veszprém
Újranyitja debreceni gyárát az LB-Knauf
Tavasszal újra megnyitja 2014-ben bezárt debreceni üzemét az építőipari Lasselsberger-Knauf (LB-Knauf) Kft. - közölte a társaság az MTI-vel. Közleményük szerint a gyár újbóli megnyitását - amellyel 23 új munkahelyet hoznak létre az év folyamán - elsősorban az építőanyagok iránti belső és külső kereslet jelentős emelkedése indokolja. A debreceni gyárral együtt az LB-Knauf magyarországi termelőegységeinek száma négyre emelkedik.Nem kérnek többet Kész Zoltánból a Veszprém környéki polgármesterek
A veszprémi és több Veszprém környéki polgármester is felháborodásának adott hangot az utóbbi hetekben, és egyértelműen kijelentette, jelenleg Kész Zoltán baloldal által támogatott független képviselő személyében olyan képviselője van a térségnek, aki konkrétan semmit nem csinált az elmúlt három évben. Ha rajta múlt volna, Veszprém és környéke minden fejlesztés tekintetében lemarad, leszakad a régiótól. Azért, hogy a megyeszékhely 70 milliárd forintból épülhessen szintén két szalmaszálat nem tett keresztbe Kész, ellenkezőleg, a Modern Városok Programot is ott gáncsolta, ahol tudta. Azt, hogy ebben a ciklusban Veszprémből az Országházba egy nem oda való ember ült be, mi sem mutatja jobban, mint a településvezetők megnyilvánulásai - amelyek nyilvánosan elérhetők a közösségi portálon. Ezekből válogattunk."Hol van az 50 millió?" - Tovább hallgat Czeglédyről az álfüggetlen Kész Zoltán (Videóval!)
Veszprémben, Kész Zoltán képviselői irodájánál tett látogatást Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője. A politikus azt követően utazott Veszprémbe a személyes szembesítésre, hogy Kész több mint egy hete menekül a sajtó elől és a kényelmetlen kérdések elől. A baloldal által támogatott álfüggetlen képviselő a mai napig nem volt hajlandó tisztázni, milyen kapcsolat fűzi ahhoz a Czeglédy Csabához, aki a kampányát bonyolította a három évvel ezelőtti időközi választáson, és akit "mellesleg" most bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással gyanúsítanak. Korábban a PestiSrácoknak a Czeglédy-ügy egyik védett tanúja részletesen beszámolt arról, hogyan bonyolította és finanszírozta az ellopott adóforintokból Czeglédy és csapata a veszprémi ellenzéki kampányt. Majd egy másik tanú a TV2-nek azt mondta, hogy Kész 50 milliót kapott Czeglédyől arra a bizonyos kampányra. Budai Gyula most arra a kérdésre várta a választ, hogy hol van az 50 millió.Simicska jobbkeze szerint csak baloldali ellenfele terjeszti róla, hogy visszalépne
Masszívan tartja magát az a szóbeszéd Veszprémben, miszerint Varga-Damm Andrea, a Jobbik helyi jelöltje, aki mellesleg az összekötő lehet Simicska Lajos és a párt között, a kampány finisében, április 6-án vissza fog lépni a jelöltségtől, így segítenék, hogy végül a baloldali pártok által támogatott Kész Zoltán lehessen a befutó. A vehir.hu Varga-Damm keddi sajtótájékoztatóján rákérdezett, igaz-e a hír, de a Jobbik jelöltje cáfolt. Szerinte Kész Zoltán terjeszti a pletykát. Varga-Damm Andrea magát egyébként a legesélyesebb jelöltnek, illetve a legesélyesebb ellenzéki jelöltnek véli. Ahogy Kész is...A Fidelitas választ vár arra, milyen kapcsolat fűzi Czeglédyt Kész Zoltánhoz
A Fidelitas választ vár arra, hogy Czeglédy Csaba szocialista politikus valóban pénzzel támogatta-e Kész Zoltán, Veszprém független országgyűlési képviselőjének 2014-es választási kampányát - jelentette ki a Fidelitas országos alelnöke keddi veszprémi sajtótájékoztatóján.Arcpirító kiesés: a felismerhetetlen Veszprémnek esélye sem volt a dánok ellen
Kár finomkodni, a Telekom Veszprém férfi kézilabda-csapata történetének egyik legkellemetlenebb kiesését szenvedte el a Bajnokok Ligájában. Nem azért, mert nem lehet alulmaradni egy dán csapat ellenében, hanem azért, mert a hatalmas költségvetéssel gazdálkodó magyar bajnok óriási favoritja volt a párharcnak, és ehhez képest egészen otrombán leszerepelt. A korábban számtalan nagy csatát megélt és megnyert Veszprém így még a negyeddöntőt sem érte el, ami óriási pofon a Final Four-t megcélzó együttesnek.Gulyás Marci bemázolta a Fidesz-irodát, anarchista haverja pedig kővel fenyegetőzött
Videóriportban mutattuk meg, milyen "barátságos" látogatásra érkeztek Gulyás Mártonék, vagyis a Közös Ország Mozgalom Veszprémbe. Nap közben a sétálóutcán támadták le és zaklatták a fideszes aktivistákat a saját standjuknál. Este a Szigony nevű italozóba előbb beinvitálták a sajtót a taktikai szavazásról szóló fórumukra, majd pár perc elteltével obszcén szavak kíséretében dobtak ki bennünket. Az éjszaka sem telt eseménymentesen a királynék városában. A botrányhős egy csapattal előbb ragasztóval kente össze a Fidesz kampányközpontjaként szolgáló Narancspont üveg kirakatát, majd hajnali egy és két óra között egyikük visszasétált az irodához és maroknyi kővel fenyegető mozdulatokat tett a biztonsági kamerába. A követ végül a bejárati ajtó elé tette. Az erről készült felvételen felismertük azt a férfit, aki magát a Szigony tulajdonosának mondta és erőszakkal kidobta stábunkat a nyilvános fórumról.Nekiment Márki-Zaynak a jobbikos Varga-Damm Andrea
Varga-Damm Andrea a Facebookon esett neki Márki-Zay Péternek, miután a túlbuzgó hódmezővásárhelyi polgármester nem mögé, hanem a baloldal által támogatott, de „függetlenként” induló Kész Zoltán mögé állt be a Veszprém megyei 1. sz. egyéni választókerületben.Ajánljuk még
















