varga judit
Varga Judit: Az Alkotmánybíróság a fizikai határzár mellé épített egy erős jogi kerítést (videó!)
Az Alkotmánybíróság egyértelművé tette, hogy jogunk van elutasítani, hogy másokkal éljünk együtt, mint akikkel évszázadok óta közös a sorsunk. A migráció nem csupán a szuverenitásunkat és önazonosságunkat veszélyezteti, de emberi jogaink, emberi méltóságunk sérelmét is magában hordozza – fogalmaz Varga Judit a Facebook-oldalán közzétett videójában.Varga Judit: légből kapott vádakat bújtatnak „független és objektív” jelentések köntösébe
A jövő héten újra előkerül Európa megfáradt, beteg lova, hiszen az Általános Ügyek Tanácsán ismét előhúzzák azt a 7-es cikkely szerinti eljárást, ami lassan már azokat sem érdekli, akik korábban még lelkesen támadták Magyarországot – mutatott rá szerdai Facebook-bejegyzésében Varga Judit, aki szerint azért támadják hazánkat, mert nem adjuk fel a szuverenitásunkat és megvédjük a magyar szülők jogait.Varga Judit: Európa ereje a tagállamok sokszínűségében rejlik, nem a hamis utópiákban
Az Európai Unió (EU) bővítése jelenti Európa jövőjének kulcsát – hangoztatta a Konferencia Európa jövőjéről - A bővítés a jövő kulcsa? című hétfői budapesti nemzetközi fórumon Varga Judit igazságügyi miniszter, aki szerint az EU-nak nagyobb érdeke fűződik Szerbia tagságához, mint magának Szerbiának, ezért az országot mihamarabb fel kell venni az EU-ba.Nyíregyházán nyílt meg az ország kilencedik Áldozatsegítő Központja
Magyarország immár kilencedik Áldozatsegítő Központját adták át ma Nyíregyházán. Az Igazságügyi Minisztérium kezdeményezésére létrehozott központok célja, hogy megadják a bűncselekmények áldozatai számára mindazt a segítséget, amelyre szükségük van – közölte az igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán.Varga Judit: Pénzért cserébe a gyermekeink lelkét akarja Brüsszel
Kitartunk amellett, hogy meg kell fékezni a gyermekekre irányuló egyre agresszívabb szexuális propagandát – írta csütörtökön a Facebook-oldalán az igazságügyi miniszter, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy Európában elsőként a magyarok mondhatják el országos népszavazáson, hogy mit gondolnak minderről.Varga Judit: Nemet mondunk a jogállamisági zsarolásra!
Mint arról portálunk is beszámolt, csütörtökön az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka kijelentette: a bíróságnak el kell utasítania az úgynevezett költségvetési kondicionalitási rendelet megsemmisítése iránt beadott magyar és lengyel keresetet, vagyis nincs akadálya a jogállamisági mechanizmus elindításának. Varga Judit igazságügyi miniszter Facebook-oldalán kommentálta a főtanácsnok állásfoglalását.Varga Judit: Olyannak szeretnénk megőrizni az uniót, mint amihez egykor csatlakoztunk
Magyarország elkötelezett a közössége jövőjéről szóló eszmecsere mellett – közölte az igazságügyi miniszter szerdán, a közösségi oldalán, hozzátéve, hogy olyannak szeretnénk megőrizni az uniót, mint amihez egykor csatlakoztunk. Varga Judit ismertette, hogy hazánk 395 rendezvénnyel első helyen áll a tagállamok között az Európa jövőjéről szóló konferencia-sorozat regisztrált eseményeinek számát illetően.Varga Judit: az LMBTQ-lobbit megállítjuk az iskolák kerítésénél
Megvédjük a magyar gyermekeket és a szülők jogait, az LMBTQ-lobbit megállítjuk az iskolák kerítésénél - jelentette ki az igazságügyi miniszter kedden a Facebookon, miután az Országgyűlés elrendelte a gyermekvédelemről szóló népszavazást.Varga Judit: Európa igazán jól akkor tud megújulni, ha a konzervatívok dominálhatnak
Európa úgy tud igazán jól megújulni, ha a konzervatívok tudnak dominálni, olyan kérdésekben is, mint az integráció és a veszélyek elhárítása – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter Budapesten, az Európa Jövőjéről szóló konferenciasorozat keretében tartott hétfői kerekasztal-beszélgetésen.Ajánljuk még
















