věra jourová
Varga Judit: Abszurd és valótlan az Európai Bizottság jogállamisági jelentése
Abszurd és valótlan, így nem szolgálhat alapul semmilyen jogállamisági vitához az Európai Unióban az Európai Bizottság szerdán megjelent 2020-as jogállamisági jelentése – jelentette ki Facebook-bejegyzésében Varga Judit. Az igazságügyi miniszter szerint a jelentés koncepciója és módszertana elhibázott, forrásai kiegyensúlyozatlanok, tartalma megalapozatlan. A tárcavezető úgy vélekedett: a jelentés hatálya önkényes, és egyetlen olyan objektív referenciaértéket sem határoz meg, amely minden tagállamra nézve egyformán alkalmazható lenne. Ismert, a történtek előzménye, hogy Věra Jourová, az Európai Bizottság alelnöke egy, a napokban megjelent interjúban beteg demokráciának nevezte a magyarországit, súlyosan megsértve ezzel a magyar embereket. A V4NA-hírügynökség felidézte, hogy Jourová néhány éve korrupció gyanújába keveredett Csehországban, le is tartóztatták, végül azért úszta meg az ügyet, mert a hatóságok nem találtak elég bizonyítékot ellene.