varga judit
Varga Judit beszámolt, milyen újítások történtek a Miskolci Egyetemen
A Facebookon a követőinek is beszámolt Varga Judit arról, hogy az egyetemi modellváltás utáni időszakban mi minden történt a Miskolci Egyetemen. Az igazságügyminiszter, aki a Miskolci Egyetemet fenntartó Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumi elnöke, az írta: az elmúlt időszakban bebizonyítottuk, hogy az egyetemi modellváltás olyan megújulást hoz, amely a hallgatók előtt álló lehetőségek bővülését és az intézmény versenyképességének növelését egyaránt szolgálja.A koronavírus-árvák támogatására szólít Varga Judit
A Herczegh Anita által létrehozott, a koronavírus miatt árván vagy félárván maradt gyermekek érdekében létrehozott Regőczi István Alapítvány támogatására kérte a Facebook-közösségét Varga Judit. Az igazságügyminiszter jelezte: családja nevében félmillió forintot ajánlanak fel az árvák javára.Varga Judit: Szent István jó döntést hozott
Jó döntésnek nevezte augusztus 20-ai ünnepi beszédében az igazságügyi miniszter, hogy Szent István király – elfogadva a római pápa fennhatóságát – népét a keresztény kultúrkör részévé tette. Ez a döntés ma is meghatározza Magyarország helyét Európában és a világban – mondta Varga Judit pénteken, Soltvadkerten, a Hősök terén tartott augusztus 20-ai ünnepségen.Varga Judit: A magyaroknak határozott elképzelése van Európa jövőjéről
Elsőként fogalmaztuk meg konkrét javaslatainkat, hogy milyen Európai Unióban szeretnénk élni. Szuverén nemzetek szövetségéből álló, erős és cselekvőképes Európára van szükség – hangsúlyozta közösségi oldalán Varga Judit.Varga Judit: az Európai Bizottság visszaél a hatalmával
A magyar kormány a közelmúltban válaszolt az Európai Bizottság nemtelen támadására, kifejezve abbéli komoly aggodalmunkat, hogy a Bizottság egyre politizálódó szervezetként olyan célokat tűz ki, amelyekre egyébként nincs felhatalmazása – ezt írta az EUobserverben megjelent véleménycikkében Varga Judit igazságügyi miniszter.Varga Judit: visszautasítjuk az Európai Bizottság nyomásgyakorlását
Varga Judit közösségi oldalán reagált a gyermekvédelmi törvény kapcsán hazánkat érő legújabb támadássorozatra. Az igazságügyi miniszter bejegyzésében elutasította az Európai Bizottság nyomásgyakorlását, és kitért arra is, hogy a jogállamisági jelentés forrásai ezúttal is egyoldalúak és politikailag elfogultak, kettős mércét tükröznek Magyarországgal szemben.Varga Judit: egy reformkori hagyomány éled újjá Balatonfüreden
Százkilencvenhatodik alkalommal rendezték meg Balatonfüreden az éves Anna-bált. A rendezvény megnyitóján Varga Judit igazságügyi miniszter is felszólalt a rendezvényt Magyarország legékesebb gyöngyszemének nevezve.Varga Judit Lewis Hamiltonnak: a cipész maradjon a kaptafánál, a Forma–1-es pilóta pedig az autóversenyzésnél
Mint korábban portálunk is beszámolt róla, Lewis Hamilton F1-pilóta előzetes tájékozódás nélkül alkotott véleményt a magyar gyermekvédelmi törvényről. Az autóversenyző korábbi Instagram-sztorijában azt írta: közeleg a hétvégi nagydíj, így minden magyarnak üzenem, hogy támogatom azokat, akiket a magyar kormány LMBTQ-ellenes törvénye érint. Ez a törvény elfogadhatatlan, gyáva és félrevezető – jegyezte meg. A kijelentés mellett természetesen nem mentek el a magyarok, és többektől megkapta a magáét.Így zenélt együtt Balázs János Kossuth-díjas zongoraművésszel Varga Judit
Szmrecsányi Boldizsár és Incze Mózes közös tárlatának ünnepélyes megnyitója alkalmából Varga Judit Balázs Jánossal zenélt együtt Fertődön. A kiállításnak a fertődi Esterházy-kastély felújított nyugati szárnya ad otthont. Hatalmas megtiszteltetés volt együtt zenélni Balázs János Kossuth-díjas zongoraművésszel – írta az igazságügyi miniszter.Ajánljuk még

















