varga mihály
Ekkor lassulhat az infláció
Jövő év közepéig is velünk maradhat a gyors léptékű pénzromlás, ekkor azonban meredeken lassulhat az infláció – vélik a szakértők. Ez a várakozás egybevág a Varga Mihály pénzügyminiszter által kedden ismertetett adatokkal, amelyek 15 százalékos éves inflációt jósolnak.Varga Mihály: Magyarország egyedülálló módon az államadósság növekedése nélkül kezelheti az energiaválságot
Stabil lábakon áll az államháztartás, a jövő évi költségvetés módosítására pedig a hiánycél racionalizálása miatt volt szükség – derült ki a Pénzügyminisztérium keddi sajtótájékoztatóján. Varga Mihály elmondta, hogy több olyan fundamentuma is van a kormányzatnak, amelyből a nehéz gazdasági környezet ellenére sem enged: ilyen a nyugdíjasok és a családok védelme, vagy az energiabiztonság garantálása. A pénzügyminiszter ismertette továbbá, hogy Magyarország az uniós átlag feletti ellenállóképességet mutat, és az egyetlen olyan ország lehet, amely az államadósság növekedése nélkül kezelheti az elhibázott brüsszeli szankciós politika okozta energetikai válságot. A költségvetési kérdések mellett a családokat érintő támogatások jövőjéről is beszélt a pénzügyminiszter.Varga Mihály: a kormány dolgozik a költségvetés módosításán
A kormány még dolgozik a 2023-as költségvetés módosításán – tájékoztatott Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken.Matolcsy György a baloldalon zéróból lett "hero" (hős)
Több szempontból érdekes mindaz, ami Matolcsy György mára talán elhíresültnek minősített beszédét illeti. Nem feltétlenül abból a szempontból, ahogy azt a baloldal nekünk beadni szeretné, de mindenképpen érdemes róla beszélni. Az első, ami az ember fejében felmerül, hogy amiképpen a baloldalon viharos gyorsasággal lehet valaki "heróból zero" (ugye angolszász nyelvterületen ezt a kifejezést szokták arra használni, aki nagyon gyorsan válik megváltóból senkivé, lásd még példaként Márki-Zay Pétert), úgy ugyanezt az utat valaki a jobboldalról érkezve, fordított iránnyal is bejárhatja. Azaz zéróból lehet hero, mármint baloldali mérce szerint.Scholz szerint "teljes megalapozottsággal kell döntést hozni a magyar helyzetről"
Az Európai Unióban teljes megalapozottsággal kell döntést hozni a magyar helyzetről – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár kedden azzal kapcsolatban, hogy több EU-tagállam, köztük Németország arra kérte az Európai Bizottságot: frissítse fel korábbi értékelését a jogállamisági mechanizmussal összefüggésben.Lyukra futott a 444 – Varga Mihály tette helyre Soros blogját
Keményen beszaladt abba a bizonyos erdőbe Soros magyarországi blogja. A 444 szokásos uszító hangnemében megpróbálta ugyanis lehozni a hírt, miszerint a csúnya, gonosz magyar kormány megtagadta az Ukrajnának nyújtandó segítséget. A baj az, hogy ilyesmiről ma szó sem volt a tagállamok tanácskozásán. Az álhírgyártó lapot ez valószínűleg nem zavarta volna, hacsak Varga Mihály, aki személyesen is részt vett a megbeszélésen, helyre nem tette volna őket.Varga Mihály: a Magyarországnak járó uniós források kifizetését nem lehet más ügyekkel összekapcsolni
Magyarország veszélyes precedensnek tartja, hogy a hazánknak járó uniós források kifizetését azoktól teljesen független ügyekhez rendeljék, de több uniós tagállam a magyar helyreállítási terv jóváhagyását ahhoz kötné, hogy a magyar kormány különböző más kérdésekben változtassa meg az álláspontját – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter kedden, Brüsszelben. A miniszter az uniós tagállamok pénzügyi és gazdasági minisztereinek tanácskozását (Ecofin) követő sajtótájékoztatón hangsúlyozta: ez nem korrekt magatartás, mert a globális minimumadó és az Ukrajna támogatását szolgáló közös 18 milliárd eurós uniós hitelfelvétel nem függ össze az uniós források kifizetésével.A gazdaságpolitikát ostorozta Matolcsy György a parlamentben – Varga Mihály szerint ez nem feladata a jegybankelnöknek
Ma délelőtt tartották a parlamentben a Gazdasági Bizottság alakuló ülését, ahol Matolcsy György azt mondta, szembe kell néznünk azzal, hogy a magyar gazdaság válságközeli helyzetben van. A jegybankelnök kinyilatkoztatására Varga Mihály pénzügyminiszter és Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára is reagált, hangsúlyozva, hogy ez a válság egész Európát sújtja.Az utóbbi évek legnagyobb nyugdíjemelésére lehet számítani januárban
A héten Varga Mihály pénzügyminiszter tárgyalt Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszterrel a nyugdíjak emeléséről, ami januárban az eddigi évek legnagyobbja lehet, pontos számot azonban még nem lehet tudni. Az elszálló inflációt viszont követni kell, ezért 13 százalékos emelést prognosztizálnak.Ajánljuk még