varju lászló
Dübörög a hazugsággyár: Varju László szerint 2006-ban szabadon lehetett tüntetni, most viszont nem
Nehéz lenne megfejteni, mi járhat Varju László fejében, amikor riporteri kérdésre azt válaszolja, hogy 2006-ban nyugodtan lehetett tüntetni, most viszont erre nincs lehetőség. Vagy nagyon súlyos memóriazavarral küzd, így nem emlékszik a békés tüntetők ellen bevetett brutális rendőrattakra, kardlapozásokra, szemkilövésekre, vagy esetleg most hallucinált lovasrohamot az SZFE-s tüntetők ellen. A DK alelnökének nyilatkozata egy újabb ékes bizonyítéka annak, hogy a Gyurcsány-párt és annak vezetői egyszerűen egy másik, párhuzamos valóságban élnek.Varju László szerint a kormány fizessen a nyugdíjasoknak
Az MSZP és a DK újabb kirohanást intézett a magyar kormány ellen. A szocialisták részéről Komjáthi Imre, míg a Demokratikus Koalíció részéről Varju László alelnök fejtette ki véleményét a Fidesz válságkezelésével kapcsolatban. A két politikus láthatóan teljesen megfeledkezett arról, hogy ők már voltak kormányzati pozícióban, amikor bizonyíthatták volna érzékenységüket a nyugdíjasok és a munkájukat elvesztett emberek felé. A Fidesz közleményben reagált az elhangzottakra.Fidesz: Gyalázat, amit a baloldal a járvány kapcsán művel
Magyarországnak a legagresszívebb világpiaci verseny közepette is több ezer lélegeztetőgépet sikerült beszereznie – írta a Fidesz keddi közleményében, amelyben gyalázatosnak minősítette, amit a baloldal az egész koronavírus-járvány alatt művel.Varju László panaszkodott egy sort, amiért módosítaniuk kellett a XIII. kerület költségvetését
Varju László DK-s országgyűlési képviselő "örömteli hírt" osztott meg közösségi oldalán, majd panaszkodott egy sort, miszerint a 2020. évi költségvetését módosítani kényszerült a XIII. kerületi önkormányzat, mert a járványveszély csökkentése érdekében tett kiadásaik és az elmaradt bevételek együttesen 3,2 milliárd forintot tesznek ki.Varju László szerint a kormány az oka, hogy több, mint 500 forint egy kiló alma az újpesti piacon
Varju László az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta, hogy a kormány lelkén szárad az, hogy a magyarok egy normális bevásárlást sem tudnak kifizetni. Varju szerint tudatos euróárfolyam-rontást végez Matolcsy György és a Magyar Nemzeti Bank, és ebből Varju igen éles eszével azt a következtetést vonta le, hogy ezért kerül több, mint 500 forintba egy kiló alma az újpesti piacon.Az ellenzéknek most az fáj, hogy a magyar gyerekek nem a szutyokban táboroznak
Borzalom, hogy az elmúlt nyolc évben másfél millió magyar ember nyaralhatott kedvezményesen az Erzsébet-programnak köszönhetően az ország legszebb tájain! Rémálom, hogy nagycsaládosok, gyerekek, idősek, fogyatékosok pihenhettek remek körülmények között szinte ingyen! Hallatlan, hogy a 2010 előtt lerohadni hagyott szállodákat, ifjúsági táborokat Orbánék felújítják, kicsinosítják, sőt – még kimondani is szörnyű – újakat építenek! Hervadhatatlan ellenzékünk újra leporolt gondolatai ezek. Szerintük mindez azt igazolja: itt D-I-K-T-A-T-Ú-R-A van. De ne aggódjunk: ha netán hatalomra vergődnek, majd visszarohasztanak mindent a 2009-es szintre!Sose nyomd fullba a kretént! – Pesti Lányok vlog (videó!)
Az ellenzék egyfolytában „fullba nyomja a kretént”, de most összegyűjtöttük nektek, mégis hogyan. A különleges jogrend megszűnik, mégis sokan sérelmezik, amiért ez bekövetkezik, hiszen már vagy ezerszer eltemették a demokráciát az ellenzéki padsorokban. Az MSZP-s Harangozó szerint a kormány a veszélyhelyzet alatt nem csinált semmit. Karácsony szerint azért esik az eső, mert klímaváltozás van, a DK-s Varju László plüssállatkákkal tüntikézett, de az abszolút „kreténségi verseny” győztese minden bizonnyal Korózs Lajos lehetne. Varga Judit igazságügyi minisztert legutóbb a BBC riportere akarta kioktatni, a Magyar Helsinki Bizottság pedig Kásler Miklós és az EMMI felelősségre vonását szorgalmazza. Beszélünk még a Lánchídról, a Pride-ról és arról is, hogy az ország nagymamájaként aposztrofált Müller Cecília, hogyan köszönte meg a neki nyújtott segítséget az operatív törzs utolsó tájékoztatóján. A PestiSrácok.hu kibeszélő műsora, a Pesti Lányok vlog Tisóczki Flórával és Zelenka Dórival az elmúlt hét legfontosabb és legérdekesebb politikai eseményeivel jelentkezik. Nézze meg és ossza meg a videót!A DK-s Varju tüntikéje sikerült: plüssnyulakkal pózolt egy pokróc kellős közepéről (fotók!)
“Gyere és tüntess plüss nyuszival!” – ezzel szólította fel híveit a DK-s Varju László közösségi oldalán még a hétvégén, hogy csatlakozzanak a gyurcsányista politikus zseniális és lehengerlő ötletéhez. Azt már tudjuk, hogy Fegyőr szomorú, amiért nem tudja utcára vinni az embereket tüntikézni, úgy tűnik azonban Varju sem túl tehetséges benne. Viszont a plüssnyulak legalább hallgatnak rá! A közösségi oldalán meg is mutatta, milyen sok állatka élvezte a társaságát egy pokróc kellős közepén.A tévészékházban randalírozó ellenzéki képviselők a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak
Varju László, Szél Bernadett és Hadházy Ákos a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul, miután az Alkotmánybíróság is elutasította a képviselők beadványát. Az ellenzéki politikusok az MTVA székházában 2018 decemberében bemutatott produkcióik után nem várt fordulattal szembesültek, amikor az ügyészség a televízió biztonsági embereit ért atrocitások miatt tett lépéseket. A hazai jogorvoslati lehetőségek lezárultával pedig a képviselők Strasbourgban keresnek önigazolást az önkényes behatolásukhoz.Ajánljuk még

















