varga judit
Varga Judit: Magyarország számára nem fogadható el az unió finn soros elnökségének költségvetési javaslata
Magyarország számára teljesen elfogadhatatlan az unió soros elnökségét betöltő Finnország kedden bemutatott költségvetési javaslata, az ugyanis tovább csökkenti a fejlesztési pénzeken belül a kohézióra szánt összeget is – mondta ki Varga Judit igazságügyi miniszter Luxembourgban, az EU-tagországok általános uniós ügyekkel foglalkozó tanácsülését követően, kedden.Varga Judit: A fejlődéshez olyan városvezetők kellenek, akik együtt tudnak működni a kormánnyal
Varga Judit Berettyóújfaluban elmondta: a fejlődéshez fontos, hogy a polgárok olyan vezetőket válasszanak, akik együtt tudnak dolgozni a kormánnyal.Szijjártó: Ide egyetlenegy illegális bevándorló sem fog bejönni
Javában zajlik a Fidesz tisztújító kongresszusa, ahol a párt prominens politikusai mondanak beszédet. A Hír TV segítségével ezekből válogattunk.Varga Judit: A legfontosabb, hogy alkalmas jelölteket válasszanak az emberek
A legfontosabb, hogy alkalmas jelölteket válasszanak a magyar emberek a települések élére - jelentette ki az igazságügyi miniszter szerdán, Szegeden az önkormányzati választásokra utalva. Varga Judit egy kampányrendezvény előtt tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a Fidesz alkalmas jelölteket állított, akik képesek dinamikus együttműködésben dolgozni a kormánnyal.Varga Judit: A jogállamiság megítéléséhez szakértők, nem pedig álfüggetlen szervezetek koholmányai kellenek
Folyamatosan jelen van a politikai nyomásgyakorlás az ország jogállamiságát vizsgáló eljárásban – mondta Varga Judit a Hír TV Magyarország élőben című műsorában. Az igazságügyi miniszter szerint noha egyes politikusok állandóan napirenden akarják tartani a témát, mindeközben a hétfői meghallgatás nem sok tagállam képviselőjét érdekelte.Szánthó Miklós a PS-nek: Egy hosszúra nyúló háború közepén vagyunk (interjú)
Az Európai Unió Tanácsában hallgatták meg hétfőn a magyar kormány képviselőjét, Varga Judit igazságügyi minisztert a magyar jogállamiság helyzetéről, szinte pontosan egy évvel azután, hogy az Európai Parlament a hazugságoktól hemzsegő Sargentini-jelentés alapján elindította a 7. cikk szerinti eljárást hazánk ellen. A bevándorláspártiak bosszúhadjárata kapcsán Szánthó Miklós portálunknak arról beszélt, hogy valójában a „liberális ármánykodás Európa-méretű mestertervével állunk szemben”, annak ellenére, hogy úgy tűnhetett, a kozmopolita technokraták megunták a jogállamisággal kapcsolatos vitát. Az Alapjogokért Központ igazgatója úgy véli, a mérsékelt hangvételben szerepe lehet annak is, hogy az uniós politikusok rájöttek: mégsem akarnak muníciót szolgáltatni a magyarországi választási kampányhoz.Kovács Zoltán szerint a Magyarország elleni hadjárat nem tükrözi az EU-tagállamok többségének akaratát
A bevándorláspártiak bosszúhadjáratot vezetnek Magyarország ellen, mert hazánk kiállt a migrációs politika ellen – jelentette ki Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az M1 aktuális csatornán hétfőn, miután Varga Judit igazságügyi minisztert hétfőn Brüsszelben hallgatta meg az általános ügyek tanácsa a Magyarországgal szemben indított, 7. cikk szerinti eljárásról.Varga Judit: Amit ma Brüsszelben végignézhettünk, az a bevándorláspártiak bosszúhadjárata
Amit ma végignézhettünk, az a bevándorláspártiak bosszúhadjárata – mondta Varga Judit hétfői sajtótájékoztatóján, Brüsszelben, az uniós miniszterek tanácskozása után, amelyen a szakminiszterek a Magyarországgal szemben indított 7. cikk szerinti eljárásról folytattak meghallgatást. Ami hétfőn történt, az egy több, mint egy éve indult támadássorozat hosszú árnyéka – hangsúlyozta a magyar igazságügyminiszter. A tárcavezető emlékeztetett 2015 nyarára, amikor a kormány határozott álláspontjával az illegális bevándorlás ellenében foglalt állást és rögtön a migrációt ösztönző erők célpontjává vált. A meghallgatáson a már jól ismert alaptalan, hazug, demagóg állítások hangzottak el, amelyeket a liberális nyugati média igyekszik hangosabbá tenni – részletezte a miniszter. Magyarországot ezek az erők azért támadják, mert a magyar emberek több alkalommal is elutasították az illegális bevándorlást – hangsúlyozta Varga Judit. Az igazságügyminiszter kiemelte: az általa vezetett küldöttség tételesen cáfolta a Magyarországról szóló hamis állításokat, ugyanakkor tisztázták a jogi kérdéseket, egyúttal elutasították a hazánkkal szemben alkalmazott kettős mércét. Varga Judit kijelentette, hogy a brüsszeli meghallgatáson a szakminiszterek tanácsa nem fogalmazott meg ajánlást Magyarország számára a jogállamiság kérdésében.Varga Judit Brüsszelben: Azért jöttünk, hogy megvédjük Magyarországot
Azért jöttünk, hogy megvédjük Magyarországot – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter Brüsszelben az uniós miniszterek tanácskozására érkezve, amelyen a szakminiszterek a Magyarországgal szemben indított 7. cikk szerinti eljárásról folytatnak meghallgatást hétfőn – írja az MTI.Ajánljuk még















