varga judit
Élete fejtörőjét oldotta meg az MSZP különlegesen éleselméjű elnöke
Orbán azt képzelte, a CSOK szándékos túlbonyolításával megakadályozza majd, hogy az MSZP országos népszerűségnek örvendő elnöke fölvehesse a neki alanyi jogon járó CSOK-ot. A kormányfő tévedett. Tóth Bertalan éles elméjével föltörte a NER trezorjait, s ma már közpénz-húszezresekkel zuhanyzik, állami tízezresekkel tölti meg vánkosát vadonatúj palotájában. Óriási fityisz ez a rezsimnek, amelybe a diktátor mindenképpen belebukik majd, legkésőbb 2011-ben.Varga Judit helyreigazítást kér a tényferdítő HVG-től
Hiszek az egyenes és nyílt párbeszédben, ezért fogadtam el a Nemzetközi és Európa-ügyi Intézet (IIEA) felkérését egy nyilvános vitára Thomas Byrne, Írország EU-ügyi államtitkárával. A beszélgetésen szóba került az Unió jövője és persze az „örökzöld” jogállamisági ügyek is. A HVG a tőle megszokott politikai elfogultsággal és rosszindulattal számolt be a vitáról – közölte az igazságügyi miniszter közösségi oldalán. Varga Judit leszögezte, hogy sajtóhelyreigazítást fog kérni a balliberális portáltól a tényferdítő „tudósítás” miatt.Varga Judit: ne féljünk, amikor a keresztelés ellen agitálnak, hamarosan húsvét lesz!
Varga Judit a húsvét közeledtével Facebook-oldalán osztotta meg gondolatait a liberális nyílt társadalom és az ahhoz köthető ideológiai irányzatok korunkban tapasztalt térhódításáról. Az igazságügyi miniszter az inga hasonlattal élve többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy minden hatást megfelelő ellenhatás követ, napjainkban pedig ránk vár a feladat, hogy az ellenhatást kifejtsük. A küzdelemben a bátorság szerepét hangsúlyozta, úgy fogalmazott: ne féljünk akkor, amikor a keresztelés ellen agitálnak, hamarosan húsvét lesz!Karácsony embere 2022 után bebörtönözné a Fidesz tagjait
Békés Gáspár, Karácsony Gergely környezetügyi szakértője, aki legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy betiltatná a keresztelést, újra kitett magáért a gyűlöletkampányban. A hozzá köthető mémoldal általa is megosztott, viccesnek szánt bejegyzése szerint a baloldal hatalomra kerülésével börtön várhat a nemzeti oldalon politizálókra, például Varga Juditra.Varga Judit: Magyarország időarányosan túlteljesítette az áldozatsegítéssel kapcsolatos uniós elvárásokat
Magyarország időarányosan túlteljesítette az áldozatsegítéssel kapcsolatos európai uniós elvárásokat – közölte az igazságügyi miniszter közösségi oldalán, pénteken. Varga Judit az EU igazságügyi minisztereinek pénteki egyeztetésén beszámolt a magyar áldozatsegítő rendszer fejlődéséről.Varga Judit: hallgattassék meg a másik fél is!
Az a hír járja a német sajtóban, hogy Magyarország az Európai Bíróság ítéletével szemben toloncol vissza migránsokat Szerbiába – írta Varga Judit igazságügyi miniszter Facebook-oldalán csütörtökön.Varga Judit: törvényjavaslat készül a nagy technológiai vállalatok hazai működésének szabályozásáról
Konzultálva a témában illetékes állami intézmények vezetőivel, az Igazságügyi Minisztérium tavasszal törvényjavaslatot terjeszt az Országgyűlés elé a nagy technológiai vállalatok hazai működésének szabályozásáról. Varga Judit szerint ma már önkényesen bárki lekapcsolható az online térből bármilyen hivatalos, átlátható, tisztességes eljárás és jogorvoslat lehetősége nélkül – tudatta a miniszter a Facebook-oldalán kedden.Varga Judit: olyan Európát szeretnénk, ahol elismerik a nemzetállami megoldásokat
Varga Judit közösségi oldalára posztolt egy fotót, melyen Németország, Szlovénia és Portugália nagyköveteinek gyűrűjében áll. Az igazságügyi miniszter bejegyzésében azt írta, egyeztetést folytatott az elnökségi trió tagjaival, ahol egyetértés mutatkozott a magyar kormány álláspontjával, ami a migrációt, a gazdaságfejlesztést és szociális kérdéseket illeti. Varga Judit örömtelinek nevezte, hogy az unióban egyre többen értik: Magyarország olyan Európát szeretne, ahol elismerik a nemzetállami megoldásokat.Varga Judit: a portugál EU-s elnökség ne engedjen a jogállamisági mechanizmussal trükközőknek
Fontos elvárásunk a portugál EU-s elnökséggel kapcsolatban, hogy becsületes közvetítők legyenek, hajtsák végre a költségvetési megállapodást és ne engedjenek a jogállamisági mechanizmussal trükközőknek – írta közösségi oldalán az igazságügyi miniszter szombaton.Ajánljuk még

















