védettségi igazolvány
Orbán Viktor a Kossuth Rádióban: a tömegesről, a készenléti oltásra állunk át
A tömeges oltásról átállunk a készenléti oltásra – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió, Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő kiemelte: eddig az államon múlt, hogy hogyan alakul a beoltottak száma, vakcinát kellett beszerezni és meg kellett szervezni az oltás menetét. Most viszont az embereken múlik, hogy elmennek-e felvenni az oltást, vagy sem. Orbán Viktor továbbá arról is szót ejtett, hogy jobban állunk, mint más Nyugat-Európai ország, hiszen mi már nyitunk, ők pedig még nem, ezzel gazdasági előnyökhöz juthatunk. A miniszterelnök az önkormányzatok normál működésének visszaállításáról is beszélt, amiről pénteken délután hamarosan egyeztetnek, de a trianoni békediktátum százegyedik évfordulója és a közelgő Európa-bajnokságról is téma volt. A pedofiltörvénnyel kapcsolatban a kormányfő kiemelte: kifinomult jogi szabályozás kell az ügyben annak ellenére, hogy az ember legszívesebben agyonütné azt, aki szexuális céllal közeledik a gyermekéhez.Védettségi igazolvány nélkül is látogathatóak a magyar strandok
Nem lesz kötelező a védettségi igazolvány és a távolságtartás sem a magyarországi fizetős strandokon a koronavírus-járvány harmadik hullámának a lecsengésével. Egyedüli korlátozás a létszámban lesz, vagyis a fizetős strandok annyi látogatót engedhetnek be, hogy átlagosan tíz négyzetméter jusson mindenkire – derül ki az ATV Híradó riportjából.Kormányszóvivő: a gyermeknapokon a védettségi igazolvánnyal rendelkező szülők és gyermekeik vehetnek részt
A május 30-i gyermeknapi zenés-táncos rendezvényeken a védettségi igazolvánnyal rendelkező szülők, felnőttek és a velük lévő 18 év alatti gyerekek, fiatalok vehetnek részt – mondta a kormányszóvivő csütörtökön a Facebook-oldalára feltett videóban.Oltásellenes kommenthuszárok szidják a zeneipart a védettségi igazolvány miatt – Azzal vádolják a zenészeket, hogy eladták magukat a kormánynak
A Musicbackstage zenei online magazin oldalán jelent meg Takáts Norbert Attila írása, aki bejegyzésében arra reagál, hogy miután a miniszterelnök bejelentette, hogy megvan az ötmillió beoltott ember – így életbe léphetnek az újabb enyhítések, többek közt ismét lehet zenés, táncos rendezvényeket, azaz koncerteket, fesztiválokat szervezni –, azonban bizonyos kommenthuszárok és névtelen függetlenek elkezdték támadni ezen események szervezőit azért, mert védettségi igazolványra van szükség ezen események látogatásához. A szerző szerint a zenészek, előadók láthatóan nem számítottak ilyen reakciókra, tanácstalanul állnak, ha bármit is szeretnének mondani, írni, véleményt alkotni, vagy jelezni, hogy semmi közük ehhez, egyből célkeresztbe kerülnek, és politikai eszközzé minősíti őket a hangos kisebbség, meg a „független” média.Szijjártó Péter: újabb könnyítés a magyar–román határon
A román hatóságok pénteki döntését követően – amely szerint a magyar állampolgárok szabadon utazhatnak Romániába – újabb könnyítés lép életbe a magyar–román határon – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán szombat este.A szálláshelyek és a vendéglátóhelyek is elfogadják a védőoltást igazoló applikációt
Mostantól annak sem kell lemondania az utazásról, aki még nem kapta kézhez a védettségi igazolványát: egy pénteki kormányrendelet alapján a szálláshelyek, vendéglátóhelyek, fürdők és attrakciók is elfogadhatják a védőoltást igazoló applikációt – közölte a koronavirus.gov.hu szombaton.Mától applikációval is igazolható a koronavírus elleni védettség
Szombattól a védettségi igazolványt kiválhatja az applikáció. A Magyar Közlöny pénteken hozta nyilvánosságra legújabb közleményét, miszerint a védettségi igazolvány felmutatásával egyenértékű, ha az érintett a koronavírus elleni védettségét a koronavírus elleni védettség igazolásáról szóló 60/2021. (II. 12.) Korm. rendelet szerinti védőoltást igazoló applikációval igazolja. A szálláshelyek, vendéglátóhelyek is elfogadják, de azt nem igazolja, ha valaki átesett a betegségen.Varga Judit: Győzött a józan ész, az EU tagállamai bármilyen oltást elismerhetnek
A kormány számára az a legfontosabb, hogy biztosítsa a magyar emberek szabad mozgását – hangsúlyozta pénteken, a Facebook-oldalán az igazságügyi miniszter. Varga Judit azt írta: Győzött a józan ész! Az Európai Parlament tegnap este kénytelen volt feladni abszurd követeléseit az EU Digitális Covid Igazolványok kapcsán és a megszületett megállapodás alapján a tagállamok bármilyen oltást elismerhetnek.Szijjártó Péter szerint Magyarország adta a legsikeresebb választ a világjárványra Európában
Magyarország azért adta a legsikeresebb egyészségügyi választ a koronavírus okozta világjárványra Európában, mert időben gondoskodott a szükséges vakcinákról – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Brüsszelben, az uniós tagországok külgazdaságért és kereskedelmi ügyekért felelős minisztereinek egynapos ülésének szünetében.Ajánljuk még