varga judit
Varga Judit: A párbeszédben Magyarország mindig partner lesz
A hatékony európai együttműködés záloga, hogy a tagállamok folyamatos párbeszédet folytassanak egymással, ebben pedig Magyarország mindig partner lesz - hangsúlyozta az igazságügyi miniszter kedden a Facebook-oldalán.Varga Judit a zaklatás áldozataira hívta fel a figyelmet
Az Áldozatsegítő Központ tevékenységére hívja fel a figyelmet az igazságügyi miniszter hétfői Facebook-bejegyzésében, hangsúlyozva: a zaklatás áldozatai számára is van segítség. Varga Judit azt írta, a mai világban a zaklatásnak többféle formája elképzelhető. Sokan ismerhetünk is környezetünkben olyan embereket, akik zaklatás áldozatává váltak – fűzte hozzá.A veszélyhelyzet meghosszabbításáról dönt hétfőn a parlament
Az Országgyűlés kétnapos üléssel folytatja munkáját a következő két hétben. A parlament hétfőn dönt a veszélyhelyzet meghosszabbításáról. Varga Judit a veszélyhelyzetben alkotott rendeletek hatályának meghosszabbítására tesz javaslatot hangsúlyozva, hogy a kabinet alapvető célja a magyar emberek életének és egészségének megvédése, valamint a gazdasági károk mérséklése és a munkahelyek megőrzése.A veszélyhelyzet meghosszabbításáról kezdődik ma a vita az Országgyűlésben
Az Országgyűlés ma a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet meghosszabbítását kezdi tárgyalni. A parlament idei első ülésének második, egyben befejező napja reggel kilenc órakor, napirend előtti felszólalásokkal indul. Ezt követően tartanak általános vitát az igazságügyi miniszter koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló előterjesztéséről, majd a kúria tevékenysége és a nemzeti adatvagyonról szóló törvényjavaslat kerül terítékre.Varga Judit: a visegrádi négyek szövetsége értékközösség
Immár harmincéves együttműködés alapkövét tette le Közép-Európában a visegrádi nyilatkozat, amely 1991. február 15-én Antall József akkori magyar miniszterelnök, Václav Havel, az akkori (1993 óta két külön államként létező) Csehszlovákia köztársasági elnöke és Lech Walesa lengyel államfő aláírásával született meg – írta az igazságügyi miniszter hétfőn a Facebook-oldalán.Varga Judit a bulvársajtónak: a magánéletünket érintő kérdésekre nem reagálunk
Semmilyen, a magánéletünket érintő kérdésre nem kívánunk reagálni a január végén a családunk ellen indított összehangolt sajtótámadás után – közölte legfrissebb Facebook-bejegyzésében Varga Judit igazságügyminiszter szombat reggel, a Blikk cikkére utalva.Varga Judit: átlátható, ellenőrizhető és törvényes működést szeretnénk elérni a techcégekkel szemben
Varga Judit közösségi oldalán számolt be arról a megállapodásról, amelynek értelmében a Facebook közel négymilliárd forint reklámadót fizet be a magyar költségvetésbe. A tárcavezető szerint ezzel sikerült megcáfolni azokat a véleményeket, amelyek szerint a legnagyobb technológiai cégeket lehetetlen rávenni, hogy eleget tegyenek közteherviselési kötelezettségeiknek. A miniszter emlékeztetett: a kormány semmi mást nem szeretne elérni a szóban forgó nagyvállalatokkal szemben, mint a minden más, hazánkban működő cégtől is elvárt átláthatóságot, ellenőrizhetőséget és törvényes működést.Varga Judit: ahol a magyar kormány tárgyalt vakcina ügyben, ott kézzelfogható az eredmény
Most, hogy az Európai Bizottság elnöke is beismerte, hogy az EU vezetése elhibázta a vakcinabeszerzést, egyre nyilvánvalóbb, hogy a magyar kormány gyors és hatásos eljárása, amelynek keretén belül tobb forrásból is szerzett oltóanyagot, példaértékű lépés volt – ezt fogalmazta meg Facebook-bejegyzésében Varga Judit.Varga Judit a rosszindulatú posztokat írogató Szél Bernadett orrára koppintott
Az igazságügyi miniszter szerint Szél Bernadett független országgyűlési képviselő "rosszindulatú posztokat írogat", amivel aláássa az áldozatsegítő rendszerbe vetett bizalmat, s így árt a bajba jutott embereknek. A tárcavezető rámutatott, hogy hiába hívták az ellenzéki képviselőt, Szél Bernadett nem volt kíváncsi az Áldozatsegítő Központ eredményeire, ám arra nem volt rest, hogy rosszindulatú és valótlan állításokat terjesszen a szervezet tevékenységéről a Facebookon. Az igazságügyi miniszter ezért példásan helyretette a valóságferdítő ellenzéki politikust.Ajánljuk még















