versenyképesség-növelő program
Szijjártó: 28 Heves megyei vállalat kötelezte el magát beruházás mellett
Heves megyében 28 vállalat kötelezte el magát a versenyképesség-növelő támogatási programban, 13,5 milliárd forint értékben hajtanak végre beruházásokat, amelyhez a kormánytól 6,4 milliárd forint támogatásban részesülnek – mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, a Magyar Gomba Kertész Kft. szerződésátadási ünnepségén, Demjénben.Vedd és védd a hazait (PS-videó!)
A hazai termékek és termelők védelmét a jobboldali kormányok mindig is kiemelt feladatuknak tekintették. A magyarországi kistermelők azt mondják, érzik, hogy van miért dolgozzanak és nehéz helyzetekben sincsenek egyedül. Az elmúlt tíz évben kormányzati segítséget kaptak a multikkal és a külföldről beömlő silány minőségű, de olcsó import élelmiszerekkel való harcokban, megerősödött a pozíciójuk. A kommunikációnak is köszönhetően a magyar vásárlók is egyre tudatosabbak, keresik a hazai termékeket a polcokon. A koronavírus-járvány az élelmiszer-ágazatot is megviselte, főleg azokat, akik piacokat veszítettek azáltal, hogy nem tudtak exportpartnereiknek szállítani. Ezeket a vállalkozásokat segíti most versenyképesség-növelő támogatással a Külgazdasági és Külügyminisztérium. Budai Gyula országgyűlési képviselő, a külügyminisztérium külső piacok fejlesztéséért és koordinálásáért felelős miniszteri biztosa, aki a Vedd a Hazait, Védd a Hazait kampányhoz is csatlakozott, a külügy által támogatott gazdaságokat, üzemeket járja az országban. Legutóbbi útjára mi is elkísértük.Szijjártó: Megszűnhet az állami beruházásösztönzés uniós korlátozása
Jövő héten létrejöhet a megállapodás az Európai Bizottsággal az állami beruházásösztönzés uniós korlátozásának feloldásáról – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a versenyképesség-növelő program pénteki szerződésátadó rendezvényén.Hende Csaba: A baloldal segélyeket osztana, a polgári oldal munkahelyeket teremt
Nem értjük, hogy a segélyezés miként csökkenthetné a munkanélküliséget – jelentette ki lapunknak Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője. Az Orbán-kormány 2010 óta más úton jár: azt támogatja, akik munkahelyeket teremtenek, illetve őriznek meg. Ezek a magyar vállalkozók, és természetesen a multik is ide tartoznak. Interjú Hende Csabával.Szijjártó: A kormány a beruházások támogatásával hozza helyzetbe a magyar vállalatokat
A kormány a beruházások támogatásával hozza helyzetbe a hazai vállalatokat, hogy az új világgazdasági korszakban a lehető legjobb startpozícióból vehessék fel a versenyt – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Budapesten, a versenyképességi program támogató okiratainak átadásán.Szijjártó: 806 vállalat kap állami támogatást a versenyképességi programban
Munkahelymegőrző beruházásaihoz 806 magyar vállalat kap állami támogatást a versenyképesség-növelő támogatási programban, amelynek teljes keretösszege a kezdeti 50 milliárd forintról már 169 milliárd forintra emelkedett – mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Budapesten, sajtótájékoztatón. Szijjártó Péter hozzátette: az állami támogatások kifizetése folyamatos, így néhány héten belül valamennyi pályázó megkapja a számára megítélt összeget.Szijjártó: Európában csődbemennek a cégek, hazánkban 806 vállalat ruház be (VIDEÓ)
A járvány elleni védekezés következő szakasza a gazdasági védekezés. Ahogy a futballban szokták mondani, a legjobb védekezés a támadás: ebben a nehéz időszakban végrehajtott magyar vállalati beruházások jelentik a zálogát a magyar gazdaság jövőbeni sikerének – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján.Szijjártó: A magyar vállalatok sikere Magyarország sikere!
Az új világgazdasági versenyben a magyar vállalatok akkor tudnak helytállni, ha megerősödnek, új kapacitásokat építenek fel, új technológiákat vásárolnak és bővítik termékportfóliójukat – mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Budapesten, a versenyképességi program támogató okiratainak átadásán.Szijjártó Péter: A vállalatok már az új világgazdasági korszakra készülnek
A versenyképesség-növelő támogatási programban részt vevő vállalatok beruházásaikkal már az új világgazdasági korszakra készülnek; ezt támasztja alá, hogy mindhárom vállalat, amely szerdán vette át támogató okiratát, pályázatában kapacitásának növelését, új technológia alkalmazását, termékkínálatának bővítését vállalta, valamint, hogy termékeivel új piacokra lép – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Budapesten, sajtótájékoztatón.Ajánljuk még