jogállamisági jelentés
Hidvéghi Balázs szerint Brüsszelnek a saját háza táján kellene söprögetnie
A tagállamok kioktatása helyett az Európai Bizottságnak inkább az uniós intézmények jogállamisági problémáival, elsősorban minden idők legsúlyosabb brüsszeli belső korrupciós botrányával kellene foglalkoznia – mondta el Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselője az Európai Bizottság 2023. évi jogállamisági jelentésével kapcsolatban.Újabb zsarolójelentés készült Magyarországról, ezúttal az Európai Bizottság tollából (Videó)
Brüsszel legújabb zsarolójelentésének valódi célja: háborúba préselni hazánkat – ezzel a címmel tartott ma sajtótájékoztatót az Alapjogokért Központ európai uniós kutatási igazgatója. Kovács Attila elmondta, hogy megjelent a negyedik jogállamisági jelentés Magyarországról, amely az Európai Bizottság honlapjára került fel. Ezek a dokumentumok kezdetben még csak helyzetjelentések voltak, mára viszont már hivatkozási alapként szolgálnak arra, hogy például ne fizessenek ki bennünket. A mostani jelentés Kovács szerint egy zsarolójelentés, ugyanakkor tartalmaz pozitív gondolatokat is a magyar kormány törekvéseit tekintve. A bírósági rendszer átalakítását szolgáló törekvésekről, a korrupció ellen tett lépésekről, valamint a fékek és egyensúlyok irányába való elmozdulásunkról pozitívan értekeztek, de a média tekintetében még mindig azt hiszik, hogy csak a liberális média lehet független. Kovács Attila beszélt továbbá arról: bár teljesen egyértelmű, hogy megbukott a multikulturalizmus Európában, Brüsszel nem tud elszakadni a kvótarendszer gondolatától. Az igazgató továbbá elárulta, hogy mit gondol arról, hogy Varga Judit vezeti a Fidesz EP-listáját és ő lett az Európai Ügyek Biztosa.Reagált a kormány az Európai Bizottság jelentésére: folytatódik a nyomásgyakorlás
Brüsszel újabb, Magyarországot támadó jelentése ismét megerősítette: annak ellenére, hogy minden vállalást teljesítettünk és folyamatosan egyeztetünk az Európai Bizottsággal, mégis folytatódik a nyomásgyakorlás – olvasható a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményében.Újabb jogállamisági jelentést fogadtak el hazánk ellen – Kiakadtak a magyar EP-képviselők
Elfogadta az Európai Parlament LIBE-bizottsága a Magyarország elleni újabb jogállamisági jelentést, amit a Judith Sargentini helyét átvevő baloldali, zöldpárti francia Gwendoline Delbos-Corfield terjesztett elő. Hidvéghi Balázs EP-képviselő határozottan visszautasította a jelentésben szereplő állításokat, hazugságokat. Szavai szerint felháborító, hogy ismét Magyarország ellen indítottak támadást Brüsszelből. Az újabb boszorkányüldözés nem titkolt célja, hogy Magyarország ne jusson hozzá a Helyreállítási Alapból neki járó uniós forrásokhoz, mindezt egy olyan háborús helyzetben, és olyan gazdasági körülmények között, amikor az Európai Unióban a legnagyobb szükség lenne az egységre.Nincs jogalapja a jogállamisági jelentésnek Varga Judit szerint
A magyar kormány álláspontja szerint az Európai Bizottság jogállamisági jelentésének nincs jogalapja – jelentette ki az igazságügyi miniszter, miután megbeszélést folytatott Didier Reynders jogérvényesülésért felelős uniós biztossal csütörtökön, Budapesten.Varga Judit: a magyar jogállamiság becsületét Stockholmban is megvédjük!
Varga Judit igazságügyi miniszter Stockholmban tárgyalt Hans Dahlgren svéd Európa-ügyi miniszterrel. A megbeszélésről a tárcavezető a Facebook-oldalán számolt be. Varga Judit kiemelte, hogy Dalhgrent elsősorban a magyar jogállamiság kérdése foglalkoztatta, ezzel kapcsolatban az igazságügyi miniszter hangsúlyozta, a nemzetközi híreket fenntartással kell kezelni.Deutsch: egy virtigli baloldali politikai aktivistát nevezett ki az Európai Bizottság a jogállamisági jelentés kapcsolattartójának
A Fidesz európai parlamenti képviselői levéllel fordultak az Európai Bizottsághoz, mert álláspontjuk szerint a bizottság Magyar Gábor személyében egy virtigli baloldali politikai aktivistát nevezett ki a Magyarországgal foglalkozó idei jogállamisági jelentést előkészítő delegáció kapcsolattartójának – közölte Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációjának vezetője szerdán. Magyar Gáborral nem az a probléma, hogy Magyar György ismert baloldali ügyvéd-politikus fiáról van szó. A kinevezés attól botrányos, hogy a Magyar Gábor nem egy független uniós tisztviselő, hanem a valóságban egy izgága baloldali politikai aktivista – értékelte a helyzetet a Fidesz EP-képviselője.Júliusban újabb támadás várható – Soros-szervezetek is besegítenek a következő jogállamisági jelentés elkészítésébe
Az Európai Bizottság munkatársai éppen virtuális látogatásokat tesznek a tagállamokban, így hazánkban is. A készülő riport tartalma azonban már részben összeállt, az NGO-k már leadták javaslataikat. Ezekből pedig arra lehet következtetni, hogy a tavaly októberben közzétett dokumentumhoz hasonló születik majd az idén is, a 2020-as évre vonatkozóan. Márpedig a magyar kormány szerint az hemzsegett a kettős mércére utaló elemektől – olvasható Kacsoh Dániel a Mandineren megjelent cikkében.Brüsszel szerint a melegek és a migránsok jogai az alapvető emberi jogok
Egészen botrányos jelentést fogadott el csütörtökön az Európai Parlament az alapvető jogok helyzetéről az unióban. A dokumentum a 2018–2019-es időszak tekintetében vizsgálja a szerintük alapvető jogokat az egyes tagállamokban. De eközben persze az Európa identitását meghatározó alapvető értékeket és az azokhoz való jogokat teljesen figyelmen kívül hagyja. Inkább a szexuális identitásukban a normálistól eltérő LMBTQ+ (a legújabb megnevezése a szexuális devianciáknak) emberek, a migránsok jogainak, valamit a nők terhességmegszakításhoz való jogának helyzetét dramatizálták. A genderellenes mozgalmak, a győlöletbeszéd és a rasszizmus fenyegető terjedését komoly veszélyként értékelték, és azt is sérelmezik, hogy a tagállamok kiadásainak csökkentése többek közt a fenti sérülékeny csoportokat hátrányosan érintette. A képviselők által megszavazott állásfoglalás a jogállamisággal és alapvető jogokkal foglalkozó uniós eljárás intézményének megalkotását szorgalmazza. A megszavazott állásfoglalás egyes részeit elég nehéz másként értelmezni, mint hazánk és Lengyelország újabb megfenyegetésének.Ajánljuk még