varju lászló
Fidesz: Ha Gyurcsányék lennének kormányon, akkor most is mindent a magyar emberekkel fizettetnének meg
Az a Gyurcsány-párt riogat megszorításokkal, akik kormányzásuk alatt a tönk szélére juttatták a magyar vállalkozókat - reagált a kormánypárt Varju László (DK) energia- és rezsiügyi árnyékminiszter sajtótájékoztatójára.Dömötör Csaba a DK-s Varjunak: Önök eltörölnék a rezsicsökkentést és kivezetnék az atomenergiát Magyarországról
Önök eltörölnék a rezsicsökkentést és kivezetnék az atomenergiát Magyarországról – reagált a Parlamentben Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára a Gyurcsány-párt árnyékkormányának energetikai elképzeléseire.Úgy tűnik, hogy Gyurcsány Ferencet is megihlette az atlétikai vb
Úgy tűnik még Gyurcsány Ferencet is megihlette az atlétikai vb, ugyanis évek óta nem láthattuk a DK elnökét a sport közelében, de ma felcsattintotta a rövidnadrágját valamint az atlétát és a rajthoz állt. Természetesen, ahogy miniszterelnök korában sem egyedül futott, úgy most sem, társa az újrakezdésben Varju László országgyűlési képviselő volt, akivel közösen mutatják meg, hogy mire képesek.A Momentum álomiskolájában nincs szükség tanulásra, nem kell korán felkelni, mert a gyerekeknek nem ez a fontos (Karanténvlog)
Nagyot ment a héten a liberális megmondóemberek szekere, hiszen a varjúkárogáson kívül a mamuszos támogatástól szárnyakat kapó Jakab Péter is megvillant, de igazi hősünk mégis a Momentum. Az olimpia büszke elkaszálói ugyanis megmutatták nekünk, hogy milyen iskolát képzelnek el a magyar diákok számára, a momósok álomiskolája azonban inkább Freddy Krueger rémálmára emlékezteti a normális embereket. A balliberális párt szerint ugyanis nincs szükség korai kelésre a diákoknak, az teljesen fölösleges, ahogyan a tudás belepakolása sem fontos a gyerekeknek, hiszen az a fontos, hogy jól érezzék magukat, a többi másodlagos. Ezért fölösleges formalitásnak nevezik a tanulást, nyilván a tanárok tisztelete sem tartozik bele az álomiskola kritériumai közé. Ezek után azért adódik a kérdés, hogy ki akar félanalfabéta gyermekeket kiengedni az iskolákból, a balliberális erők, vagy a sokat szidott kormány? Nézzétek meg a Karanténvlogot!Varju László ötszáz forint alá szorítaná a benzin és a gázolaj árát
Már most ötszáz forint alá lehetne szorítani a benzin és a gázolaj literenkénti árát - mondta pénteki, online sajtótájékoztatóján a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke.Szovjet módszerekkel állt kicsinyes bosszút a magyarokon "Igazságszerető" Pressman és sleppje (Karanténvlog)
Az e heti Karanténvlog nemcsak a magyar belpolitika baloldali posványával foglalkozott, hiszen az amerikaiak igazságtalan lépésre szánták el magukat, amikor erősen szigorították a magyarok belépését és vízumszerzését az Egyesült Államokba. Persze nem vár a határokon több tízezer magyar turista belépésre várva, de maga az elv felháborító, ugyanis meg nem érdemelt státuszba taszították a magyar embereket Pressmanék. Mindezt hazug módon a magyar útlevelet megkapó határon túli magyarokra hivatkozva, akik szerintük biztonsági kockázatot jelentenek az Egyesült Államokra, miközben ellenőrizetlenül ömlik be az amerikai határon a sok illegális bevándorló, de láthatóan azok nem jelentenek semmilyen kockázatot a szabadság hazájára. Ezen kívül hatalmas