Pesti Srácok

Varga Judit: Abszurd és valótlan az Európai Bizottság jogállamisági jelentése

Varga Judit: Abszurd és valótlan az Európai Bizottság jogállamisági jelentése

Abszurd és valótlan, így nem szolgálhat alapul semmilyen jogállamisági vitához az Európai Unióban az Európai Bizottság szerdán megjelent 2020-as jogállamisági jelentése – jelentette ki Facebook-bejegyzésében Varga Judit. Az igazságügyi miniszter szerint a jelentés koncepciója és módszertana elhibázott, forrásai kiegyensúlyozatlanok, tartalma megalapozatlan. A tárcavezető úgy vélekedett: a jelentés hatálya önkényes, és egyetlen olyan objektív referenciaértéket sem határoz meg, amely minden tagállamra nézve egyformán alkalmazható lenne. Ismert, a történtek előzménye, hogy Věra Jourová, az Európai Bizottság alelnöke egy, a napokban megjelent interjúban beteg demokráciának nevezte a magyarországit, súlyosan megsértve ezzel a magyar embereket. A V4NA-hírügynökség felidézte, hogy Jourová néhány éve korrupció gyanújába keveredett Csehországban, le is tartóztatták, végül azért úszta meg az ügyet, mert a hatóságok nem találtak elég bizonyítékot ellene.

Az Európai Bizottság ma megjelent 2020-as jogállamisági jelentése abszurd és valótlan, így nem szolgálhat alapul semmilyen jogállamisági vitához az Európai Unióban. A jelentés koncepciója és módszertana elhibázott, forrásai kiegyensúlyozatlanok, tartalma megalapozatlan. A jelentés hatálya önkényes, és egyetlen olyan objektív referenciaértéket sem határoz meg, amely minden tagállamra nézve egyformán alkalmazható lenne – jelentette ki szerdán megjelent Facebook-bejegyzésében Varga Judit. Az igazságügyi miniszter szerint a jelentés forrásainak kiválasztása elfogult és nem átlátható. A tárcavezető úgy vélekedett: elfogadhatatlan, hogy a jelentést valójában olyan szervezetek írták, amelyek a Magyarország ellen összehangolt politikai kampányt folytató, központilag finanszírozott nemzetközi hálózat részei. A jelentés magyar fejezete tizenkét civil szervezetre hivatkozik, ezek közül tizenegy kapott az utóbbi években pénzügyi támogatást a Soros Györgyhöz kötődő Nyílt Társadalom Alapítványoktól.

Magyarország azon kevés tagállam egyike, ahol valódi pluralizmus érvényesül a médiában, az ideológiai vitákban és a közvéleményben – hangsúlyozta Varga Judit. A baloldali és liberális médiacsatornák által nagymértékben uralt nyugat-európai médiával ellentétben Magyarországon a konzervatív és kereszténydemokrata nézetek is eljutnak a nyilvánossághoz. Magyarország Alaptörvénye és állami berendezkedése a jogállamiságon alapul. Magyarország alkotmányos identitásának védelme az állam minden szervének kötelessége. A magyarországi helyzetre vonatkozó összes megbízható információ objektív és pártatlan elemzése csak arra a következtetésre vezethet, hogy Magyarországon az Európai Unió alapvető értékeit tiszteletben tartják, és a jogállamiság elve érvényesül – emelte ki a miniszter.

A jelentésben hivatkozott, a Soros György által finanszírozott szervezetek listája:

  • Amnesty International
  • Civil Liberties Union for Europe
  • Civil Society Europe
  • Conference of European Churches
  • EuroCommerce
  • European Center for Not-for-Profit Law
  • European Centre for Press and Media Freedom
  • European Civic Forum
  • Free Press Unlimited
  • Front Line Defenders
  • ILGA-Europe
  • International Commission of Jurists
  • International Federation for Human Rights
  • International Press Institute
  • Lifelong learning Platform
  • Open Society Justice Initiative/Open Society European Policy Institute
  • Reporters without Borders
  • Transparency International EU

