városháza-gate
Rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezte a Városháza-gate ügyében a Fidesz – Frissítve: nem ül össze a közgyűlés (VIDEÓ)
A budapestiek megérdemlik a válaszokat, ezért Láng Zsolt a Fidesz-KDNP frakció nevében hétfőn rendkívüli közgyűlés összehívását javasolta a Városháza eladása kapcsán kirobbant botrány tisztázása érdekében. Nem lesz rendkívüli közgyűlés november 17-én, mert a Fidesz-frakció túl későn nyújtotta be a kezdeményezését, így erre a napra már szabályszerűen össze sem hívható az ülés. A Fővárosi Közgyűlés egyebekben a szabályoknak megfelelően jövő héten szerdán ülésezik – közölte hétfőn a Főpolgármesteri Hivatal. Hozzátették: A Fővárosi Közgyűlés soron következő ülésén a főpolgármester ismét és újra elmondja majd, hogy a Városháza épülete nem eladó.A szavahihetőség próbatétele – Mihez kezd a „Tiszták koalíciója” a Városháza eladásának ügyével?
„Nem csupán az Orbán-kormányhoz köthető korrupció ellen üzenünk hadat.” „A törvénytelenségek egyik oldalon sem fogadhatók el!”, „Egyik politikai oldal ügyei sem maradhatnak következmények nélkül”, „Győzelmünk esetén a 2010 előtti kormányok által elkövetett visszaéléseket is ki fogjuk vizsgálni!” Íme, néhány jól csengő mondat Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt és leendő korrupcióminisztere, Hadházy Ákos közelmúltbeli megnyilatkozásaiból. Hála a napokban kipattant Városháza-eladási ügynek, itt a ragyogó alkalom, hogy bizonyítsák: nem csupán hatalomra törekvő, szánni való hangemberek, hanem valóban a becsületesség és a „tiszta közélet” zászlóvivői.Ajánljuk még