versenyképesség-növelő program
Szijjártó: Kiemelt feladat a munkahelyek teremtése és az ezeket létrehozó vállalatok támogatása
A koronavírus-járvány egészségügyi következményeinek kezelése mellett a gazdasági hatások kezelését nevezte a legfontosabb feladatnak Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a versenyképességi program támogató okiratainak pénteki átadásánSzijjártó: A kormány kötelességének tekinti a munkahelyek védelmét
A kormány a munkahelyek védelmét ugyanúgy kötelességének tekinti, mint a járvány leküzdését – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a versenyképességi program támogatói okiratainak szerdai átadóján.Szijjártó: bővülhet a versenyképességi támogatások keretösszege
Átlépte a százmilliárd forintot a vállalkozások igénye a versenyképességi támogatásra, ezért a kormány bővítheti a versenyképességi hozzájárulások keretösszegét – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, miután három cégnek adott át támogatási okiratot. Szijjártó Péter szerdán kéri a kormánytól újabb források megnyitását a versenyképesség-növelő program számára. Csak hétfőn tizennégy cég kért ilyen támogatást, a meghirdetés óta pedig már ötszáznegyven. A jelentkezők összesen kétszázhatvanmilliárd forint értékű fejlesztést vállaltak. A versenyképesség-növelő program fedezete múlt héten kétszeresére, százmilliárd forintra nőtt. A külgazdasági és külügyminiszter a kormányfő kérésére fogja jelezni, hogy a fejlesztési igények a megemelt keretet is átlépték.Ajánljuk még