PestiSracok facebook image

Ismert, a történtek előzménye, hogy a a Der Spiegel című német magazinnak adott múlt heti interjújában Věra Jourová, az Európai Bizottság alelnöke kijelentette:a magyar médiában alig jelenik meg kritika a kormánnyal szemben, így a magyarok nagy többsége már nem tud szabad véleményt alkotni.Jourová beteg demokráciának nevezte a magyarországi állapotokat, a kijelentésre reagálva Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében kijelentette: a képviselőcsoport a leghatározottabban visszautasítja ezen állításokat, szavai szerint Jourová az elfogadhatatlan és megmagyarázhatatlan kijelentéseivel szándékosan megsértette a magyar embereket, Magyarországot.

Jourovát megviselhette a letartóztatása

Vera Jourovát néhány évvel ezelőtt korrupció gyanújával letartóztatták a prágai repülőtéren, az Európai Bizottság alelnöke megszenvedte az előzetes letartóztatást: elvesztette a családját és a munkáját. Jourová végül háromszázezer euróra perelte a cseh államot, de saját rossz tapasztalatai sem tartották vissza az uniós alapszerződés értékeinek őrzőjét attól, hogy bírósági ítéletek nélkül hirdessen ítéletet Magyarországról, a magyar emberek demokratikus választási lehetőségeiről, vagy a magyar miniszterelnökről – idézte fel a politikus korábbi ügyeit a V4NA-hírügynökség. Az Európai Bizottság alelnöke korábban még annak volt a híve, hogy mindenkit megillet az ártatlanság vélelme. Főleg akkor, amikor 2006-ban Prágában letartóztatták, mert a vád szerint a cseh kormány regionális fejlesztésért felelős helyettes államtitkáraként kétmillió cseh korona – hetvenezer euró – kenőpénzt fogadott el a Budišov kastélyának felújítására szánt uniós támogatásból. Mivel az ügyészség egy titkos hangfelvételen kívül nem talált elegendő bizonyítékot Vera Jourová ellen, a jogászból lett politikus beperelte a cseh államot. Eredetileg 8,5 millió cseh koronára tartott igényt a fogva tartása idején kiesett bevételeire hivatkozva, amiből végül 3,5 millió koronát megkapott.

Vera Jourovát Csehországban uniós pénzek elcsalásával gyanúsították meg, de végül nem találtak elegendő bizonyítékot az elmarasztalásához. Fotó: MTI/EPA/Laurent Dubrule

Jourová harminchárom napot töltött előzetes letartóztatásban, majd a cseh ügyészség 2008 nyarán felmentette arra hivatkozva, hogy nem találtak elegendő bizonyítékot ellene. Jourová megszenvedte az előzetes letartóztatást. Bár nem nyert bizonyítást bűnössége, férje elhagyta. Jól tudja tehát, milyen könnyen tönkre mehet egy ember élete a vádaskodások miatt. Az EB alelnökeként, vagyis az uniós alapszerződés értékeinek őrzőjeként mégsem tartotta vissza semmi attól Jourovát, hogy ítéletet alkosson bírósági eljárás nélkül Magyarországról, a magyar emberek demokratikus lehetőségeiről, vagy a magyar miniszterelnökről, ahogy azt a Der Spiegel című népet lapnak adott interjúban tette. Jourová Magyarországot nyilvánosan beteg demokráciának nevezte, és azzal sértegette az Európai Unió magyar polgárait, hogy „nincsenek abban a helyzetben, hogy önálló véleményt alkossanak. E kijelentésekkel nemcsak a demokratikusan megválasztott magyar kormány ellen indított támadást, de megsértette a magyar embereket is. Jourová 2014-ben került be az Európai Bizottságba, ahol a Jean-Claude Juncker vezette kabinet tagjaként az EU igazságügyi, fogyasztói és esélyegyenlőségi biztosaként tevékenykedett. Tavaly decemberben nevezték ki az európai értékekért és átláthatóságért felelős biztossá, valamint az Ursula von der Leyen vezette EB alelnökévé.

Forrás: Facebook/MTI/V4NA/PS; Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.