károgásba kezdett Varju László is, a gyurcsányista szekta ugyanis nem áll le nyáron sem, megnyomorított emberekről, félelemben és rettegésben tartott magyarokról beszélnek, de sajnos nem önkritikaként, hanem másokra kenve saját tetteiket. A Momentum külföldi érdekeket tökéletesen kiszolgáló politikusa, Tompos Marcika is szerepet kapott a Karanténban, aki most ismét nem a magyar, hanem a svéd érdekekért aggódik saját hazája ellenében. Végül a saját magát hazaárulónak nevező volt botrányhős exszocialista áll a szlovákok mellé a magyarok ellen. Nézzétek meg a Karantént és iratkozzatok föl a csatornára!Varju László idegen tollakkal ékeskedett
Meglehetősen egyszerű a baloldali tempó: amíg a kormány csinál valamit, addig kézzel lábbal ellenkezni kell ellene, majd ha esetleg a dolog bejön, akkor le kell aratni a babérokat. Ez a fővárosban különösen ismerős, legutóbb Varju László játszotta el, aki egészen addig kampányolt egy bérlakásépítés ellen, míg arra egy fideszes képviselő nem kerített pénzt. ezután pedig learatta a babérokat.A cinikus baloldali bohóc az arcunkba mondja, hogy nem ők, hanem a kormány gátolja az uniós pénzek érkezését (Karanténvlog)
Amikor a Karanténvlog elkezdte az ellenzéki nímandok kifigurázását, felkészült arra, hogy undorító mocsárba tapos bele. De még minket is meg tud lepni néha a baloldal különleges arcátlansága és hazaárulási potenciálja. Egyik mai főszereplőnk Vajda Zoltán, aki volt már az azóta megszűnt Együtt formáció szekértolója, majd a baloldali összeborulás XVI. kerületi kispajtása, a CEU büszke oktatója. Vajda folyamatos trollkodással idegesíti a normális embereket, parlamenti képviselő is lett, halandzsáival most már ott is fellép, de legutóbbi tevékenysége méltó volt arra, hogy a Karantén legnagyobb furkóságai közé kerüljön, ugyanis fapofával képes volt azt mondani az ATV-ben, hogy az uniós pénzek megérkezését a kormány gátolja, nem a baloldal. Sőt, Vajda elárulta, hogy a külföldről érkezett biztosok fejét is ezzel tömte, miközben gúnyosan és cinikusan kijelentette egy félmosoly keretében, hogy ő hazaszerető ember, aki csak jót akar. Vajda gusztustalanságára a Gyurcsány-szekta is rá tudott tenni egy lapáttal, amit egy öblös Varju-károgással bizonyítunk nektek, az ukránokat elvtelenül védő momentumosok pedig csak a hab mai tortán. Végül Gyöngyösi "Antiszemita" Mártont is elhoztuk nektek, aki folyamatosan hülyét csinál magából, de olyan vastag az arcbőre, hogy már meg sem karcolja a sok ostoba hazugság. Nézzétek most is a Karantént és iratkozzatok föl a csatornánkra ITT!Jogállamisági kockázatot jelenthet, hogy a DK felfüggesztett ügyvédje kiadta a Varju Lászlót elítélő bírót
Nyilvánosságra hozta a Varju László energiaügyi árnyékminisztert elítélő bíró személyét a DK felfüggesztett ügyvédje, Czeglédy Csaba, a Gyurcsány-párt követői pedig azonnal személyes fenyegetéseket fogalmaztak meg az ítész ellen. Czeglédy ezzel a jogállamiság egyik fontos alapelvét, a bírói függetlenség garantálását veszélyeztette, hiszen az anonimitás kulcsfontosságú a külső befolyásolás, vagy az ítélkezés kimenetele miatti megtorlások, fenyegetések elkerülése végett. Az igazságszolgáltatás elleni ilyen nemű támadásokat általában a bíróságok sem hagyják szó nélkül, ezúttal azonban elmaradt az érintett bíró melletti kiállás.Ajánljuk még