlt évben 2020-hoz képest három százalékkal nőtt a kereskedelmi forgalom, ami azt jelenti, hogy meghaladta a 2019-es, vagyis a járvány előtti szintet is – jelentette ki az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.Kedvezőbb a kereskedők helyzete, mint tavaly tavasszal
A nyitvatartásra vonatkozó szabályt mindenki betartja, ugyanakkor vannak határesetek, ezeket tevékenységi kör alapján meg kell vizsgálni, főleg az iparcikk jellegű vegyeskereskedéseknél – mondta a Világgazdaságnak Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.Egyenletesebben oszlik el a forgalom az üzletekben a vásárlási idősáv felfüggesztésével
Az idősek számára fenntartott kétórás védett vásárlási idősáv szombati felfüggesztése óta egyenletesebben oszlik el a forgalom az üzletekben – írta a Világgazdaság a csütörtöki számában.Idősáv helyett létszámstopot vezethetnek be a vásárlásoknál
Mint arról korábban mi is írtunk, Novák Katalin az Idősek Tanácsával egyeztetve indítványozta az idősek vásárlási idősávjának felfüggesztését. Az innovációs tárca szerint már folyik az egyeztetés annak ügyében, hogy megszüntessék a vásárlási idősávot, és ezzel egyidőben négyzetmétertől függően szabályozzák az üzletekben egyszerre tartózkodók létszámát.Nőhet a bolti bírság a maszkviselési szabálysértés miatt
Emelkedhet a vásárlókra kiróható ötezer forintos bírságösszeg a kötelező bolti maszkviselés szabálysértése esetén. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára elmondta, teljes mértékben helyesnek és támogatandónak nevezte a kormány szándékát a maszkviselés ellenőrzésének szigorítására vonatkozóan, mivel a járványügyi helyzet mostanra drámaivá vált – írta meg a Magyar Nemzet.Hosszú távon is megváltoznak a munkavégzés egészségvédelmi szabályai
Hosszabb távon is átalakulnak a munkavégzés egészségvédelmi szabályai; a koronavírus terjedése ellen meghozott intézkedések egy részét a pluszköltségek ellenére fenntartják majd a vállalkozások, ami némi megtakarítást is jelenthet ugyanakkor a csökkenő betegállománynak, az elterjedtebb otthoni munkavégzésnek köszönhetően, a felértékelődő egészségvédelem pedig a biztonságosan termelő cégeknek kiegyensúlyozottabb forgalmat generálhat – hangsúlyozta Vajda Attila, a higiéniai papírtermékeket gyártó, piacvezető vállalatcsoport, a Vajda-Papír ügyvezető igazgatója az MTI-nek.Rövidebb lehet az idősáv, amikor a nyugdíjasok vásárolhatnak
A szakszervezet több javaslatot is megfogalmazott, ugyanis leépítésektől tartanak. Azt kérik, hogy a 65 év felettieknek fenntartott 9 és 12 óra között fennálló vásárlási idősávot szűkítsék le egy órával, valamint a korlátozás hétvégi megszüntetését javasolják.Felelőtlenek tömege szenvedett bevásárlási láztól szombaton
Nagyszombaton a fővárosban és a vidéki nagyvárosokban is ellepték a bevásárlóközpontokat és a boltokat az emberek. Nemhogy másfél méter, de sok esetben még néhány tíz centiméternyi távolság sem volt a bevásárlási roham résztvevői között. A megrohamozott áruházak dolgozói nem tudták kordában tartani a nagyszámú vevőt, nem ellenőrizték a belépők életkorát.Nincs ok az otthoni készletfelhalmozásra
Az élelmiszerkínálat 80 százaléka hazai forrásból származik. Lehet a boltokban választékhiány, előfordulhat üres polc az üzletekben nagyobb roham alkalmával, de az alapellátásban semmiféle gond nem várható – mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára pénteken, az M1 aktuális csatornán.Ajánljuk még